Keresztutak

Amerikai kaleidoszkóp 4.

A katyni áldozatok emlékműve Baltimore-ban

Utam harmadik állomását, a pennsylvaniai Gettysburgben található evangélikus teológiai szemináriumot két átszállással és több mint kétórás autóúttal sikerült elérnem. A repülőgépből másodszor Baltimore-ban szálltam ki, ahol Eric W. Gritsch nyugdíjas egyháztörténész és felesége várt rám.

Baltimore Maryland állam egyik legszebb városa, az amerikai fővároshoz, Washingtonhoz való közelsége pedig kulcsfontosságú hellyé is teszi. Ezenfelül itt van Amerika legrégibb római katolikus katedrálisa (ebben szentelik fel az összes amerikai püspököt), és jelentős lengyel kolónia él a városban. Az ő ösztönzésükre készült el az egyik legszebb amerikai emlékmű, amely a katyni vérengzés több mint húszezer áldozatának állít emléket. Baltimore ad otthont a világ egyik legnagyobb delfináriumának is. Ebben a városban van az egyik legrégibb német hátterű evangélikus gyülekezet is, amely egyszerre ápolja német gyökereit, és őrzi az amerikai lutheranizmus hagyományaihoz való hűségét.

A Pennsylvaniában lévő Gettysburg az amerikai történelem egyik legismertebb városa. 1823-ban itt zajlott az amerikai polgárháború legnagyobb csatája, amelyben három nap alatt ötvenezer ember vesztette életét. Az egész kisváros ennek az ütközetnek az emlékéből él. A hatalmas csatamezőn ezernégyszáz különféle emlékmű található, ezek megtekintése minden látogató erkölcsi kötelessége. Gettysburg arról is híres, hogy az első amerikai elnök, Abraham Lincoln itt mondta el a világtörténelem legrövidebb politikai beszédét: a gettysburgi csata emlékére tartott szónoklata mindössze három percig tartott. Egy másik amerikai elnök, Eisenhower pedig nyugdíjba menetele után itt vásárolt farmot magának, és református lévén minden vasárnap ott ült a gettysburgi református templomban. Abraham Lincon - ő is református volt - és Eisenhower ülőhelyét ma is láthatják a templomba betérők.

Számomra Gettysburg azonban elsősorban azért volt érdekes, mert itt található Amerika legrégibb lutheránus teológiai szemináriuma. Az intézményt a 19. század elején alapították, majd 1863-ban komoly teológiai harcok színhelyévé vált. Ezek a viták - amint az iskolát bemutató prospektus írja - "újraformálták az amerikai élet hagyományát és vezérelveit". Már az egyetem földrajzi elhelyezkedése is mutatja az amerikai lutheranizmus azon elhatározását, hogy nemcsak a múltjával, hanem a jelenével is hozzá kíván szólni az amerikaiak ünnep- és hétköznapjaihoz.

Megérkezésem után azonnal bejelentkeztem két professzorhoz, akiknek az előadásait heti nyolc órában hallgattam. Egyikük - a finn származású Kirsi Stjerna asszony - egyháztörténeti kurzust vezetett "Luther és a lutheránus hitvallási iratok" címmel. Másikuk, Eric H. Crump rendszeres teológus pedig "Ige és szentségek" címmel tartott igen értékes szemináriumot. A tantermek mellett az iskola gyönyörű könyvtára vált második munkahelyemmé, ahol tovább folytattam a Minneapolisban elkezdett kutatómunkámat. Ami pedig az itteni külső körülményeimet illeti, szinte luxuskörülmények között éltem egy hatalmas lakásban, amelyben két televízió, konyha, nappali és fürdőszoba biztosította a kemény munkához szükséges feltételeket.

Gettysburgbe érve már elég jól értettem az amerikai angolt, így egyre többet mertem beszélni. A napi kötelező áhítatok, majd a közösen elfogyasztott ebédek, továbbá a gyakori keresztény partik igen megkönnyítették a közösségbe való beilleszkedésemet. Az a tény, hogy ez a szeminárium a legkisebb létszámú, továbbá az is, hogy itt van a legkevesebb külföldi hallgató, rendkívül családiassá teszi ezt az iskolát. A legvonzóbb tulajdonsága számomra mégis az volt, hogy a vezetők igyekeztek a teológia és keresztény élet egységét megvalósítani.

Arról, hogy a külföldi hallgatók is beszámolhassanak a saját népük, egyházuk történelméről és jelenéről, egy külön erre a célra szervezett alkalom gondoskodott. A négy afrikai és a két európai hallgató előadása rendkívül érdekes volt abból a szempontból is, hogy az afrikaiak szinte teljesen a "szív", az európaiak pedig az "értelem" segítségével rajzolták meg egyházuk múltját és jelenét. Az amerikaiak elmondták, hogy ők a kettőt, a "szív" és "az értelem" által egyszerre meghatározott kereszténységet próbálják szóban, cselekedetben és magatartásban képviselni. Azt is bevallották, hogy ez nekik sem mindig sikerül.

Közel négy hónapig tartó amerikai utam során a legnagyobb élményt az ottani lutheranizmus "vidámsága", az amerikai társadalom hallatlan sokszínűsége (az ellentétek békés egymás mellett élése és konfrontációja), de mindenekfölött a történelmet és egyháztörténelmet formáló ugyanazon Isten élő jelenlétének megtapasztalása jelentette. A búcsú egyszerre volt nehéz és örömteli. Nehéz, mert szívesen maradtam volna még egy szemesztert, és könnyű, mert tudtam, hogy a "vén Európa", Magyarország és egyházam visszavár. Amit pedig Amerikától és az amerikai lutheranizmustól kaptam, azt mint gazdag örökséget bele kell építenem további szolgálatomba.

Böröcz Enikő