EvÉlet - Lelki segély

"Jómódú ember vagyok, de mindenért, amim van, keményen megdolgoztam. Bizalmatlan vagyok azokkal az alapítványokkal szemben, amelyek megkeresnek, hogy támogassam a rászorulókat. Vajon eljut hozzájuk a pénz? Nem értem: hogyha az egyház tevékenysége ingyenes, akkor miért kérnek folyton adományokat a híveiktől? Nagyon zavar az is, hogy most már fővárosszerte mindenütt könyöradományokért zaklatnak a hajléktalanok. Úgy tapasztalom, hogy többségében csak alkoholra kell nekik a pénz. Őszintén megmondom, nem szívesen adok pénzt senkinek. Dolgozzon meg érte más is úgy, mint én. A feleségem hozta haza a templomból az evangélikus újságot. Ha nem haragszik meg a lelkésznő, kérem, írja meg, hogy függ-e az üdvösség az alamizsnálkodástól."

Csöppet sem bántódom meg kedves levélírónk sorai miatt, hiszen az általa felvetett kérdés sokakat érint, szükséges is beszélnünk róla. Sajnos gyakran tapasztaljuk napjainkban, hogy becsapnak, megrövidítenek bennünket a piacon, az ABC-ben, a vendéglőben. Szenvedünk a zsebtolvajok, a lakást és autót feltörő bűnözők, az otthonainkba becsöngető és álnéven bemutatkozó csalók szándékosan megkárosító tevékenysége miatt. A rengeteg befizetésre váró csekk, a sokféle adófajta, az ilyen-olyan járulék megjelenése mind azt sugallja, hogy minden és mindenki a pénzünkre pályázik. A rendszerváltozás után találkoztunk először szemtől szembe a hajléktalanok, munkanélküliek tömeges megjelenésének problémáival.

Az elmúlt évtized sok megoldatlan helyzetet tárt fel a nyilvánosság előtt az egészségügy, a magukra maradt idősek, árvák, fogyatékkal élők támogatását illetően. Az egyre tökéletesebb híradástechnikai eszközök, a nemzetközi kommunikáció lehetővé tette a gyors információáramlást. A háborúk kitöréséről, a természeti katasztrófákról szinte azonnal tájékozódhatunk. Ezzel egyidejűleg a médiumokon keresztül az otthonainkba is belépő emberi szenvedés szörnyű látványa sok együtt érző embert indít arra, hogy segíteni akarjon, akár vallási, akár humánus eszméi által vezéreltetve. Az alapítványok, szeretetszolgálatok, közhasznú civil szervezetek és egyházak szervezetten vállalják fel a bajba jutott emberek felemelését.

Önként vállalt személyes döntésünk az, hogy anyagi eszküzeinkkel, természetbeni adományainkkal, esetleg munkaerőnk felajánlásával kiket, hogyan és milyen mértékben kívánunk segíteni. A bejelentett, közjegyző által nyilvántartásba vett, elérhetőségekkel és adószámmal rendelkező alapítványok, egyházak és egyéb szervezetek hitelességében nyugodtan megbízhatunk. Az általunk befizetett adományokról visszaigazolást kapunk, és azokat a legtöbb esetben (meghatározott mértékben) levonhatjuk adónkból.

Természetesen az ilyen engedélyezett és ellenőrzött közhasznú szervezetek, szeretetszolgálatok arra a célra használják fel adományainkat, amire kérték, vagy amire mi szántuk azokat. Természetesen érthető, hogy bizalmatlanok vagyunk az ellenőrizhetetlen eredetű vagy célú társaságokkal és személyekkel szemben, így helyesen tesszük, ha adakozás előtt informálódunk róluk személyesen, esetleg telefonon.

Levélírónk külön megemlíti, hogy zavarják őt az alkoholista hajléktalanok zaklatásai. Tény, hogy egyre több koldulni kényszerülő emberrel találkozhatunk - főként a fővárosban. Sokan közülük talán lustaságból nem akarnak dolgozni, és bűnözésre adják fejüket, vagy alkoholba fojtják bánatukat. De nem lehet általánosítani. Hála Istennek egyre többen vannak közöttük, akik rendezni akarják az életüket. Az egyházak karitatív és missziós szolgálatának köszönhetően sok értékes ember nem vész el a társadalom süllyesztőjében, hanem megtalálja az utat Krisztushoz, és viszszatér családjához. Igazi öröm, emberlétünk egyik fő célja, hogy ebben segítsünk. Amikor a metsző januári fagyban újságpapírral takarózó, földön fekvő, kilátástalan sorsú embereket látok, miközben jó meleg télikabátomban sietve intézem feladataimat, hogy aztán kellemes vacsora mellé ülhessek le szeretteim körében, nem tudom megtenni, hogy némi készpénzzel, étellel, jó szóval meg ne álljak hajléktalan embertársaim mellett. Uramisten, én is feküdhetnék ott, vagy az édesanyám, esetleg a gyermekem... Ha másért nem, legalább a jó sorsom iránti hálából igenis szívesen alamizsnálkodom!

És szívesen adakozom lelkészként is egyházam javára. Természetesnek tartom, hogy - több százezer evangélikus testvéremmel együtt - én is befizetem az egyházfenntartói járulékot, hiszen az evangélium ingyenes ugyan, de a templom, imaterem, szolgálati autó és lakás költségeit, a szeretetvendégségek kiadásait, a hittanos gyermekek jutalmazására szánt ajándékokat ki kell fizetnie a gyülekezetnek. Az üdvösségünk persze nem ettől függ. "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik" (Mk 16,16) - mondja Jézus. Jézus áldozati kereszthalála az üdvösség forrása, és csak ő adhatja át nekünk az örök élet ajándékát. De útbaigazításul szeretettel ajánlom kedves testvérünk és felesége figyelmébe a második korinthusi levél 9. fejezetében foglaltakat. Kérem a mindenható Urat, hogy e szakasz elolvasása után jókedvű adakozóvá válhassanak, és megtapasztalják Istenünk emberszerető kegyelmének bőséges kiáradását életükre.

Szőkéné Bakay Beatrix