Keresztutak

Készülünk a keresztény nők világimanapjára 3.

Panama a mában

Bár Panama kivívta függetlenségét (először Spanyolországgal, majd Kolumbiával kellett szembeszállnia), és világgazdasági helyzete is rendkívül kedvező, mégis számos nehézséggel kell megküzdenie. Az ország ugyanis nem tudott egészségesen fejlődni, mivel az Egyesült Államok mind a kül-, mind a belpolitikába többször beleavatkozott.

Harc az önállóságért

A 80-as évek végére mély belpolitikai válság alakult ki Panamában. Az előkelő civil réteg, az oligarchák és a katonai hatalom egymással rivalizáltak. Mindehhez az Egyesült Államokkal való feszült viszony is hozzájárult. Bár az államforma alkotmányos demokrácia volt, az ország valódi irányítása egyre inkább a hadsereg kezébe került. A hadsereg parancsnoka, Noriega újra és újra beleavatkozott a választások menetébe, és megakadályozta azok demokratikus lefolytatását. A diktátor nemcsak az USA, pontosabban a CIA beépített embere volt, de kiderült, hogy a kubai titkosszolgálatnak is dolgozott. A belső elégedetlenség egyre fokozódott, sok ezer ember tüntetett a törvénytelenségek ellen a fővárosban. Amikor pedig fény derült arra, hogy Noriega drogkereskedelemmel és pénzmosással is foglalkozik, az USA is közbelépett: 1992-ben a diktátort eltávolította a hatalomból, és negyvenévi börtönre ítélte.

1994-ben végre megtartották az első szabad választásokat, Ernesto Perez Balladares lett az elnök. Mandátuma lejártával, 1999-ben egy korábbi jelölt, Arnulfo Arias özvegye, Mireya Moscoso követte őt az elnöki székben.

Több árnyék, mint fény

Az elnöknő határozott kormányprogramot fogalmazott meg az elkövetkezendő időszakra, amelyben a politikai stabilitás, a gazdaság hatékonyságának növelése és szociális fejlesztések szerepeltek. Az ország legfőbb problémái a szegénység, az egyenlőtlen jövedelmi viszonyok, az egészségügy és az oktatásügy hiányosságai. Mindez csak vázlatosan jelzi azt, hogy az újjáépülő demokratikus rendben egyelőre több az árnyék, mint a fény.

Elsősorban szociális fejlődésre van szükség. A panamai társadalom két rétegből áll: vannak a gazdagok, akik a csatornát építő és használó USA fejlett iparának, kereskedelmének, infrastruktúrájának az áldásaiból részesültek. A másik réteget a szegények, a munkanélküliek alkotják. Ők a csatornától távolabb eső vidékeken élnek nagyon szegényes körülmények között.

Panama Közép-Amerikában a második olyan ország, ahol a legnagyobb a különbség a gazdagok és szegények között. A fővárosban és Colonban is élesen elválik egymástól a belvárosi fényűző környezet és a külvárosok elhanyagolt, többemeletes házakból álló szegénynegyede. Még inkább észrevehető ez, ha a csatornazónán kívülre megyünk, ahol - néhány kilométerre a fővárostól - már nem találunk szilárd burkolatú utakat, elektromos és csatornahálózatot, ivóvizet. Sok a munkanélküli vagy a földtulajdonnal nem rendelkező szegény ember, akik jobb esetben az ültetvényeken dolgoznak rendkívül alacsony bérért. Hatalmas a különbség a fehérek és a feketék, a meszticek és a mulattok, a betelepültek és az őslakosok között. Az őslakosok földműveléssel foglalkoznak, rizst, kukoricát, babot és banánt termelnek, de ez többnyire csak saját szükségleteik kielégítésére elegendő.

A lakosság 37%-a munkanélküli. Az emberek 71%-a szegénységi küszöb alatt él, főként vidéken. A panamai nép 10%-a élvezi az ország jövedelmének 42%-át. Az egészségügyi ellátás sem kielégítő, magas a csecsemőhalandóság. Ezer emberre 1,7 orvos, a fővárosban ezer főre 7,5 kórházi ágy jut (vidéken mindössze 1,4). A legszegényebbeknek, akik a legnagyobb veszélyeknek vannak kitéve, egyáltalán nincs egészségügyi biztosításuk.

A felemelkedés útja: a turizmus

Már sorozatom első részében említettem, hogy Panama páratlan természeti szépségű ország. Erre utal maga az országnév is. Madárvilága 940 fajtából áll. Így is hívják: madárparadicsom. Ezt az egyedülálló szépséget a külvilág csak mostanában kezdi felfedezni.

Érdekes módon ez is a csatornaépítéssel hozható kapcsolatba. A térség az USA-hoz tartozott, és katonai felügyelet alatt állt, ezért a helyi lakosság nagy része kiszorult onnan. Ez az elkülönítettség jótékony hatást gyakorolt a természetre, a növény- és állatvilágra. Amíg országszerte az őserdők nagy részét kiirtották, a csatornaövezet természetvédelmi területté vált.

Amikor 1999-ben az Egyesült Államok kivonta csapatait az országból, és átadta az területet, akkor egy mindeddig rejtett, elképzelhetetlenül gazdag, paradicsomi világ tárult az utazók szeme elé. A hatalmas hegyvonulatok 3000 métert is elérő magasságából egészen Costa Ricáig lehetett ellátni. A pálmafákkal övezett, hosszú tengerpart szépsége lenyűgözi és életre szóló élményekkel ajándékozza meg az arra járókat.

Panama szegény ország. Földje nem rejt természeti kincseket, ásványi anyagokat, olajat. Egyedül kávéból és banánból termelnek kivitelre is elegendő mennyiséget. Ezért napjainkban a fő törekvés az, hogy az ország a turizmusból jusson több bevételhez. Mégpedig úgy, hogy a lakosság életszínvonala emelkedhessen, és a munkanélküliek kereseti lehetőséghez jussanak.

Ennek érdekében a többi közép-amerikai országgal szövetkezve egy tervet dolgoztak ki, amelyet röviden PPP (Plan Pueblo Panama) programnak neveznek. Az egyik fő törekvésük az, hogy a még meglévő, gyarmati korban épült klasszikus belvárosi épületeket, templomokat felújítsák. Közülük nem egy része az UNESCO világörökségének is. A másik cél az ökoturizmus környezetbe simuló, emberi léptékű feltételeinek a kiépítése. Nem gazdag hoteleket, hanem szerény szállásokat biztosítanak a látogatóknak, akik gyönyörködhetnek a gazdag növény- és állatvilágban, vagy pihenhetnek a tengerparton. Ebbe a programba tudatosan vonják be az ott élő lakosságot, megélhetést biztosítva számukra. Például a kuna indiánok élnek is felkínált lehetőséggel. E törzsnek körülbelül negyvenezer tagja van, akik részben az Atlanti-óceán 40 szigetén, valamint a tengerpart menti falvakban élnek. Az asszonyok még mindig hagyományos öltözetüket viselik, a híres, gazdagon hímzett "molát", gyöngyökkel díszített karkötőkkel és fejdíszekkel. Az ideérkező turistákat tradicionális ételeikkel kínálják, és egyszerű szállást nyújtanak számukra, valamint ruháikat, ékszereiket, használati tárgyaikat és agyagedényeiket adják el nekik. A falvak lakói így szinte teljes egészében az idegenforgalomból és a kereskedelemből származó bevételekből élnek.

Reménység szerint a jövőben ez a fellendülés országszerte jellemzővé válik.

Keveháziné Czégényi Klára