Liturgikus sarok

Luther és az istentisztelet 9.

Három héttel ezelőtti számunkban már esett szó arról, hogy milyen fontos volt Luther számára az istentisztelet megreformálásában a gyülekezeti ének. A karácsonyi számban a hazánkban is oly kedvelt karácsonyi Luther-éneket igyekeztünk bemutatni. Most nagyítsuk ki a látószögünket, és figyeljünk általában a reformátor énekszerzői munkájára.

A legújabb szakirodalom negyvenöt olyan éneket tart nyilván, amelynek a szövege vagy dallama valamilyen módon Lutherhez köthető. Akkor írta őket, amikor kiderült, hogy felhívására igen kevés kortársa reagál, anyanyelvű énekekre viszont égető szükség van. Az életműből harminchat gyülekezeti ének, a többi liturgikus dallam átdolgozása (ezek egy részéről múltkor ejtettünk szót). A gyülekezeti énekek nagy része különféle régi, értékes tételek átköltése. Luther énekei mindig személyes hangúak, anélkül hogy szubjektivizmusba csúsznának át. A költemények erőteljesek és eredetiek mondatszerkezetben, szókincsben és rímelésben egyaránt. Mondanivalójukat tömören összefoglalják. Majdnem mindegyik istentiszteleti vagy katechetikai célra készült.

Luther énekköltészete megrázó élménnyel indult. 1523 nyarán két szerzetestársát evangélikus hite miatt megégették. Ennek hatására született az Ein neues Lied wir heben an kezdetű ballada. Luther második éneke is személyes hitvallás, saját életének bemutatása: Nun freut euch, lieben Christen g�mein (Jer, örvendjünk, keresztyének).

Mostani énekeskönyvünk huszonnégy Luther-éneket tartalmaz, elmondható tehát, hogy jól reprezentálja Luther életművét. Ahol lehetséges, minden fejezet élén az ő énekeit találjuk. Vegyük most sorra ezeket az énekeket, melyeket – forrásukat vizsgálva – különféle csoportokba oszthatunk.

Az elsőbe a gregorián eredetű énekek tartoznak. Himnusz (strófikus óegyházi költemény) átdolgozása az adventi Jöjj, népek Megváltója (131. – Ambrosius), a pünkösdi Ó jöjj, teremtő Szentlélek (231. – Hrabanus Maurus) és az esti énekként szereplő Szentháromság egy Istenség (108. – Nagy Szent Gergely). Más gregorián műfajból (is) származik a húsvéti Jézus, Megváltónk sírba szállt (215. – szekvencia és leis), a pünkösdi Jövel, Szentlélek Úristen (229., magyar dallammal – antifóna) és az Adj békét a mi időnkben (291. – antifóna).

Különböző középkori német énekekre nyúlik vissza a karácsonyi Jézus Krisztus, dicsértessél (154., a Mennyből jövök dallamával), a pünkösdi, illetve Szentlelket hívó Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét (232.), a törvényt bemutató Ez a szent tízparancsolat (433.), a hitvallásként vagy Szentháromság-dicsőítésként alkalmazható Mi valljuk: hiszünk Istenben (247.), az Úrvacsora alatt éneklendő Krisztus Jézus, mi Megváltónk (303.) és Áldassék Isten, hála jóságáért (304.), valamint az élet-halál kérdését tárgyaló Életünkben szüntelen (499.).

Luther önálló alkotásai közül az első fontos csoport a zsoltárparafrázisoké. A hét énekből három található meg jelenlegi énekeskönyvünkben. Az első kettő bűnbánati zsoltár: Lásd meg a mennyből, Úristen (257.; 12. zsoltár – mint a múltkor említettük, ez volt az az ének, amelyet Luther mintául szánt a kortársak számára) és Mélységes mélyből kiáltunk (402.; 130. zsoltár); a harmadik evangélikus identitásunk kifejezője, az Erős vár a mi Istenünk (254./256.; 46. zsoltár). Az utóbbi nem klasszikus zsoltárfeldolgozás, mert egyéb bibliai szakaszokat is magába olvaszt, így sokkal gazdagabb a mondanivalója.

A katekizmus-, vagyis tanító énekek csoportjából való az Úrtól tanult imádság parafrázisa, a Mi Atyánk, ki vagy mennyekben (72.) és a keresztség titkát bemutató Jézusunk a Jordánhoz ment (295.).

Luther eredeti ünnepi énekei közé tartozik két karácsonyi és egy húsvéti költemény: Mennyből jövök most hozzátok (150. – egy világi ének kontrafaktuma), Mennyei angyalseregek (155., a Mennyből jövök dallamával) és Jézus Krisztus, Üdvözítőnk, haláltól megmentőnk (214.).

Végül Luther egyéb saját énekei következnek: Tarts meg, Urunk, szent igédben (255.), Jer, örvendjünk, keresztyének (318.) és Már megyek békén, örömmel (500.).

Ecsedi Zsuzsa