Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 04 - Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma

Keresztutak

Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma

Az ökumenikus imahét megnyitó istentisztelete a Kálvin téri református templomban

Január 16-án, vasárnap az esti órákban megélénkült a forgalom Budapesten, a Kálvin téren. A különbözõ közlekedési eszközökrõl leszállva kis csoportok sétáltak a templom felé. A gyülekezés közben jó volt arra gondolni, hogy – ha nem is azonos idõben – ezen a napon világszerte indulnak ilyen zarándoklatok a templomok irányába. Arra is gondoltam, hogy micsoda erõ van abban, hogy ezekben az órákban „együtt van a kereszténység”, megkezdõdik a közös imádkozás „a Krisztus-hívõk egységéért”. Mindig vannak kételkedõk, akik ezt az egységet megkérdõjelezik, de minden év elején, amikor megszólal a szószékeken az igehirdetés, megújulunk ebben a hitben, amelyet az idén 1Kor 3,1–23 alapján így foglalhatunk össze: Krisztus a világ egyetlen fundamentuma. Erre az alapra építkezik ma is a világ keresztényeinek tábora, ez által erõsíti hitét és imádkozásban való buzgóságát.

A megnyitó istentiszteleten mindig kettõs bizonyságtétel hangzik el, hogy ebben is mutatkozzon a közösség ereje.

Dr. Erdõ Péter bíboros, prímás Mt 7,24–27 versei alapján tartotta meditációját. Krisztus az egyház egyetlen alapja, és benne az igazság, a tisztesség és a krisztusi erkölcs uralkodik – hangsúlyozta. A Szentírás kõsziklának is mondja az egyházat. Az Ótestamentumban Mózes a kõsziklából fakaszt vizet, belõle Isten szeretete árad. Az Újtestamentumban Jézus a kõszikla, melybõl az üdvösség fakad. Erre a szegletkõre, Krisztus testére sújt le minden támadás, de megölt testébõl is élet fakad. Magának Jézus Krisztusnak a személye kapcsol össze bennünket, az õ tanítványai vagyunk, halálába és feltámadásába kereszteltettünk, õ tud felemelni bennünket, õ ad szilárdságot és erõt egyházának, hogy benne erõsödjön egységünk. Ennek az imahétnek az áldása is legyen ilyen erõforrás Isten irgalmából, és erõsödjön általa egységünk is. Mindez tõle van – hívta fel a figyelmet a bíboros.

  1. Szebik Imre, egyházunk elnök-püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke 1Kor 3,9–11 verseirõl szóló igehirdetésében napjaink meglepetéseit és Isten munkáját hozta elõ. Miközben új felfedezések reménységgel töltenek el bennünket, természeti tragédiák félelmeket gerjesztenek, Isten végzi munkáját. Felébredt az ember segítõkészsége, de vajon földrengésre van-e szükség ahhoz, hogy így reagáljon az emberiség? Ugyanakkor figyelnünk kell arra is, hogy megszólítottak minket. Szabad-e az egyháznak társadalmi kérdésekrõl véleményt nyilvánítania? – tette fel a kérdést Szebik Imre. Mi elmondjuk most is: küldetésünket akarjuk betölteni, amikor ezekrõl szólunk. Valljuk, hogy sok félreértést elkerülhetünk, ha leülünk egy asztalhoz, és beszélünk egymással – adta meg a választ.

Két dolgot mindenesetre meg kell cselekednünk – folytatta –; erre szólít minket az imahét is. Imádkozzunk – ez az elsõ! Azért, hogy növekedjék a család összetartó ereje, hogy a felnövõ nemzedékeket istenfélelemben neveljük, hogy társadalmunkban ne legyen természetes a korrupció, hogy a hatalom gyakorlói az egész társadalom javára tegyenek, hogy gyülekezeteinkben erõs legyen a közösség, és hogy testvéri közösség legyen az egyházak között határon innen és túl. Az imádság tartja meg az egyházat, nem anyagi javak, nem világszervezeti összefogások. Az a Jézus, aki alapja egyházának, és aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”– hangzott a püspök figyelmeztetése.

Másodikként így szól a megszólítás: tegyünk tanúságot arról, hogy az egyházat Krisztus tartja meg. Azt szokták mondani, hogy a kezdeti egység szétszakadt, eltörött a váza, ami összefogná. Valóban eltörött? Inkább azzal törõdjünk, hogy sokféle virág fonódjon benne össze, és az evangélium jó illata járja be a világot. Ehhez pedig az kell, hogy a kereszténység a világ elõtt is megmutassa, hogy az a közös alap, mely mindnyájunké, elég erõt ad arra, hogy közösen tudjunk imádkozni, leüljünk tanácskozni és beszélgetni. Legyünk Isten nagy családja, árasszunk melegséget, hogy akik közénk jönnek, szívesen jöjjenek, mert az otthon melege és nyugalma árad feléjük – zárta igehirdetését az elnök-püspök.

Az istentisztelet gazdag liturgiával is erõsítette ezt a közösséget. A lekció párbeszédben hangzott, így a gyülekezet is aktívan részt vehetett benne. A bûnbocsánatért való könyörgés, a közös hitvallás és a közbenjáró imádságban való részvétel bevonta az jelenlevõket az istentisztelet cselekményébe. Valóban közös istentiszteleten voltunk, együtt imádkoztunk. A közösséget fejezte ki az is, hogy a végén valamennyi egyház képviselõje áldást mondott a gyülekezetre: protestáns, ortodox és anglikán lelkészek mondták el, énekelték az igei áldást a maguk rituáléja szerint.

A gyülekezet pedig az egész szertartás folyamán tevékenyen vett részt egy olyan istentiszteleten, amelyen nemcsak nézõ és hallgató, de cselekvõ és építõ tagja is lehetett a közösségnek.

Tóth-Szöllõs Mihály