Evangélikusok

Távol-keleti méltatás egy japán magazin hasábjain

"Aki meggyőződésében bízik, az mindig fiatal marad, / aki az igazságért harcol, az örökké tündököl." A budai lakás kényelmes foteljében ülve Daisaku Ikeda versét olvasom, miközben hagyom, hogy az otthon és tulajdonosának varázsa immáron sokadszor megigézzen. Velem szemben Schelken Pálma ül, akit 90. születésnapja alkalmából jöttünk köszönteni. Mégis mi kapunk tőle ajándékot ezen a délutánon: kilencvenpercnyi betekintést egy páratlanul gazdag életút állomásaiba.

Schelken Pálma neve jól ismert lapunk olvasói előtt: könyv-, színház- és kiállításismertetői folyamatosan helyet kapnak az Evangélikus Élet hasábjain. Nem véletlenül, hiszen kifinomult ízlésről, nagy tárgyismeretről, műveltségről tanúskodó "miniatűrjei" rendre olyan kincsekre irányítják a figyelmet, amelyeket korunk talmi csillogással elkápráztatott embere magától talán már észre sem venne.

Miután tisztázzuk, hogy "szerkesztőbizottsági döntés értelmében minden 90. évét betöltő munkatársunkat be kell mutatnunk a lapban", Pálma néni szavai nyomán egy szerető család képe idéződik fel a múltból. Egy pesterzsébeti családé, melyben a kultúra és a hazaszeretet jó táptalajt nyújtott az értékek elsajátítására amúgy is fogékony fiatal lánynak. Mindezt csak felerősítette a Deák Téri Evangélikus Leánygimnázium, ahová azelőtt édesanyja is járt. Pálma néni emlékezete szerint a gimnázium gondozásában megjelentetett Két könyv kiadása, illetve az azt megelőző levéltári gyűjtések indították őt el a kutatómunka és a kulturális "értékgyűjtés" irányába.

A középiskolai tanári diploma megszerzése után (később művészettörténetből is diplomázott), 1936-ban a Magyar Rádió munkatársa lett. Már középiskolában az akkor rendkívüli varázzsal bíró médiumnál való elhelyezkedés volt az álma, de nemcsak várt arra, hogy vágya teljesüljön, hanem - egy frappánsan megfogalmazott bemutatkozó levélnek köszönhetően - álmát ő maga váltotta valóra. Az viszont már valóban a "sors" kegye volt, hogy a méltán nagy tekintélyű Cs. Szabó László munkatársa lehetett, akinek szárnyai alatt több műfajban is kamatoztathatta tehetségét. Noha Pálma néni számára a szerkesztői háttérmunka jelentette a legélvezetesebb terepet, rádiós jegyzeteit gyakorta személyesen olvasta fel a műsorokban.

A rádióból 1945-ben - sokakkal együtt - neki is mennie kellett. Később visszatérhetett volna, ám ő a csepeli vas- és fémművekben is megtalálta a lehetőséget az értékközvetítésre. Miközben Csepel "pártoskodott", Schelken Pálma szabadegyetemet szervezett. Valóban egyetemi színvonalon és (mintegy két évig) szabadon. A meghívottaknak és a választott témáknak köszönhetően az érdeklődők olykor hetente többször is zsúfolásig megtöltötték az előadótermet. Amíg nem volt rá pénz, addig az előadók élelmiszerben kapták meg tiszteletdíjukat. (Ma már komoly összeget ér az a Pálma néni birtokában maradt listamásolat, amely igazolja, hogy - például - Ádám Jenő 1 kg liszt fejében tartotta meg előadását.)

1948-ban azután a szabadegyetemnek még az iratait is megsemmisítették. Kis töredékét a takarítónő mentette meg, hálából.

Schelken Pálma a 70-es évekig a vasműveknél dolgozott. Főállásban - jobb híján - balesetelhárítási füzeteket szerkesztett, de emellett is mindig talált magának feladatot: mind gyakrabban közölt írásaival folytatta önkéntes "kultúrmisszióját".

Mosolyogva említi, hogy valaki egyszer szemére vetette, miért nem foglalkozik József Attilával. "Mert most mindenki József Attilával foglalkozik" - válaszolta. S amikor ugyanez a "pártfogolt" irodalmár évekkel később kajánul megkérdezte, "miért József Attiláról írogat mostanában", akkor azt felelte: "Mert József Attilával most senki sem foglalkozik."

Nyugdíjas éveinek kezdete óta Schelken Pálma töretlen energiával áldozza idejét hivatásának: az írásnak, irodalom- és zenetörténeti kutatásoknak, könyvek szerkesztésének, ismeretei átadásának. Felsorolni is nehéz volna, hány ismert művészt és művészetet pártoló személyiséget mondhat személyes ismerősének avagy közeli barátjának. Budai otthonában manapság is egymásnak adják a kilincset a vendégek, és mindig akad, aki örömmel segít neki abban, hogy eleget tehessen a különböző kulturális rendezvényekre szóló meghívások egy töredékének. Szerkesztőségek nem kapnak annyi meghívót, mint amennyivel Pálma nénit árasztják el tisztelői. Méltán, hiszen Schelken Pálmát az Evangélikus Élet mellett még további négy hetilap tekinti munkatársának - köztük mindkét katolikus testvérlapunk.

És akkor még nem említettük, hogy Pálma néni igazi titkok tudója is. Két tanítványától eltekintve az országban rajta kívül már senki sem ismeri az 1920 előtt használt Gabelsberger-féle gyorsírást, amelyet Kosztolányi zöld tintával írt gyorsírásos kéziratának megfejtése miatt tanult meg. Ennek a tudásnak a birtokában vállalkozhatott számos kultúrtörténeti kuriózumnak számító dokumentum, illetőleg kézirat megfejtésére. Példának okáért Tóth Árpád és Gulyás Pál hagyatékából is megfejtett jó néhány, ezzel a technikával papírra vetett művet. Tekintettel azonban arra, hogy e gyorsírással sem mindenki ugyanúgy jegyezte le a szavakat (a rövidítések szinte egyénenként különböznek), talán megsejthető, mennyi időbe telt Szádeczky-Kardoss Lajos - Zichy Jenő kaukázusi expedícióján készített - útinaplójának megfejtése. Nos, többe, mint olvasóink gondolnák: Schelken Pálma 2000 februárjában kereken húszesztendei (!), szívós türelemmel végzett munkájának gyümölcseként adhatta ki a több száz oldalas anyagot...

Néhány évvel ezelőtt a Hegyvidék című lapban Pálma néni Daisaku Ikeda Budapesten kiállított fotóit méltatta. A japán művész-filozófust olyannyira meghatották az elismerő sorok, hogy saját magazinjának európai tudósítóját küldte el Budapestre. Mégpedig kifejezetten azért, hogy a milliós példányszámban megjelenő folyóirat portrét közölhessen az idehaza soha semminemű hivatalos elismerésben, díjban, "pálmában" nem részesített publicistáról. Mi több, Schelken Pálmához íródott az a hosszú-hosszú vers is, amelynek első két sorát cikkünk elején idéztük. A korát meghazudtolóan fiatalos újságírónő mosolygós arcát nézve igazat kell adnunk a távol-keleti bölcselőnek. Ám tudván azt, hogy életútja során Schelken Pálma egyházi kötődését is mindenkor nyíltan megvallotta, nekünk azért inkább egy bibliai verset juttat eszünkbe a költemény második sora. Hogy melyiket, az talán az olvasók számára sem "megfejthetetlen talány"...

Boda Zsuzsa