A hét témája

Felejthetetlen emlékem marad az idei országos ökumenikus imahét január 18-ai megnyitó istentisztelete, melyet Deák téri templomunkban tartottak. Egyszerű gyülekezeti tagként ültem a templompadban, és ámulva néztem körül, látva, hogy már másfél órával az istentisztelet kezdete előtt zsúfolásig megtelt a templom. Sok ismeretlen arcot láttam, ami természetes, hiszen több keresztény felekezet hívei gyűltek össze, hogy közösen forduljanak imádságban Urunkhoz, és kérjék tőle azt, ami a legfontosabb mindannyiunk számára: a békességet - az ő békességét -, az összetartozást, az egységet, az egymás iránti szeretetet. Mindazok, akik ott voltak ezen az estén - és hiszem, hogy azok is, akik az ország többi templomában vettek részt az imahét alkalmain -, tudták és tudják, hogy ennél fontosabb nincs a keresztények és nem keresztények számára, országunk, népünk, a világ számára. Nincs fontosabb ezen a földön, mint az egymással való megbékélés, a másik ember megbecsülése és az iránta megnyilvánuló szeretet.

Ehhez kértük ezen az estén közösen Isten kegyelmét. És hogy ez a közösség ott mit jelentett? Nemcsak azt, hogy a békesség jeleként kézfogással köszöntöttük padszomszédunkat, hanem például azt is - és ez számomra különösen megható volt -, hogy a jelenlévők mindegyike, akár katolikus, református, baptista vagy ortodox volt, boldogan énekelte evangélikus énekeskönyvünk szép énekeit.

Ez az este a résztvevők számára egyfajta kitárulkozás volt; a közösen mondott imádságok ámenjei után jó volt látni, hogy sokan keresztet vetettek. Ők a katolikus vendégek - gondoltam magamban -, és örültem, hogy itt vagyunk együtt, egy gyülekezetként. Szívünkből szóltak az imádságok is, melyeket a szír keresztény egyház liturgiájából fordítottak magyarra. Úgy éreztük, mintha a mi szavaink lettek volna.

Egy gyülekezet voltunk ezen az estén, és mindannyian éreztük, hogy ott volt köztünk az Atya. Ezt az sem tudta megzavarni, hogy több televíziós kamera is rögzítette az istentiszteletet. Egy barátom mesélte pár nappal később, aki szintén ott volt a gyülekezetben, hogy az egyik reflektor kezelője feladatába mélyedve mászkált ide-oda, forgatta a reflektor rúdját, de amikor a gyülekezet elkezdte énekelni az "Isten szívén megpihenve" kezdetű éneket, egyszer csak elővette ő is az istentiszteletre készült sokszorosított füzetet, és együtt zengte mindnyájunkkal: "Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát..."

A közös imádságnak hatása, kisugárzó ereje van. Jézus mondotta: "Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18,20)

Ezen az estén Isten itt volt köztünk - az ő békeségével és egységbe foglaló szeretetével. Ez a szeretet hatott át minket is. Ezt bizonyítja az este befejező aktusa is, amikor az iráni földregés következtében árván maradt gyermekek megsegítésére adakozhattunk.

-z -a