A hét témája
Kinek az érdekében?
Ismeretlen személyek Pesthidegkúton kidöntöttek egy keresztet, a Sarlós Boldogasszony-templommal szemben álló pietaszobrot pedig elcsúfították - egyértelműen azzal a szándékkal, hogy meggyalázzák. Nem sokkal előtte egy rádióállomás adásaiban a műsorvezetők a keresztény érzelmű polgárokat - illetve minden jóérzésű embert, aki viszolyog az útszéli nézetektől, a senkit és semmit nem tisztelő otrombaságoktól - egymás után többször is sértegették és provokálták.
Évekkel ezelőtt egy nagy példányszámú baloldali napilap a karácsonyi mellékletének első oldalát Max Ernstnek, a modern festészet ismert alakjának az egyik alkotásával illusztrálta. A Mária elfenekeli az Emberfiát című festményen a pucér, már nagyobbacska "Emberfiát" édesanyja magasra emelt kézzel, csöppet sem gyengéden náspángolja. Tudjuk, hogy a húszas évek modern művészeti törekvéseinek egyik sajátos vonása volt a régi értékek lerombolása és olykor a céltalan útkeresés is, de ezen meditáljanak a művészettörténészek. Bennünket inkább az érdekel, hogy szaporodnak a keresztényellenes megnyilvánulások az írott és az elektronikus sajtóban csakúgy, mint a temetőkben, a templomok, az egyházi intézmények és emlékhelyek tájékán: templomi gyújtogatásokról, temetői rombolásokról, sírgyalázásokról, lelkipásztorok ellen irányuló brutális támadásokról szólnak a hírek. A szellemi és a fizikai brutalitás szépen kiegészíti egymást.
Az említett rádióadón a karácsony előtti napokra, illetve szentestére időzítették a legsúlyosabb provokációkat. Előbb a köztéri fakeresztekről "elmélkedve" jelentette ki valaki, hogy milyen keresztényi cselekedet lenne ezeket "fölaprítani, fölhasogatni és szétosztani a szegény emberek között", majd az ünnep előtt öt nappal ez hangzott el: "...mert hát akárhogy is vesszük, magyarázzuk, Krisztus egy fattyú." A folyamat betetőzésére szenteste került sor, amikor is az egyik műsorvezető kijelentette: "Kiirtanám az összes keresztényt!"
Az ORTT erre megrázta magát, és azt mondta: ejnye-ejnye, kaptok egy kis támogatásmegvonást meg egy figyelmeztetést. Ennek aztán meg is lett a hatása. Nemrég ugyanis ugyanebben a rádióban beolvastak egy sms-üzenetet (miért is ne, ha már odaküldte valaki), amely a volt miniszterelnök sértegetésével kezdődött, majd így folytatódott: "Pusztuljanak az egyházak!" (Az igazsághoz tartozik, hogy a beolvasás után a rádió nevében valaki elhatárolódott az elhangzottaktól - miként az a "karácsonyi szép üzenet" esetében is történt -, ez pedig igazán dicséretes, mert így a kezdő rádiósok könnyen elsajátíthatják a szakmai fortélyt: előbb beolvasni, azután elhatárolódni.)
Aki a sajtóban dolgozik, annak a felelőssége lényegesen nagyobb azokénál, akiknek a gondolatai, nézetei nem kapnak nyilvánosságot. Ép ésszel azt hihetnénk, hogy a tájékoztatási eszközök fejlődésével egyenes arányban növekszik az újságírói felelősség, és egyre távolabb kerülünk attól, hogy ezen eszközök igénybevételével terjedjen az erkölcstelenséget, a brutalitást népszerűsítő, a vallásosságot, a tisztességet, az emberséget gyalázó hang. Azonban ennek épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. Vajon mi motiválja azokat az újságírókat, akik időről időre úgy érzik: provokálniuk kell jobb érzésű embertársaikat? Talán csak nem az állásvesztéstől való félelem?
Most volt a házasság világnapja. Olyan időket élünk, amikor az ilyesminek a "nagy" médiumok számára nincs hírértéke. Érthető: nincsen benne semmi erkölcstelen, semmi vérfagyasztó.
Bánó Attila