Napról napra

Minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Kol 1,16–17 (Zsolt 102,26, Mt 11,2–6/7–10/; 1Kor 4,1–5; Zsolt 68,25–36) Mindenem vagy, Jézusom – hangzik az ének (392). Múltban, jelenben, jövőben ő a minden, ő áll a középpontban, ő a főszereplő. A sok pótszer, a sok látszatérték világában kiderül – mert előbb-utóbb kiderül –, hogy mi mennyit ér. Amit valamire tartunk, előbb-utóbb semmivé válik. Életünk akkor kerül a helyére, és akkor lesz boldog, ha ő lesz a mindenünk. Ő nem valamit kínál. Önmagát s vele együtt mindent!

Nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. 1Móz 28,15b (Lk 2,30–32; Mt 3,1–6; Ézs 65,1–16a) Emberek jönnek, mennek. Ő azonban nem hagy el. Megígérte, hogy teljes életet ad. Most azon munkálkodik, hogy ígéretét a te életedben is valóra váltsa. S amikor majd beteljesedik, és megérkezünk, kiderül, hogy végleg vele maradhatunk. Emberek ígéretében már nem nagyon hiszek. Szavuk – szavunk – devalválódott. Ő azonban nem csak szavahihető: a szava teremtő erő! Ma így indulhatok és érkezhetek: tudom, hogy nem hagy el, teljesíti életet jelentő ígéretét.

Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Lk 17,15 (2Móz 9,34; Mt 3,7–12; Ézs 65,16b–25) Nem Istennek, hanem nekem van szükségem arra, hogy nyugtázzam az életemben az ő nagy tetteit, gyógyító csodáit, vigasztaló jóságát, reményt adó szeretetét. A gyógyulás, a változás, a megerősödés csak így meg végbe: ha a hálaadás életformává válhat. Egyikük… dicsőítette Istent – a sok hálátlan ember között vajon ma én leszek az, akiről így lehet majd tudósítani?

Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra. Zsid 13,17 (Mal 2,7; Mt 21,28–32; Ézs 66,1–4) A vezetőket szidni illik: azért fizetjük őket, hogy legyen kit… Néha már a keresztény ember is elfelejti, hogy a vezetők Isten eszközei, s a megbízatás teljesítését is ő kéri számon. Nekünk az ajándékot kell meglátni a vezetésünkre rendelt emberekben, mert Isten rajtuk keresztül is meg akar ajándékozni bennünket. S ha a legkisebben is a vezetés feladatát bízzák ránk (akár csak egy emberért vagyunk is felelősek), ne feledjük: ez Istentől kapott küldetés. A mindenható helyettesének lenni küldetés és felelősség.

Jézus mondja: „Szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.” Mt 12,37 (Péld 12,18; Mt 11/7–10/11–15; Ézs 66,5–17) Jézus attól óv, ami ma mindennapos kísértés és bűn: a könnyelmű szavaktól. A nyelv bűnei beláthatatlan fájdalmakat okoznak. Szavainknak súlyuk van, és súlyuk kell, hogy legyen. Isten arra hívott, hogy a mi szánkból a szeretet, az evangélium, a békesség szava szóljon. A mai nap kezdetén így készüljünk, s a végén így értékeljünk!

Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Zak 3,4 (Lk 15,22–24; Lk 1,26–38; Ézs 66,18–24) Nem a ruha teszi az embert. De a piszkos ruha sokat elárul… Beszennyezett életünket egyedül a bűnbocsánat Ura tudja és akarja megtisztítani. Egyértelmű szándéka ez. S hogy mi is mozduljunk, az apostol biztat: öltsétek fel a Krisztust!

Jézus Krisztusban van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából. Ef 1,7 (Zsolt 111,9; 1Thessz 5,16–24; Lk 1,1–17) Mit összekeresgél a mai ember azért, hogy valami megoldást találjon a világ és saját maga ezernyi gondjára! A sok tévút veszélye miatt kellene az egyértelmű szó, a helyes útmutatás. Hát most itt van. Őbenne, Krisztusban van a megváltásunk. Ő a megoldás, ő az út, ő a jövő, ővele lehet célba jutni. S amíg az emberi türelem fogy, a megoldásképletek végesek, addig az ő kegyelmének gazdagsága végtelen.

Hafenscher Károly (ifj.)