Evangélikusok

„Eljön Sionhoz az Úr, eljön az egyházba az Úr, abba az egyházba, ahol egyébként orrba vágták az Urat…” E mondat „gazdájának”, Szeverényi János lelkésznek a vezetésével rendeztek evangélizációsorozatot a közelmúltban a bokodi evangélikus gyülekezetben Istennek mindenkivel terve van témacímmel. A záróalkalomra az országos missziói lelkész „meglepetésemberrel”, Czipott Géza előadóművésszel érkezett a testvéregyházak híveivel kiegészült alkalomra.

– Nagyon örülünk, hogy téged is körünkben köszönthetünk. Elmondanád, hogy mi vagy ki hozott ide, miért vagy itt?

– Van egy nagyon kedves, jó barátom, akit Szeverényi Jánosnak hívnak. Ő az, aki megkeresztelte a feleségemet, majd ugyanazzal a mozdulatsorral házasságunkra is Isten áldását kérte. Ezenkívül az ő szolgálata révén lettem én keresztpapája sok mindenkinek… Ennél azonban sokkal fontosabb az, hogy barátok és lelki társak vagyunk abban a szolgálatban, amelyet ő lelkészként, én pedig előadóművészként ugyanazért végzünk. Más-más eszközökkel, más-más keretek között, de együtt. Ő mint az evangélikus egyház missziói lelkésze, én pedig – ilyen szempontból civilként – hasonló dolgokkal foglalkozom a magam eszközeivel, a magam fórumain, a magam módján. A céljaink viszont teljesen azonosak.

– Miben áll tulajdonképpen a te előadó-művészeted?

– Nem szeretem ezt a kifejezést, de talán az egyszerűség kedvéért nevezzük így. Egyrészt játszom színpadon, verset mondok, énekelek, zenélek, darabokat, szövegeket, filmzenét írok. Másrészt nagyon fontos vonulata az életemnek, a tevékenységemnek az a fajta szolgálat, amely Isten nevében történik, és amelyet olykor együtt végezhetek Jánossal. Talán a legfontosabb az összes működésem, dolgom között, mindenek előtt való.

– Hogyan jelenik meg a mindennapjaidban az evangélizációs sorozat címe, hívómondata: Istennek mindenkivel terve van? Az ő tervének érzed-e, amit teszel?

– Evvel a kérdéssel kapcsolatban egyetlen problémám van (ahogyan valószínűleg mindenkinek): kaphatok-e valamiféle visszaigazolást arról, hogy valóban ez Isten terve velem? Vagy csak én találtam ki, hogy na lám, ez az, mert a múltkor is mondta… Ez a legnehezebb. Nem is merészkednék odáig, hogy ezt kijelentsem. Szeretném hinni, és időnként nagyon határozottan érzem, hogy így van – főként olyankor, amikor ilyen körben lehetünk. De bizonyosságot, azt hiszem, nem szerezhetek erről.

Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy az itt végzett szolgálatom, a mai este témája és műfaja mellett rendkívül fontos „ügy” számomra a határon túli magyarság kultúrája. Ha éppen nem Isten nevét „veszem a számra”, akkor ezt a témát szoktam feszegetni, ezt a magyarságot szoktam „emlegetni”, megszólítani, illetve erről szeretném minden testvéremet tájékoztatni.

– Ráadásul ennek most sajátos politikai aktualitása van…

– Politizálni nem szeretnék itt sem, ma sem, de körülbelül negyedszázada foglalkozom az erdélyi irodalommal, amely a határainkon kívül rekedt magyarság kultúrájának leggazdagabb tárháza (de ne feledkezzünk meg a kárpátaljai, a felvidéki és a délvidéki régiókról sem!), így természetesen foglalkoztat és nagyon is „érint” a dolog. Ha már itt tartunk, apai őseim a vend néptől származnak; ők az észak-európai kezdetek után a Muraközben telepedtek meg, és ma is élnek Somogyban. Ezt a népcsoportot a bolsevik szemléletű kutatás – de leginkább a központi kényelem – okán egyszerűen szlávnak titulálták, holott máig nem biztos, hogy milyenek a gyökereik. De erről tényleg csak ennyit.

Éppen Bokod felé jövet beszélgettem János barátommal, hogy mennyire nem vagyok én semmilyen „-ista” meg „-ikus”. Túl azon az elcsépeltnek tűnő, de igaz kifejezésen, hogy egy az Isten, hiszem az egy, igaz Istent, és hiszem, hogy minket, istenhívő embereket, az ő gyermekeit nem az kell, hogy megkülönböztessen, elválasszon, hogy a keresztségben milyen papírt, milyen bélyeget kaptunk. Az egy Isten szolgálatában kell élnünk. Katolikus vagy evangélikus? Nem látom ennek jelentőségét. Hitben, tisztességgel, jó szándékkal kell élnünk és dolgoznunk. Az összes többi teljesen lényegtelen. A családom nagy része apai ágon generációk óta evangélikus lelkész vagy tanító, ügyvéd, orvos volt, én történetesen mégis katolikus lettem, mert így egyeztek meg a szüleim. A világon semmi jelentősége nincsen.

„Jézus azokért halt meg, akik őt orrba verték; azokért, akik őt kidobták. Nem kisebb vagy nagyobb bűnbánati imánk miatt, hanem mert szeret, és terve van velünk. Nincs más magyarázat. Ez ennyire egyszerű. Mert szeret.”

K. D. Z.