Élő víz
Rettenthetetlenül
Régi, jól ismert trükk: ha egy kisgyereket meg akarsz nevettetni, csak tegyél úgy, mintha félnél tőle. Sokéves gyermekvigyázási tapasztalataim igazolják a tétel igaz voltát. Ha rosszkedvű, nyafogós vagy éppen nyűgös volt valamelyik rám bízott apróság, csupán jó feltűnően ránéztem, majd rémülten, esetleg kicsit jajongva eltakartam az arcomat, és máris felbugyogott a gyöngyöző, gurgulázó kacagás. Fiúk és kislányok egyforma élvezettel, kikerekedett szemmel nézték az én riadt képemet, behúzott nyakamat és félősen pislogó szemeimet. Mind szerettek rettentők lenni.
De vajon kinőjük-e ezt a vágyunkat? Nem játszunk-e gyakran felnőttként is hasonló játékot a környezetünkkel? Velem bizony előfordult már. Nem tudom, miért, valahogy azt gondoltam, meggyőzőbb, Isten nevét magasabbra emelő állapot az, ha mindig tipp-topp és tökéletesen kiegyensúlyozott vagyok. Amikor pedig ez mégsem megy, hát legalább igyekszem fenntartani a látszatot: elhitetem a környezetemmel, hogy minden rendben van, és oly biztosan állok örökké, mint egy templomtorony. Papnéként és hívőként is gyakran estem ebbe a hibába. És így, ha rettentőnek nem is, de rettenthetetlennek bizony sokan hisznek (hittek) a környezetemből. De jó-e ez valamire? Ma már úgy vélem, hogy nem. Ugyan kinek van mersze és kedve a gyengeségeiről beszélni annak, aki tökéletesen rendben van? Megérthet-e másokat az, aki már-már felülről szemléli a bűnöknek alávetett világot?
Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy maga Isten sem ezt az utat választotta arra, hogy közel kerüljön az ember szívéhez. Számomra újra meg újra nagy megerősítést jelent az imádságban az a tudat, hogy Jézus itt járt a földön. Ő is volt éhes, szomjas és fáradt, megbántott és igazságtalanul elítélt, meg nem értett és elhagyatott. Ő nem felülről szemléli az én gondjaimat, gyötrelmeimet és utam nehéz szakaszait, hanem úgy, mint aki maga is átélte mindezt. És ha ez nekem biztonságot nyújt, nem lehet ez másképpen a többi emberrel sem.
Megkönnyebbülten adom hát fel (el)rettentő rettenthetetlenségemet, és törékeny kis életemmel sebezhető, el-elbukó, gyakran bizonytalankodó, de az Úr felé igyekvő emberként próbálok meg támasz és vigasz lenni a körülöttem élők számára. És lehet, hogy ehhez kell a nagyobb bátorság…
Füller Tímea