A hét témája

Nem szeretem a vallási műsorokat. Olyan ez, mint gyerekkoromban a kötelező olvasmány volt: a muszáj akkor is elveszi az ember kedvét, ha egyébként jó, amit meg akarnak etetni vele. Talán azért is, mert olyan erőltetett, természetellenes dolog. A közszolgálati televízió ezekkel a félórákkal letudja a kötelezettségét – harminc percen át Isten a téma.

Sajnos sokan éreznek hasonlóképpen. Vannak, akiknek elég, ha a műsor szignálját meghallják, már kapcsolnak is át valamelyik másik csatornára. Tudom, kevés a pénz, sokszor az alapvető technikai feltételek is hiányoznak, a külső forgatás, a több helyszínen felvett riport is gondot okoz. Eretnek gondolatként még az is fölvetődött bennem, mi lenne, ha az ökumené szellemét átültetnénk a gyakorlatba. És három (négy?) vallási félóra helyett csak egy lenne, de az hosszabb, nézhetőbb, mai, a fiatalokhoz is szóló, ad absurdum – érdekes. Sokan mosolyogtak az ötleten. Ami azt illeti, sajnos magam is utópisztikusnak tartom ezen a végletekig szétzilált, pártideológiáktól összezavart, szomorú Magyarországon.

Addig is azonban, míg szebb idők nem következnek – bízzunk Istenben –, meggyőződésem, hogy a keresztény értékek eljuthatnak a médiába. Nem az egyházi hírek, események, hanem hiteles arcok. Keresztény szellemben gondolkodó és élő, tisztességes ember szép számmal él közöttünk. Őket kell megszólaltatni, bemutatni.

Panaszkodunk, hogy kevesen olvassák az egyházi sajtót, hogy fogynak az istentiszteletre járók, hogy még a hívők sem juttatják adójuk egy százalékát az egyháznak. Hogy ellenséges a légkör, amely a keresztényeket körülveszi. Lehetséges. Kampányokon, akciókon törjük a fejünket, plakátban, tévé- és rádióhirdetésekben gondolkodunk. Rendben. Ezt is meg kell próbálni.

De talán szétnézhetnénk először a saját házunk táján. Hiteles-e az életünk? Szószéken, iskolában, munkahelyen és a családban – vajon megteszünk-e minden tőlünk telhetőt, hogy jobbak legyünk?

J. B.