Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 6 - Az emlékév

e-világ

Az emlékév

üzenete

A Deák-emlékév záróakkordjaként főhajtással tisztelegtek és koszorút helyeztek el a közjogi méltóságok Deák Ferenc - eredeti formájában felújított - mauzóleumánál, Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. "Közmegegyezéssel Európába - ez a deáki életmű ma érvényes, nekünk szóló üzenete" - fogalmazott beszédében Medgyessy Péter miniszterelnök. Hite szerint - tette hozzá a kormányfő - csak ez lehet az alapja a modern, európai Magyarország megteremtésének.

Medgyessy Péter szavai szerint "a magyarok számára nincs kétféle nemzeti érdek, mert nincs két nemzet, mint ahogy két ország sem". Mint mondta, "egy Magyarország van, amely bal és jobb, falu és város, kisebbség és többség, gyerekek és felnőttek Magyarországa; egy ország közös jövővel és közös múlttal".

A miniszterelnök szerint Deák szellemi örökségét - a nemzeti konszenzusra törekvő politizálást - a mindennapok gyakorlatává kell tenni.

A kormány 2003-at a Nemzeti emlékezet program keretében nyilvánította a reformkori politikus születésének 200. évfordulója alkalmából Deák Ferenc-évvé, amely hivatalosan a felújított mauzóleum hétfői átadásával zárult le.

Az eredetileg 1887-ben felavatott síremlék jelenlegi felújítása 2000-ben vette kezdetét, a beruházás teljes költsége meghaladta a bruttó 200 millió forintot. A kupola borítása Zsolnay-porcelánból készült. Restaurálták a külső kőhomlokzatokat, a teraszt, a korlátokat, a kupolán lévő bronz géniuszszobrot, a mauzóleum belső terében pedig a falakat és a mozaikborítást.

(MTI)