Keresztény szemmel

„Egymásnak létrafokai lehettünk volna…”

Szívünkhöz nőtt Tamási Áron Ábelje. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – idézzük újra és újra. Talán a székely szerző híres trilógiájával is magyarázható, hogy Ábelt azóta is előszeretettel azonosítjuk a szüntelenül a helyét kereső erdélyi emberrel. Alakját a bibliai őstörténet tragikus személyisége, a Káin által meggyilkolt Ábel is tovább árnyalja.

A sikertelen népszavazás utáni helyzetben is természetesen jön az ember tolla hegyére a metafora: Káin megölte Ábelt! Erről szól a bibliai őstörténet rövidségében is drámai elbeszélése: Ádám és Éva két gyermeke, a juhpásztor Ábel és a földművelő Káin végzetesen szembekerült egymással. A testvérharc színteréül a legszentebb terület, az oltár környéke szolgált. Káin haragra gerjedt, és lehorgasztotta fejét, amiért úgy tapasztalta: az Úr nem tekint az ő áldozatára. A dühvel szövetkező féltékenység nem jó tanácsadó: Káin a testvérére támadt, és meggyilkolta Ábelt. Az Úr így kérte őt számon: „Hol van Ábel, a testvéred?” Ő – talán konok daccal, talán sunyi felelősségáthárítással – így válaszolt: „… őrzője vagyok én a testvéremnek?” (1Móz 4,9)

A 2004. decemberi népszavazás után különösen őszintén kell szembenéznünk ezzel a kérdéssel: őrzői vagyunk-e testvérünknek? Egyáltalán testvérünknek tekintjük-e őt? Vagy csupán szegény szomszédnak, aki ugyan nem tett rosszat nekünk, de már eleve rettegünk attól, hogy talán majd odatolakszik az ebédlőasztalunkhoz, vagy kilopja a tojást a baromfink alól. Sokan nemesebb ügyhöz illő odaadással bizonygatták, hogy ezek a szomszédok milyen erőszakosak tudnak lenni. Érvelésük lázában mindent megtettek annak érdekében, hogy haszonlesőnek ábrázolják őt, aki csak arra vár, hogy betolakodjon a házunkba. Megannyi Káinnal elhitették, hogy Ábeltől félni kell. Mert Káin mindig attól retteg, hogy Ábelnek sikerül valami jobban. Káin mindig úgy mutat be áldozatot, hogy szeme sarkából Ábel füstjét lesi. Azt sem bánja, ha az ő áldozati tüze elhamvad, csak nehogy Ábel áldozata jusson el az Úrhoz!

Káin, kisstílű és erőszakos Káin, hol van a testvéred? Mielőtt tőrt döfnél újra Ábel szívébe, vedd őt észre! Most már félretehetsz minden kampányt és pártfegyelmet – és nézz körül, hol él a te testvéred! Vedd őt észre a Hargitán, amint az idei adventet is a Nagy Rontás alatt tölti. Lásd végre meg azt az Ábelt, aki ott csatangol Kárpátalján, a Latorca partján vagy a bácskai rengetegben.

Káin, számító és féltékeny Káin, halld meg, hogy az Úrnak hozzád is van szava: „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4,6–7)

A bibliai őstörténet szerint Káin nem tudott uralkodni magán, és megölte Ábelt. Ez történik Sütő András megrázó drámájában, a Káin és Ábel bibliai parafrázisában is. A bűnére rádöbbenő Káin ott ezeket mondja: „Én jó testvérem. Nem akartalak sohase megölni. A szándékainkat szerettem volna közös ágba fonni. Azt akartam: együtt pereljük vissza jogos tulajdonunkat, Hebron völgyének illatát, az Éden kristályfáit. Egymásnak létrafokai lehettünk volna a nagy falak alatt. (…) Nem akartalak sohasem megölni. Egymásnak létrafokai lehettünk volna. Magam szakítottam ki e létrafokot az Éden falai alatt…”

Félreértés ne essék: nem azokra ragasztok valamiféle káinbélyeget, akik a kettős állampolgárságról szóló népszavazás során nemmel szavaztak. Tudom, sok keresztény, evangélikus testvérem is így látta jónak. Lelkipásztorként azokhoz is küldettem, akik nem érezték fontosnak, hogy ilyen módon tegyenek hitet a nemzet egysége mellett. Ha tőlük elfordulnék, ha őket testvérgyilkosnak nevezném, magam is a káini szemlélet rabjává válnék. De igenis felemelem a szavam a sokfelé felbukkanó Káin-féle látásmód ellen, amely tudatosan és dacosan vallja: nem vagyok én őrzője a testvéremnek! Azt szeretném csak, ha legalább most ki-ki meghallaná az örök kérdést: „Hol van a te testvéred?” Szeretnék hinni abban, hogy ez a Káin nem ölte meg Ábelt. Talán még van remény. Talán még elmúlik a konokság. Hátha nem kell meghalnia Ábelnek!

A népszavazás óta számos telefonhívást és üzenetet kaptam határon túli barátaimtól. A hang szinte mindig fátyolos, a szavak keserűek. Ám még ezek a fájdalomban fogant híradások is arról tanúskodnak, hogy Ábel nem halt meg. A mi Ábeljeinket nem olyan fából faragták…

A remény nem veszett el. Hiszem, hogy még most sem késő. Talán valóban egymás létrafoka lehet Ábel és Káin. Ha rádöbbennek arra, hogy testvérek. Nemcsak azért, mert egyaránt Ádám és Éva gyermekei, hanem még inkább azért, mert a mennyei Atyához tartoznak. Mindketten az oltár mellett állnak. Talán az a csoda is megtörténik, hogy mindketten megtérnek. Már nem dühösek a másikra, már nem félnek egymástól. Ezért és csak ezért lehet esélyük arra, hogy visszapereljék a Sütő András által oly szépen megrajzolt jogos tulajdonukat, Hebron völgyének illatát. Az Éden kristályfáit.

Káin, hol van Ábel, a te testvéred?

Ábel, hol van Káin, a te testvéred?

Fabiny Tamás