Doktorrá avatása ugyan még nem történt meg, de a közelmúltban nagy nyilvánosság előtt megvédte PhD-értekezését egyháztörténetből levéltárunk és múzeumunk fiatal munkatársa, Kertész Botond. Ebből az alkalomból tudományos munkájáról, terveiről kolléganője beszélgetett vele.
Először is gratulálok! Kérlek, mesélj az előzményekről! Hol és mit tanultál, hol dolgozol?
Az ELTE történelem-levéltár szakán végeztem 1998-ban, az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanár szakát pedig az ELTE doktori képzésével párhuzamosan végeztem el. Jelenleg két helyen, az Evangélikus Országos Levéltárban és az Evangélikus Országos Múzeumban dolgozom.
Miért választottad a történelem szakot?
Amióta csak történelmet tanulok, azzal akartam foglalkozni. Főleg egyháztörténelemmel, amelynek akkor még igen kevés realitása volt. Azóta fordult akkorát a világ, hogy ez a fontos terület újra kutatható lett. A levéltár szak ehhez kitűnő kiegészítőnek bizonyult, hiszen nemcsak a levéltárról, hanem magáról a kutatásról is sokat tanultunk.
Novemberben védted meg doktori értekezésed téziseit. Kérlek, mondd el az olvasóknak, melyek is ezek.
Az evangélikus egyház 1848-49-es történetéről szól a dolgozatom. Azt kutattam, hogy egy politikatörténeti fordulópont, a polgári Magyarország megteremtésének kísérlete hogyan hatott az evangélikus egyházra. Ennek keretében vizsgáltam az állam és az egyház viszonyát is. Az 1848/20-as törvénycikk a teljes vallásegyenlőség meghirdetése mellett az egyházak anyagi szükségleteinek teljes körű biztosítását is kilátásba helyezte. Ezt azonban az evangélikus egyház csak teljes körű autonómiájának megtartásával tartotta elfogadhatónak.
Hogyan viszonyult ehhez a kérdéshez a többi felekezet?
A katolikus egyház kormányzatát teljes egészében az állam ellenőrizte, s az új helyzet következtében 1848-ban kezdték el autonómiakoncepciójuk kidolgozását. A reformátusok ugyanúgy gondolkodtak, mint mi, a zsidó emancipációra pedig még egy fél évszázadot kellett várni. A szabadságharc kitörése után az evangélikus lelkészek nagy többsége, valamint a püspökök és az egyház világi vezetői a fokozódó állami befolyás dacára kiálltak a független magyar kormány politikája mellett.
Mi volt a helyzet a nemzetiségekkel?
Az erdélyi szászok kivételével a hazai németség a szabadságharc támogatói közé tartozott. A magyar szabadságharccal szemben kibontakozó szlovák nemzeti mozgalom vezetői evangélikus lelkészek és tanárok voltak. A magyar kormány ezért gyanakvással tekintett az evangélikus egyházra. A szlovák gyülekezetek és lelkészek azonban döntő többségben mindvégig hűségesek maradtak a szabadságharc kormányához. A felvidéki püspököknek és lelkészeknek pedig nagyon fontos szerepük volt abban, hogy a szlovák nemzeti mozgalom támogatottsága igen csekély maradt.
Személy szerint kik azok az evangélikusok, akik jelentős szerepet töltöttek be 1848-49-ben?
Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Görgey Artúr szerepét mindannyian jól ismerjük. A szabadságharc tisztikarában is felülreprezentáltak voltak az evangélikusok. Mindezt joggal tartja számon egyházi emlékezetünk, de ez inkább nemzeti történelmünkhöz tartozik, és egyházunk belső életére kisebb hatással volt.
Milyen mértékben érintette egyházunkat a szabadságharc utáni megtorlás?
Említsük meg azokat, akikre a legsúlyosabb büntetést szabták ki! Rázga Pál pozsonyi lelkészt kivégezték. Mind a négy, hivatalban lévő püspököt elmozdították, hármukat hadbíróság elé állították. Haubner Máté dunántúli szuperintendens Königgrätzben, Pákh Mihály tiszai szuperintendens pedig Josephsstadtban szenvedett többévi várfogságot. Rajtuk kívül mintegy húsz lelkész került hadbíróság elé, s közülük többeket el is ítéltek. Egyházunkat talán még ennél is jobban sújtotta az, hogy az elmozdított püspökök helyére adminisztrátorokat neveztek ki, és a világiakat teljesen eltiltották az egyház vezetésében való részvételtől. Ezzel az evangélikus egyház kormányzata több mint egy évtizedre a bécsi udvar közvetlen befolyása alá került.
Volt-e olyan alakja ennek a kornak, aki különösen is közel áll hozzád?
Igen, Szeberényi János selmecbányai lelkészé, aki később bányakerületi szuperintendens is lett. Szegény sorsú család sarjaként emelkedett a legnagyobb evangélikus egyházkerület püspöki tisztségébe. Szlovák származását és identitását soha nem tagadta meg, de élete során mindig megtalálta a bölcs egyensúlyt evangélikus egyháza, magyar hazája és szlovák népe között. 1849-ben hadbíróság elé állították, és csak magas korára való tekintettel, Mária Dorottya közbenjárására kerülte el a várfogságot.
Hozzáférhető, olvasható lesz-e az értekezésed?
A dolgozattal túlnyomórészt megegyező könyvem "Evangélium és szabadság" címmel 2000-ben jelent meg a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület kiadásában.
Kik segítették munkádat?
Kósa László volt doktori témavezetőm, aki tapasztalt kollégaként és jó pedagógusként viszonyult hozzám. Az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének vezetőjeként nemcsak az én munkámat, hanem az újkori protestáns egyháztörténet kutatását is hathatósan segíti. Munkahelyi vezetőim, Czenthe Miklós, Harmati Béla László és valamennyi munkatársam megértő türelmét is megköszönöm. Id. Fabiny Tibor amellett, hogy tanácsaival látott el, dolgozatom egyik bírálója is volt. Csepregi Zoltán figyelemmel kíséri és támogatja pályámat, és a doktori szigorlati bizottság tagja volt. Családomnak pedig köszönöm, hogy türelmüket, figyelmüket, szeretetüket mindvégig magamon érezhettem.
Mik a további terveid?
Egyházunk 19. századi történelmét szeretném kutatni, különös tekintettel a nemzetiségekre. Ez év októberében az evangélikus gyűjtemények közös nemzetközi konferenciát szerveznek a szlovákság egyházunk történetében betöltött szerepéről.
Hogyan látod egyháztörténet-kutatásunk jövőjét?
Az elmúlt negyven évben az egyháztörténet-kutatás a történettudomány mostohagyermeke volt, de az utóbbi tizenhárom év változásainak köszönhetően - úgy érzem - egyenjogúvá vált, és intézményrendszere is megszületőben van. Különösen örvendetes, hogy az egyháztörténet növekvő számú kutatói között - egyházunkon belül és a különböző felekezetek között is - egyre élénkebb munkakapcsolat van kialakulóban. Reményeim szerint így egyre kevesebb fehér folt marad egyházunk történetében, s ez befelé megerősíti identitásunkat, kifelé pedig ismertségünket.
Legyen igazad! Isten áldjon és segítsen téged és munkádat!
)