Keresztény szemmel

Nem beharangozás, csak ténymegállapítás: a karácsony elmarad. Ezt az ünneprontó mondatot azzal is ki lehetne egészíteni, hogy a karácsony az idén is elmarad. Ahogy tavaly és azelőtt és már azelőtt is elmaradt. Már évtizedek óta elmarad.

A munkaszüneti nap nem marad el, csak a karácsony. December 25–26-án zárva lesznek a munkahelyek, nyitva lesznek a televíziók és a sörös- és borosüvegek, a műanyag üdítőspalackok. Minden úgy lesz, ahogyan évtizedek óta. Lesz bevásárlási láz – már amennyi vásárlásra futja az egyre soványabb pénztárcákból –, lesz sorban állás és izgága türelmetlenkedés, káromkodás és zúgolódás. Lesz erdőből kivágott vagy kertekből lopott fenyőfa, amelyet majd karácsonyfának csúfolnak – ez ellen maga a tűlevelű szeretne tiltakozni, de némaságra ítéltetett, hogy szótlanul tűrje az emberi agressziót.

Milyen furcsa: amikor az ember vágja, fűrészeli az örökzöld fenyőt, mintha csak a saját örök életét fűrészelné el. Mert a sok fenyőfának nem a piacon van a helye, egymásra halmozva; a fa szívós gyökerével gazdag talajba szeretne kapaszkodni, felszívni az éltető tápanyagot… Ehelyett az ember baltával, csákánnyal, fűrésszel esik neki az élő fának – amelynek a tűlevelei tisztítják a levegőt –, és öli az életet. Pusztít azért, hogy pár napig úgy tegyen, mintha ünnepelne. És ha majd elmúltak a munkaszüneti napok, utcára dobja a tűleveleit lepergető fát. Égett rajta gyertya… De minek is? Hiszen jobban világít a villany. Volt csillagszóró, szikrázott, jaj de szép… Milyen szép játék a gyereknek.

Karácsonykor az életről lenne szó, de a kivágott fenyőfák a halálról beszélnek némán. A karácsony elmarad. Mert ahol a halált hirdetik a kivágott, néma fák, ott nem lehet szó karácsonyról. Nem ez a karácsony!

A karácsony elmarad. Csak az ajándékvásárlás görcsei nem maradnak el; valamit mindenki igyekszik beszerezni, mert így illik, muszáj, ez a kikerülhetetlen kényszer. Még jó, hogy vannak rugalmas üzletek, ahol majd becserélhető a felesleges zokni vagy a nyolcadik nyakkendő.

A karácsony elmarad. Csak a nagytakarítás nem marad el, a főzés, sütés és a mesterséges hangulat. CD-k és magnókazetták harsogják utcaszerte a műdalok erőltetetten édeskés dallamait, hogy lelkünkbe hazudjanak valami olyasmit, ami csak kommersz, mint a pálinka, íztelen, mint a pattogatott kukorica. Karácsony helyett technikai mütyürök, amelyek pár órányi működés után elromlanak.

A karácsony elmarad, az ünnephez illő neurózis nem. A karácsony elmarad, a karácsonykor szokásos veszekedés nem.

Minden meglesz, amit évek óta megszoktunk, sőt talán több is, mert ha nyerészkedésről van szó, kimeríthetetlen a fantázia. Lesz utcai lampion, zene és aranynak mondott kapu. Ki itt belépsz… Hova is lépsz be?

A karácsony elmarad. Mert a karácsony nem az, amit mi karácsonynak hiszünk.

Honnan is tudnánk, hogy egy latin szót mondunk szlávosan. Csak éppen kifacsartuk a tartalmát, mint a narancsot, és csak az üres héj maradt az egészből. Messziről még narancsnak látszik, de kezünkbe véve látjuk, hogy kifacsart az egész, üres és íztelen. Messziről még a karácsony is karácsonynak látszik, mert villognak a fények, harsog a „Mennyből az angyal” rockosított változata… Messziről karácsonynak látszik, de közelről kifacsart héj az egész, üres és íztelen, és még a tévéműsor is unalmas.

A latinok így mondták: inkarnáció! Magyarra így fordítottuk: megtestesülés. Szlávos csengéssel: karácsony. János evangéliuma nyomán azt mondjuk, hogy „az Ige testté lett”, azaz megszületett a Megváltó. Boltokba rohangálás helyett a betlehemi jászlat kellene keresni, hogy meglássuk a csodát, és lelkünkkel kellene hallani, hogy „dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat”. A pásztorok nyomába kellene szegődnünk, akik halaszthatatlan teendőik közepette hallották meg az angyali éneket, s addig mentek, addig keresték a Megváltót, amíg csak meg nem találták, és le nem borultak előtte, hogy imádják őt. Nekik nem maradt el a karácsony!

Vagy odaszegődhetnénk a tudós csillagászokhoz, akik asztronómiai tudásuk révén értették meg, hogy megszületett a Megváltó, és feltétlenül hódolni akartak neki királyi ajándékokkal, arannyal, tömjénnel, mirhával. Még a ravasz és sunyi politikus, Heródes király sem tudta őket megtéveszteni talmi ígérettel: ők tudós értelemmel figyeltek a csillagok világára, és felismerték lelkük törvényét is. Számukra sem maradt el a karácsony!

Csak akkor nem marad el a karácsony, ha a nagyvilág és személyes életünk Megváltóját köszöntjük a szent éjszakán, s leborulva előtte felismerjük, hogy benne, vele és áltata az Isten szeretete érkezett közénk. Ha felismertük, hogy mit hozott az Isten szeretete Jézus Krisztusban, akkor mégsem marad el a karácsony!

Ribár János