Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 04 - Reményik-kiállítás

A hét témája

Reményik-kiállítás

Tavaly december 17-én nyílt meg és 2005. május 15-ig látható a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása – mint a múzeum igazgatóhelyettese fogalmazott megnyitóbeszédében – karácsonyi ajándékképpen. A karácsonyfa mellett tartott megemlékezésen Csorba Csilla kiemelte Reményik Sándor költészetének vezérlő eszméit: a hitet, a szeretetet és az Istenbe vetett bizalmat. A 20. század egyik legjelesebb evangélikus költőjét éppen ezért hosszú időn keresztül nem szólaltathatták meg hazánkban. Titokban olvasgatták, az iskolákban legfeljebb néhány elszánt tanár említette meg egy-egy versét. A nagyközönség még ma is jelentőségéhez mérten kevéssé ismeri őt és költészetét.

A kiállítás ötlete Ratzky Ritától, az intézmény főigazgatójától származott. Ő állította össze a megnyitóünnepség programját is, amelyre meghívták a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetőjét, Egyed Emesét és Dávid Gyula irodalomtörténészt. Előadásukban mindketten hangsúlyozták, hogy Reményik Sándor költészete meghatározó jelentőséggel bír a nehéz sorsú erdélyi magyarság mai életében is.

A szűkös kiállítási termet a kolozsvári evangélikus templom belsejét idéző kellékekkel rendezték be. Az oltárasztalon a Reményik-ünnepségek műsorai láthatók, a költő kéziratai, az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz egyes számai pedig a templompadok mellett, vitrinekben tekinthetők meg. Különösen érdekes Reményik Sándor 1907–1908-ból származó érettségi fotója a kolozsvári kollégiumból.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Budapesten, az V., Károlyi Mihály utca 16. alatt található.

Berényi Zsuzsanna Ágnes