Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 5 - Építsük együtt a Jézus Házat!

Keresztutak

Építsük együtt a Jézus Házat!

Hihetetlen! - ez volt a mottója a 2003. március 17. és 24. között Essenből közvetített ProChrist műholdas evangélizációnak, amelyben közel ezernégyszáz európai helyszínen mintegy ötezer gyülekezet vett részt. Büszkék vagyunk arra, hogy Európában Németország után nálunk volt a legtöbb helyszín: hetvennégy helyen naponta mintegy tízezren kapcsolódtak be az eseményekbe. A tizenhárom erdélyi helységgel együtt pedig összesen nyolcvanhét faluban és városban hallhatták magyarul Isten igéjét - ezúttal a legkorszerűbb technikai eszközök felhasználásával.

Hasonló program részesei lehetünk 2004. március 17. és 21. között is, amikor is a ProChrist ifjúsági evangélizációjába kapcsolódhatunk majd be. (A magyar nyelvű adást az eredeti időponthoz képest egynapos csúszással közvetítik.) Ez a Jézus Ház, amely nyitott ajtóval vár mindenkit, s ahol Jézussal lehet személyesen találkozni. A közvetítés helyszíne ezúttal a német főváros, Berlin lesz, mégpedig az S-Bahn (az ottani HÉV) volt friedrichstrassei határátkelőjének az épülete, a Palast der Tränen, vagyis "a könnyek palotája". Amíg két Németország létezett, ezen a helyen fogadták egymást örömkönnyekkel, vagy itt búcsúztak könynyek között a politikai megosztottság miatt egymástól elszakított családtagok, barátok.

Ez az evangélizáció tudatosan olyan fiatalokat szeretne elérni, akik nem tagjai egyetlen keresztény közösségnek sem. Ezért az ő nyelvükön, de a tiszta evangéliumot hirdeti majd a két igehirdető, Christina Riecke és Torsten Hebel. Lesz keresztény rockzene, számtalan izgalmas interjú, láthatunk érdekes filmbejátszásokat - de hadd ne áruljak el előre ennél többet.

Ez az alkalom új missziós lendületet hozhat a gyülekezeti ifjúsági munkában. Most is arra számítunk, hogy különböző gyülekezetek ifjúsági csoportjai, keresztény ifjúsági szervezetek mozdulnak meg, s élnek a lehetőséggel a magyar ifjúság között végzett misszió érdekében. Hogy ezt megkönnyítsük, felkészítő napokat szerveztünk, illetve szervezünk. Az elsőt január 24-én, szombaton tartottuk, amelyre huszonegy helyről érkeztek fiatalok. Voltak, akik a gyülekezetüket képviselték, mások egy-egy ifjúsági szervezet (Refisz, KIE) tagjaként érkeztek.

Az érdeklődők még jelentkezhetnek a következő alkalomra, amelyre február 14-én, szombaton 10 és 16 óra között kerül sor. A helyszín Budaörs, a Campus Crusade for Christ kelet-európai missziói központja (Alsó-határ u. 14.). A részvételi díj - amely a meleg ebéd, üdítő és kávé árát is tartalmazza - 750 forint. Jelentkezni a következő címen lehet: Aliansz - Jézus Ház, 1091 Budapest, Kálvin tér 7. Tel./fax: 1/217-3775. Mobil: Nagy Imre, 30/963-0475. E-mail: aliansz@aliansz.hu.

Az érdeklődők megvásárolhatják azt a magyar nyelvű CD-ROM-ot, amelyen három különböző ismertető található a Jézus Ház-evangélizációról. Bővebb információt Lupták Györgytől lehet kérni (6200 Kiskőrös, Luther tér 3., tel.: 78/311-724, mobil: 20/911-0540; e-mail: lupi@vitae.hu).

L. Gy.