Keresztény szemmel

Aligha vitatható, hogy a szenvedélybetegségek jelentik – nem csak egészségügyi vonatkozásban – a mai magyar társadalom egyik súlyos tehertételét, gondját: a függőség a dohányzástól, az alkoholtól, a kábítószertől. A függőség szakkifejezés; valójában rabságról van szó.

Népegészségügyi szempontból a dohányzás a legjelentősebb gond. Ráadásul a társadalom – miután a nikotinfüggés nem jár kriminális következményekkel – kevésbé érzékeli a veszélyt, amely egyszerűen a dohányosok magas aránya miatt jelentős. A szív- és vérkeringési betegségeknek, az infarktusnak, az érelmeszesedésnek, az agyvérzésnek és a légzőrendszer betegségeinek – többek között a tüdőráknak – súlyos kockázati tényezője a dohányzás. A füstölgők tábora sajnos állandóan kap utánpótlást a fiatal korosztályokból. Megértem ezt, magam is erős dohányos voltam. Sok humán kulturális szokás is kapcsolódik a dohányzáshoz, a békepipa elszívásától egy-egy rágyújtásnak a modern színművekben látható dramaturgiai szerepéig. Mára azonban egyértelművé vált az egészségkárosító hatása, ezért mindazon közösségeknek, amelyekben fontos érték az egészség – úgy vélem, ilyen az egyházi közösség is –, tenniük kell a dohányzás visszaszorításáért, főleg az új nemzedékek védelme érdekében. Nem szeretnék dogmatikai vitába bonyolódni; úgy gondolom, a dohányzás nem bűn, de feltétlenül vétek önmagunk és szeretteink ellen. Nem kevésbé vétek persze a dohányosok agresszív leszoktatására irányuló törekvés, illetve kirekesztésük, megbélyegzésük sem.

Látványosabb és ugyancsak sok embert érint az alkoholbetegek problémája. Becslések szerint hazánkban körülbelül kilencszázezer ember tekinthető valamilyen mértékben alkoholfüggőnek. Társadalmi megoszlásuk igen „demokratikus”: minden réteg képviselve van közöttük. Átlagos, négyfős családokban gondolkodva tehát közel négymillió ember életét befolyásolják közvetlenül az alkoholbetegség következményei. Nem csak a kriminális vonatkozások miatt – elég csak az alkoholos befolyásoltság állapotában okozott balesetekre vagy az alkoholfogyasztás miatti családi drámákra gondolni – bonyolultabb itt a helyzet, mint a dohányzás esetében: az alkoholbetegeket egyik oldalról a szolidan alkoholt fogyasztó társadalom övezi, a másik oldalon pedig az alkoholizmus terjedése együtt jár a drogfogyasztás fokozódásával.

Már egyetlen cigaretta elszívása is zavarja a szív működését – tanítja az orvostudomány, de a mérsékelt bor- vagy sörfogyasztás megengedett. Az alkoholbetegség azonban gyorsabban rombolja a testet-lelket, súlyosabb kockázati tényező; az említett szervrendszerek mellett károsítja az idegrendszert, az embert emberré tevő ítéletalkotó, erkölcsi működést is. Az alkoholbetegség sem bűn, hanem betegség, de szerepet játszik számos bűncselekmény elkövetésében. Nincs ellene törvény, még annyira sem, mint a nem dohányzók védelmében alkotott, óvatos jogszabály, amely a dohányzást kívánja mérsékelni, korlátok közé szorítani. De talán éppen az alkoholizálás bűncselekmények elkövetésére hajlamosító volta miatt a belőle való szabadulás leginkább hatékony módja a lelki életújulás, a megtérés, a hitre jutás. Igen értékes az egyházak ilyen irányú missziói tevékenysége, amelyben ötvöződik a szakszerű gyógyító munka és az evangélizáció ereje.

Hasonló, de némileg bonyolultabb a helyzet a drog esetében. Hasonló, ami a betegség gyógyítását és az evangélium szabadító voltát illeti. Nem hívő pszichiáterek is beszámoltak róla, hogy drogbetegeknél a leginkább tartós javulás a megtérésen alapuló életújulás révén volt tapasztalható. A bonyolultság abból adódik, hogy a kábítószer élvezetét üldözi a törvény. Szükség is van erre, mert csak így büntethetők az emberi nyomorúság vámszedői, a fiatalokat a drog rabságába vetők és ott megtartók, az ily módon jelentős haszonra szert tevő forgalmazók, a drogdílerek.

Számos országban vitatták a drogliberalizáció következményeit. Elvben ez lenne az egyik lehetőség az illegális, óriási anyagi hasznot hajtó forgalmazás megszüntetésére. Ám sajnos minden tárgyilagos tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ez nem járható út, mert kaput nyitna a kábítószer-élvezet robbanásszerű terjedésének. Bármenynyire is nem a törvény jelenti a megoldást, szükség van a jogszabályra, mely hátteret ad a drogellenes segítő szervezetek tevékenységének.

Az előző kormányzati ciklusban szigorodott a törvény. Ismeretes, hogy a törvényeknek szabályozó funkciójukon kívül üzenetértékük is van; a szigorú drogtörvény tehát, mely a fogyasztót is büntethetővé tette, a törvények korlátozó, elrettentő szerepére, üzenetére épített. Szakemberek szerint a módosítás nem érte el a kívánt hatást. Következményeként csökkent a drogambulanciákat felkereső, segítséget kérő fiatalok száma – féltek a büntetőjogi következményektől –, bár a bírói gyakorlat továbbra is arra törekedett, hogy különbséget tegyen a díler és az alkalmi fogyasztó között.

A jelen kormányzati ciklusban a jogalkotók a szakma igényének megfelelően lehetővé tették az elterelés intézményét. Ennek lényege, hogy a terápiát vállaló fogyasztó nem büntethető. A cél a gyógyítás, illetve a gyógyulás. A közelmúltban megdöbbentek a szakma képviselői. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vonatkozó jogszabályt: bár meghagyta az elterelés intézményét, ismét büntethetővé tette az alkalmi fogyasztókat is. Álláspontjuk melletti érv, hogy az elterelés révén a dílerek is kibújhatnak a felelősségre vonás alól, alkalmi fogyasztónak álcázva magukat. További, nehezen értelmezhető gondolat, hogy az alkotmány nem ismeri a kábulathoz való jogot. Talán a jogszabály megsemmisítésének alkotmányos indokát vélték így megtalálni.

Aligha kétséges, hogy a drogtörvény módosításai mögött politikai-ideológiai megfontolások, különbözőségek állnak. Ez életveszélyes, hiszen valódi társadalmi gondról van szó: a drogfüggőknek és többnyire tehetetlen családjuknak segíteni kell. A törvény ebben aktív szerepet nem játszik; minimális igény, hogy ne nehezítse meg a segítők amúgy is igen nehéz dolgát.

A keresztény hit számára is igazi kihívás a kábítószer rabságában élőkön való segítés. Ebben jól kamatoztathatók az alkoholellenes misszióban szerzett tapasztalatok. Rendpártiság, a rabság bűnnek minősítése, elítélése – vagy Krisztus követése, közösségvállalása a betegségben, nyomorúságban lévőkkel és aktív terápia eszközlése? E kérdéssel kell szembesülnünk. Nem véletlen, hogy a politikai paletta különböző oldalán álló szakemberek egységesek ebben a kérdésben: mind a drogliberalizáció elutasításában, mind a szigorú törvény, az alkalmi fogyasztó büntethetőségének helytelenítésében.

A szakmára kellene bízni a döntést. Egyházi oldalról pedig sokrétűen segíteni. Miért? Svájci magyar lelkész barátom a következőt válaszolta arra a csodálkozó kérdésre, hogy miként lehetséges, hogy a pedáns svájci polgárok a drogrehabilitációs program keretében befogadnak családjukba dél-amerikai fiatalokat: „Mert keresztények!”

Frenkl Róbert