Kultúrkörök

Sokan rajongtak érte azért, mert játékosan és szabadon festett, mint egy gyermek, még akkor is, amikor már ismert művész és akadémikus volt. Látszólag a legegyszerűbb eszközökkel, de hihetetlen technikai precizitással készítette képeit.

A sokoldalú Paul Klee 1897. december 18-án született a Bern melletti Münchenbuchsee-ben (Svájc), egy olyan családban, ahol igazán „otthon érezhették magukat” a múzsák. Édesapja zenét oktatott, és orgonista volt, édesanyja énekesként ért el sikereket. Paul diákként a berni városi zenekarban hegedült, novellákat és költeményeket vetett papírra. Végül mégsem zenész, író vagy költő lett belőle: az érettségi után úgy döntött, hogy a festőművészi pályát választja.

Párizsba, a „bűnös városba” nem engedték el a szülei. Münchenbe költözött hát, és itt kezdett el festészetet tanulni. A kötelező gyakorlatok elégedetlenné és bizonytalanná tették. Az áttörést első itáliai és afrikai útja, valamint az új formanyelvet kereső művészek – például Kandinszkij és Franz Marc – barátsága jelentette számára. „Magával ragadott a színek világa. Én és a színek egyek vagyunk. Festő vagyok” – írja.

Kezdetben rosszul keresett; családja megélhetésének alapját felesége, a zongoraművésznő Lily Stumpf keresete biztosította. 1920-ban Weimarba költöztek. Klee egyiptomi útja tovább gazdagította kifejezési palettáját; új – ugyanakkor ősi – szimbólumokat fedezett fel. Nem egyszerűen lemásolta azt, amit látott, hanem a mögöttes valóságot próbálta megfoghatóvá tenni, mert úgy vélte, hogy „a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz”.

A nácizmus hatalomra jutását követően munkáit az „elfajzott művészet” kategóriájába sorolták. Százkét, nyilvános gyűjteményekben kiállított alkotását elárverezték. Ezt követően Bernbe vonult vissza. Stílusa egyre elhatalmasodó egészségügyi problémája – egy ritka, debilitáshoz vezető bőrbetegség – miatt egyre komorabb lett. A Locarno melletti Muraltóban hunyt el 1940-ben.

Sonntagsblatt