Élő víz
Domino-day
Több hónapon át rakosgatták a dominóköveket különböző országok fiataljai. Terveztek, csoportosítottak, sebészhez illő nyugalommal vették kézbe és állítgatták a dominókat napi 8-10 órán keresztül. Mind a négymillió-valahányszázezer dominónak megvolt az előre eltervezett helye. A fiatalok munkájának nem sok látszatja volt. Az óriás terepen előre megtervezett ábrák, alakzatok, tájképek, portrék, építmények, természeti jelenségek rajzolatai várták, hogy betöltsék őket dominókövekkel, de a felállított, élüket mutató téglácskák látványa még nem adott okot különösebb örömre.
Ám a csapatok tagjai tudták, hogy közeledik az a nap, a Domino-day, amikor Mr. Domino kézbe veszi a dolgok irányítását. Addigra minden téglának a helyén kell állnia, méghozzá „borítótávolságnyira” szomszédjaitól. Sem túl közel, sem túl távol. Azt nem tudom, hogyan indult a másfél órás borulássorozat, mert a műsor elején nem tudtak rávenni a tévénézésre. De akárhogy is kezdődött, az indító löket hatására szépen egyenletesen és engedelmesen – mintha élnének – borultak a téglák. És leborulva a színük is látszott. A több ezer „megalázkodott” dominó gyönyörű ábrává állt össze, színekben, árnyalatokban, kontúrokban gazdag képpé. Másfél óráig tartott a borulássorozat. Szinte elmondhatatlan, minek lehettünk szemtanúi. A terep középvonalában felállított, artériának nevezett dominókígyó gondoskodott arról, hogy ha valahol megakad is a folyamat, az egész verseny azért ne álljon le: a következő elágazásnál ismét mozgásba hozta a köveket egy újabb csoda kirajzolódásáig. Az artériavonal biztosan működött; nem fordulhatott elő, hogy leálljon. És végül – bár voltak konok téglák, amelyek állva maradtak – a szurkolók elmondhatták: sikerült! Minden mozdulatnak értelme volt.
A Domino-day hasonlatos lehet ahhoz a naphoz, amelyről nekünk, keresztényeknek bizonyosságunk van, amelyen – bár cseppet sem lesz játékos és mulatságos – „szurkolni” fogunk: Jézus visszajövetelének napjához. Az utóbbi vasárnapok igehirdetési alapigéi azt vetítik elénk, hogy egyszer minden borulni fog. A fizikai-biológiai világ összeomlása csupán kísérőjelensége lesz az emberi életek, lelkek leborulásának, lelepleződésének. Most még állunk a helyünkön, vagyis helytállunk, de tudjuk, hogy a záró sípszó – vagy inkább trombitaszó – leborulásra késztet. Akkor látszik majd sajátos színünk: minden ember, minden életmű egyéni árnyalata. Aminek most semmi értelmét nem látjuk, vagy csődtömegnek tartjuk, az akkor értelmet nyer. Talán hamis várakozás részemről, de úgy képzelem, hogy akkor majd végignézhetünk a történelmen. Mert megújult testünkkel abban a dimenzióban már képesek leszünk erre. Állunk majd, és alig hisszük, amit látunk. Mert mindennek értelme lesz. Minden földi eseménynek, népek felemelkedésének, hanyatlásának, csatáknak, járványoknak… Isten még azt is felhasználja sötét kontúrvonalként, amit eredetileg nem akart: halált, bűnt, vereséget. Nézzük majd, és úgy érezzük, mintha megállt volna az idő. És tényleg megállt. Egy vágyunk lesz csupán, hogy el ne induljon újra.
Csak attól félek, nehogy valamelyikünk állva maradjon…
Bálint Gyöngyi