Keresztény szemmel

Amikor a 2005. esztendő harmadik lapszámában „önmagunkkal”, vagyis hetilapunkkal kívánunk terjedelmesebben foglalkozni, mi mással kezdhetnénk, mint köszönetnyilvánítással. Az olvasó talán már várta is, hogy e keresztény orgánum keresztény szerkesztője hálát adjon az Úristennek. A főszerkesztő azonban másra is gondol… Én azt szeretném, ha mi mindannyian – újságolvasók és -készítők egyaránt – hálát adnánk azért, hogy az Evangélikus Élet a 70. évfolyamába léphetett!

Jubileumot köszöntő vezércikkhez ünnepi hangvétel illenék, mégis legyen szabad mellőznöm az emelkedett stílust. Mert hetvenkedésre azért nincs okunk. Avagy, lehet-e oka manapság a dicsekvésre a „keresztény Magyarországnak”, benne az egykor létszámában is meghatározó evangélikusságnak…? Áthatja-e élő hit közösségeinket? Ezt tükrözik-e összességükben az Evangélikus Élet hasábjai? Egy biztos: amiként itt a szerkesztőségben minden egyes lapszám megjelenését kisebb csodaként éljük meg, azonképpen kell hálát adnunk az Úrnak egyházunkat megtartó kegyelméért. Hogy még vagyunk. Hogy még mindig van miért hálát adnunk. Például az Evangélikus Élet című hetilapért…

A magyar evangélikusság egyetlen hetilapja – a magyar evangélikusságé. Szerkesztőbizottsága és szerkesztőségének munkatársai ennek tudatában végzik szolgálatnak tekintett munkájukat. És persze abban a reményben, hogy ez az olvasók számára is hétről hétre nyilvánvalóvá válik. Erre törekedtek azok a szerkesztő elődök is, akiknek munkásságát az idei, jubileumi év során igyekszünk majd feleleveníteni. Mert az EvÉlet számos írása megjelenhetne (olykor meg is jelenik) más lapokban, összességében azonban újságunk mással össze nem téveszthető, különleges orgánum, amely alapvetően „csak” a magyar evangélikus olvasók érdeklődésére tarthat és tart számot. Evangélikusként is lehet ugyan nem szeretni, nem „járatni”, nem olvasni (közösségi hitéletünk intenzitása sem egyforma), a tény ettől még tény marad: az Evangélikus Élet – a magyar evangélikusok hetilapja.

A szerkesztő számára ugyanakkor nem az iménti bekezdés végén zárul a gondolatmenet. Merthogy a magyar evangélikusság korántsem homogén közösség. Istennek hála, ma még elég népes is ahhoz, hogy színeit meg lehessen különböztetni. Mi tagadás, amikor átvettem a lap szerkesztését, arra azért nem gondoltam, hogy egyházunk „árnyalatainak” kiismerésére négy esztendő sem lesz elegendő… De talán többen emlékeznek rá, hogy még ugyancsak 2001-ben egy kérdőívet helyeztünk el a lapban (ezt az idén is szeretnénk megtenni), amely az olvasótábor összetételét, az újsággal kapcsolatos elvárásait volt hivatva felmérni. Sokunkat meglepett, milyen nagy számban érkeztek vissza a kitöltött ívek, egyszerre könnyítve és nehezítve a lap arculatának kimunkálását. Egyszerre könnyítették és nehezítették a munkát, hiszen általuk markánsan megmutatkoztak az eltérő olvasói igények – egyúttal azonban a szerkesztői, szerkesztőségi korlátok is.

Egyéb fogyatékosságokat most nem említve, önkritikusan be kell ismernünk, hogy négy év alatt sem sikerült minden olvasói „rétegigényt” kielégítenünk. Mégis, visszatekintve a mögöttünk hagyott esztendőkre, nem lehet nem „dicsekedni az Úrral”, aki nem csupán a hatról nyolc-, majd tizenkét oldalasra bővült újság szerkesztéséhez, de a létszámában is megduplázódott szerkesztőség „felépítéséhez”, megszervezéséhez is utat mutatott, és „kapukat” nyitott.

Hetilapunk rendszeres „vendégei” lettek az egy-egy munkaág tevékenységéről tudósító mellékletek. Évente hatszor jelentkezett színes folyóiratunk, a Misszió magazin. Több mint két éve – a kiadói költségvetés terhelése nélkül – a világhálón is „lapozható” az az Evangélikus Élet, amelynek szerkesztősége, illetőleg szerkesztőbizottsága vitafórumok, újabban pedig evangélikus médiaműhelyek szervezésében működik közre – alapítóként.

Másutt talán igen, de egy szerény anyagi kondíciókkal működő egyházszervezeten belül a korszerű szerkesztőségi infrastruktúra sem tekinthető magától értetődőnek. És amikor nem győzzük hangsúlyozni, hogy a szerkesztőség nem tévesztendő össze a terjesztési, előfizetési és minden más adminisztratív ügyben illetékes kiadóhivatallal, e helyütt azért tegyük hozzá: a kiadói munka „volumene” sem vethető össze a hetven, negyven vagy akár csak a négy évvel ezelőttivel.

Egy sajtóterméket állítólag négy-öt évente célszerű megreformálni. Bár az Evangélikus Élet a szüntelen megújulás híve, lapunk arculatának e jubileumi évre időzített modernizálásával valójában régi adóságunkat törlesztjük. Ám nem tekintjük véglegesnek sem a formát, sem a tartalmat érintő változtatásokat, mert számítunk olvasóink visszajelzéseire. Hiszen az Evangélikus Élet a magyar evangélikusság hetilapja.

T. Pintér Károly