Evangélikusok

Bajza József

A reformkor egyik vezető alakja, az evangélikus Bajza József művelt kisnemesi család sarjaként született 1804. január 31-én Szücsiben. Tanulmányait Gyöngyösön kezdte, majd Pesten, a piaristáknál járt gimnáziumba. Egyetemi évei alatt kötött életre szóló barátságot Toldy Ferenccel. Iskolatársa volt Vörösmarty Mihály és Kossuth Lajos is. Mint a nemesi ifjak többsége, ő is jogot végzett, de soha nem lett belőle sem ügyvéd, sem köztisztviselő.

A reformkori értelmiség legjobbjai ez idő tájt többnyire Vitkovics Mihály házában, Kisfaludy Károly otthonában, Fáy András fóti szőlőjében vagy Bártfay László estélyein gyűltek össze. Ebbe a színvonalas, pezsgő irodalmi életbe kapcsolódott be a fiatal Bajza József is.

Elsősorban szerkesztőként volt ismert. Vörösmartyval és Toldyval hívták életre a Kritikai Lapokat, majd 1837-től a kor igen magas színvonalú folyóiratát, az Athenaeumot. Munkatársa volt az Aurórának, a Figyelmezőnek és a Tudományos Gyűjteménynek is.

Szerkesztőként igyekezett megnyerni lapjainak, kiadványainak a korszak legjelentősebb íróit, költőit: Kölcsey Ferencet, Fáy Andrást, Czuczor Gergelyt, Berzsenyi Dánielt, Vörösmarty Mihályt, Toldy Ferencet. Szerkesztőként a nemzeti ellenállás és a nemzeti romantika vonalán haladt. Kitűnő érzéke volt a tehetségek felfedezéséhez. Az Athenaumban jelent meg Petőfi első verse, "A borozó". Az Aurórában közölte Dukai Takács Judit verseit, Felsőbüki Nagy Julianna elbeszéléseit. 1844-ben ő szerkesztette a Történeti Könyvtár című sorozatot, 1848-ban pedig a Kossuth Hírlapja című forradalmi napilapot.

Bajza József nem csupán kiváló kritikus volt, hanem őt tekinthetjük a magyar irodalmi kritika megteremtőjének. "Tollvitáiban" az ész, a tudás szerepét és jelentőségét hangsúlyozta a tekintélyelvvel, dilettantizmussal szemben.

Bátor kritikái révén olyan elismerést szerzett magának, hogy őt kérték fel az 1837-ben végre megnyitott Pesti Magyar Színház igazgatására. A túlzott operakultusz helyett a színház nemzeti jellegét hangsúlyozta, nemcsak vezetési stílusával, hanem a műsorpolitika kialakításával is. Mindemellett dramaturgiai tanulmányokat is írt.

Szívügyének tekintette a nyelvművelés ügyét is. "Nyelvünk műveléséről" (1843) című dolgozatában kifejti, hogy örül a nyelvújításnak, ugyanakkor óv a meggondolatlan túlzásoktól. A "Nemzetiség és nyelv" (1846) címmel írt tanulmánya az általa szerkesztett és Lipcsében kiadott Ellenőr című almanachban jelent meg. Részt vett két jelentősebb akadémiai kiadvány szerkesztésében is: az akadémiai zsebszótár előkészítésében és Kazinczy összes műveinek sajtó alá rendezésében.

Bajza József költőként is maradandót alkotott. A magyar almanachlíra legjelentősebb alakjaként közvetlen előkészítője volt Petőfi és Arany munkásságának. Balladái - így a "Sólyomvár", a "Szép Jolánka", az "Ilonka", "A bajnok nője" - történelmi korba helyezett, irodalmi tárgyú alkotások. A szabadságharc bukása után született "Honáruló" című versében Görgeyt kárhoztatja, és a "Haynau-dalban" a császári bosszú végrehajtójánál is "silányabbnak" nevezi őt. A "Fohászkodás" és a "Jóslat" végső kétségbeeséséről, csalódottságáról tanúskodik.

A "Nyugasztalóban" (1851) ezt írja:

"E világnak kisszerű és

Óriás mozgalmiról

A komoly történetírás

Ezred évek óta szól,

S tükrözésiben mi gyéren

Látni győzedelmeket,

Melyekben csatát erény nyert

A gonoszság s bűn felett."

A szabadságharc bukását követő, reménytelen politikai helyzet, az állandó rettegés és bujkálás felőrölte idegeit. Elborult elmével halt meg 1858. március 3-án.

Közterületek, intézmények, szervezetek ma is őrzik nevét. Helytállása, működése példamutató az utókor számára.

Barcza Béla