Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 8 - 103

Evangélikusok

Az éppen százesztendős Papp Jánosné nyugodtan letagadhatna egy-két "ikszet"

Pál apostol szavait idézte tegnap Kulcsár Zsuzsa evangélikus lelkésznő azon a bensőséges ünnepségen, amelynek során a százesztendős Papp Jánosné Lihota Amáliát köszöntötték az evangélikus szeretetházban. A lelkésznő elmondta: Babi néni bizonyára hitelesebben tudna beszélni hitről, reménységről, az isteni gondviselésről bármelyikünknél. Hiszen mennyi hitre, mennyi bizalomra lehetett szüksége e száz esztendő megéléséhez, a sorscsapások, háborúk, forradalmak elviseléséhez!

Kanyó András és Réti Emőke művésztanárok fuvola- és csellójátékát követően az egyházközség és a szép számban megjelent gyülekezeti tagok köszöntötték az ünnepeltet, akinek saját kérésére elhangzott az "A keresztfához megyek" című ének és Túrmezei Erzsébet evangélikus költőnő verse is.

Dr. Bacskó József alpolgármester a város vezetése nevében kért szót. Arról beszélt, hogy Papp Jánosnéban bizonyára igen erős lélek lakozik, amely szinte gondozza a testet. Réti Zoltán festőművész - aki maga is Lihota-leszármazott - a rokonság nevében említést tett az evangélikus kántortanító ősökről, s arról, hogy a mai napig naplót író Babi néni visszaemlékezéseit "100 év fényei és felhői" címmel kis példányszámban ugyan, de sikerült kiadni a városi könyvtár, az evangélikus lelkészi hivatal, Honti István vállalkozó és a szeretetház segítségével.

Az idős asszonyról lányán kívül dr. Kubassek Péter háziorvos gondoskodik nagy szeretettel, továbbá a meghitt ünnepséget megrendező és annak otthont adó Keskenyné Szabó Zita, a szeretetház vezetője és lelkiismeretes munkatársai.

Szabó Andrea (Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február 12., csütörtök)