Keresztutak

Készülünk a keresztény nők világimanapjára (4.)

Panamai nő talpig népviseletben

A Panamára jellemző ellentéteket leginkább talán a nők helyzetén keresztül lehet megtapasztalni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ország az Egyesült Államok és Afrika között él. A csatornaövezet észak-amerikai életnívója áll szemben a belső területek elmaradottságával és szegénységével. Mindez az ország különböző területein élő nők sorsára is rányomja bélyegét...

A panamai asszonyok viszonylag hamar, 1945-ben elnyerték szavazati jogukat. A városi területeken az alkalmazottak többsége évtizedek óta nő, ma már 60%-át teszik ki az ott dolgozóknak. A városi önkormányzatokban és a bankok világában is vannak magasan képzett női alkalmazottak. A politikai életben és a nyilvánosságban azonban még nem számottevő a jelenlétük.

A parlamentben a 80-as évek elején 6% volt a női képviselők aránya, ez a 90-es évek közepéig 8%-ra nőtt, majd 2000-ben 7%-ra esett vissza. 1994 óta két női miniszterről is tudunk már, és 1999 óta az állam elnöke is nő. Sokféle női szervezet hallatja szavát a közéletben (a Noriega elleni tüntetésben is döntő szerepük volt). Iskolázott, diplomás nők kerülnek magas pozíciókba, szakképzett nők dolgoznak az iparban és a kereskedelemben, az oktatásban és az egészségügyben. Ugyanakkor hatalmas ellentét van a városi és vidéki asszonyok élete között.

Néhány kilométerre a fővárostól már utak sincsenek, hiányzik minden szolgáltatás, sőt vannak olyan vidékek az ország belsejében, ahol csak kenuval vagy repülőgéppel lehet közlekedni. Ezeken a helyeken a nők egyrészt a család fenntartásával és a gyermekek nevelésével (nemritkán 6-8 gyermekről kell gondoskodniuk), másrészt állattartással és földműveléssel foglalkoznak. A vidéki nők képzettsége sokkal alacsonyabb, mint a városiaké, nyelvtudásuk pedig sokszor csak a törzsi nyelvjárásra szorítkozik.

Az indián asszonyok helyzete még ennél is nehezebb. A szegények között ők a legszegényebbek. Táplálkozásuk egyoldalú, hiányos. Itt a legmagasabb a gyermekhalandóság, és egyszerűen nincs munkalehetőség. Sokan ezért a városokban keresnek megélhetési lehetőséget. Ezért is volna fontos a turizmus fejlesztése a vidéki, elmaradott területeken. Bár az is nagy előrelépés, hogy ma már az indián nőknek is van képviseletük a városi vezetésben és a parlamentben.

Elsősorban tehát a vidéki asszonyok és családok felemelkedéséért kell küzdeni Panamában. Erre irányul az a kísérlet is, amely a családokban a gyermekek létszámát háromban maximálja annak érdekében, hogy ellátásuk megnyugtató legyen. Az országban nagy súlyt helyeznek a vidéki nők egészségügyi felvilágosítására és oktatására is. Ma már a panamai nők csupán 10%-a analfabéta. A nők átlagéletkora a férfiak 72 évével szemben 76,5 év.

A kedvező változások ellenére azonban még bőven van mit tenni azért, hogy a fent említett óriási különbségek kiegyenlítődjenek.

Keveháziné Czégényi Klára