Keresztény szemmel

A Nemzetközi Humanista és Erkölcsi Szövetség abban az értelemben használja a „humanista” szót, hogy „nem teista, és nem ismeri el a valóság természetfeletti szemléletét”. Vagyis az ember az alapvető kiindulópont, mindenért az ember a felelős, és sorsát csak saját maga irányíthatja. Így elkerülheti a vallással kapcsolatos visszaéléseket, azt, hogy az emberek bármiféle felsőbb hatalom nevében elnyomják és pusztítsák egymást. Szerintük vallás nélkül sokkal nyugodtabb, eredményesebb, kiszámíthatóbb az élet. – Ilyen gondolatok hallatán, olvastán csak hálás lehetek Prőhle Károly professzornak, aki arra tanított, hogy az effajta humanizmus az ember kárára van, vagyis embertelen, antihumánus. Hiszen ha az ember nem önmagától jött létre, hanem természetfeletti okból, akkor ennek tagadása súlyos következményekkel jár. A nyolcvanas években egy pest-budai lelkészi munkaközösségi ülésen a néhai Lukács József, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója tartott előadást a keresztény–marxista párbeszédről. Hangsúlyozta, hogy a marxizmus-leninizmus elméleti humanizmus, azaz az embert tartja kiindulási alapnak. De nem lehetett nem gondolni arra, hogy a tisztogatások, a gulág, az éhínségek, a málenkij robot tengernyi áldozata nagyon is gyakorlati. Lehet arra hivatkozni, hogy az eszme jó, csak a megvalósítása nem, de ha az ember legfőbb ismérvét tagadja, akkor nincs miért védelmezni. Az igaz vallás terjesztése címén is rengeteg embert kiirtottak, Krisztus azonban nem erre tanít.

Az ateizmus – vallás

Szintén hálás vagyok Prőhle professzornak, hogy ezt is tudatosította bennem. Hiszen miért kell tagadni azt, aki amúgy sem létezik?

Az igazi, tudatos ateistának szüksége van Istenre. Más világvallás talaján alig-alig alakult ki az „euroamerikaihoz” hasonlítható ateizmus (minden természetfeletti tagadása), vagy ha mégis, akkor jórészt annak hatására.

A január 7. és 9. között az indiai Vijayawadában ezerötszáz résztvevővel tartott 5. ateista világkonferencián a megnyitón elnöklő Levi Fragell, a norvég humanisták vezetője, a szervezet előző elnöke rámutatott, hogy leggyakrabban az istenhit volt az erkölcsi, társadalmi, művészeti fejlődés és tudományos kreativitás akadálya. (Evangélikusként J. S. Bachra kell gondolnom, aki a zenei lexikon szerint „a zenetörténet legnagyszerűbb alakja, minden idők egyik legnagyobb lángelméje”.) Gerardus van der Leeuw (1890–1950), a vallásfenomenológia – a vallási megnyilvánulásokat kutató tudomány – atyja szerint az ateizmus a menekülés vallása. „…a korábban szolgált istenek helyét egy másik isten foglalja el: a morál, az emberiesség, a természet, az eszme. S ezek lényege mindig a hatalom vallási értelemben.” – Vagyis az embernek mindig szüksége van valamilyen hatalomra, amelyet önmaga fölé emel. Eddig azonban e hatalmak nevében sem sikerült az embernek túl sokat javítania a világon. Ugyanakkor: „Az ateizmus, vagyis a legnagyobb kétség nagy feszültséget teremt a vallásban, s így megóvja a megmerevedéstől.” – Vagyis a hívő nem kényelmesedhet el, nem hallgathatja el kétségeit, hanem választ akar keresni, és választ kell, hogy keressen rájuk. Ha pedig nem talál, akkor legalább abban reménykedhet, hogy akkor is lesz válasz, ha most még nem leli.

A darwinizmus – teremtésmítosz

Angliában a Blair miniszterelnök által támogatott kezdeményezők kétszázötven iskolát akarnak nyitni, amelyekben tényként oktatnák a bibliai teremtést. Az építkezéshez szükséges összeg tíz százalékát ők adnák, a többit és a fenntartás költségeit az állam fedezné. Ezenkívül az anglikán egyház támogatásával további száz középiskolát hoznának létre, miközben a lakosság két százaléka jár vasárnaponként anglikán istentiszteletre, és negyven százalék nem istenhívő. Ennek kapcsán a lapunk karácsonyi számában írottakhoz szeretnék kiegészítést fűzni. Darwin agnosztikusnak (vallásilag közömbösnek) vallotta magát, leghangosabb követői azonban egyre inkább „száműzték” Istent. Vagyis mesterük elképzelését a teremtés és a Teremtő helyettesítésére használták és használják.

Az evolúció feltételezését azért tekintik tudományosnak, mert (1) az élet létrejöttét az élettelen anyagból spontán módon, kizárólag a ma érvényes természeti törvények alapján kívánja megmagyarázni, és (2) ugyanígy az élővilág változatosságát, az egyre bonyolultabb élő szervezetek kialakulását is. – Ezzel szemben minden azt mutatja, hogy nem alakulhat ki spontán módon olyan program, amely szabályozza az egymást követő számtalan lépést. Ha pedig azt mondjuk, hogy Isten indította el az egészet, akkor a darwini (vagy bármilyen) evolúciós elképzelés már nem számít tudományosnak. Mivel azonban programozó nélküli programozással a jelenben nem találkozunk, a tudománynak el kell vezetnie annak meglátásához, hogy az életet – és vele együtt szükségszerűen az élettelen világot is – egy végtelenül hatalmas és intelligens lény hozta létre. Igen, a tudománynak, akkor is, ha valaki ilyen-olyan megfontolásból nem fogadja el a bibliai kronológiát.

Mi, végesen intelligens lények, akik csak belülről szemléljük a világot, a Teremtő megerősítése nélkül sohasem fogjuk tudni tökéletesen elválasztani a mítoszt a teremtés valóságos lefolyásától. Ennek belátásához nincs szükség vallási fundamentalizmusra, csak józan észre.

A szabadság – milyen szabadság?

A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, hogy a tudósítás többi megállapítására is részletesebben kitérjünk. Abban egyetérthetünk, hogy sohasem jó, ha olyanok vannak hatalmi helyzetben, akik feketén-fehéren látják a világot, és a szabadság nevében – például Irakban – még rosszabb helyzetet teremtenek. Ugyanígy abban is, hogy a hitbeli-világnézeti különbségeket nem fegyverrel és börtönnel kell kezelni. Az ateista humanisták is részesíteni kívánják a maguk szabadságából a másként hívőket, még ha azok nem is kérnek belőle. Nevezetesen: a vallás legyen magánügy, kivéve az ő ateista-humanista, rendszerint gyökereitől megfosztott, kilúgozott kereszténységnek nevezhető (persze gyakran mással is kevert) vallásukat.

EU-alkotmány ide, EU-alkotmány oda, ahogyan a görög-római kultúrát nem lehet elképzelni a görög-római vallás nélkül, úgy az európai kultúrát sem lehet a kereszténység nélkül. Ez ténykérdés, nem pedig a vallásszabadságé. Milyen alapon határozza meg emberek valamely csoportja, hogy mi jelenti a nagyobb szabadságot? Miért nem szabad a huszonöt biztosból legalább egy olyannak lennie, aki nyíltan ellenzi például az azonos neműek „házasságkötését”, noha az EU lakosságának négy százaléknál bizonyosan nagyobb része ellenzi azt?! Miért visszalépés a hőn áhított világszabadság felé vezető úton, ha a humanistáknál sokkal nagyobb számú kereszténység tagjai elleni gyűlöletről, erőszakról is jelentést készít az amúgy sem túl hatékony világszervezet?

Az emberről szóló humanizmus, az Istenről szóló ateizmus, a teremtésről szóló darwinizmus arra utal, hogy az ember önmagában nem, csak Isten teremtményeként, de ne felejtsük el: megváltottjaként lehet szabad. A szabadság Isten nélkül, az előtte való felelősség nélkül csak végső pusztulásba vivő vágy- és lázálom. Ez akkor is így van, ha sok becsületes, tisztességes nem hívő ember nem egy hívőt megszégyenít.

Szentpétery Péter