Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 05 - Imahét Soltvadkerten

Keresztutak

Imahét Soltvadkerten

A Kiskunságon elhelyezkedő kisvárosban már az első világháborút követően van adat arra, hogy közösen rendeztek egyházi eseményt a különböző felekezetek. A Tanácsköztársaság (1919) idején ugyanis a kommunista kézen lévő Kiskunhalasról a nyár derekán százhúsz főnyi vörös őrség érkezett „rendcsinálás” céljából Soltvadkertre. Ennek a különítménynek a tagjai minden kérdés és kihallgatás nélkül lelőtték azokat, akik útjukba kerültek, és a „forradalom ellenségének” minősültek. A kilenc áldozat emlékére augusztus 31-én – tehát már Kun Béla lemondása után – közös gyászistentiszteletet tartottak a protestáns temetőben, melyen a baptista énekkar is szerepelt.

A felekezeti egyetértés – amely az imaheti alkalmak látogatottságában szépen megnyilvánul – azóta is megvan a településen. Az idén második esztendeje, hogy a katolikus, evangélikus, református és baptista lelkészek mellett a pünkösdi gyülekezet igehirdetője is szolgált az egyik este. Tanulságos volt összevetni a prédikációk gondolatait, melyek nyolc alkalommal és négy templomban hangzottak fel. Az alábbiakban négy igehirdetésből olvashatók részletek.

Sípos Ajtony Levente

református lelkész

Én vajon igazi keresztyén vagyok, vagy csak annak mondom magamat? Mi a próbája a sziklára vagy a homokra épült háznak, amikor látszatra ugyanúgy néznek ki? A próba. Minket, embereket is naponta tesz próbára az Úr Jézus. Az első, hogy amikor kimész a templomból, és nem tudod, miről volt szó. Akkor bolond vagy. Éppúgy, mint amikor kiadod a pénzed, és végig se gondolod, hogy tulajdonképpen mire is költöttél.

Káposzta Lajos

evangélikus esperes

A legnagyobb boldogság a családban a gyerek. Vannak azonban, akik nem gyereket nevelnek az apró emberből, hanem „díszcserjét”. Mutogatják, felléptetik, büszkélkednek vele. Aztán felnőve lesz belőle egy szép, dekoratív, hibátlan felnőtt, aki azonban semmire se való. És ebből a fajtából mára egyre több van.

Mezei Ferenc

katolikus káplán

Vajon emberi módon megérthetők-e a jézusi példabeszédek? Nem. Ezek csak az isteni logika alapján és hittel foghatók fel. A szebb világot az önzetlenek építik. Ugyanis a leglázasabb munka is céltalan ténfergés, ha nem áll más ember, illetve a közösség szolgálatában.

Dr. Fazekas László

baptista lelkipásztor

Egység nincs, feszültség annál inkább. Érdekes lehet az égiek felől ez a földi megosztottság. A Jézustól kapott egységnek nagyobbnak és erősebbnek kell lennie minden múltbeli és jelenlegi különbözőségnél. Ezen az imahéten erről történt bizonyságtétel.

Az imahét szolgálataiból kivették részüket a fiatal lelkészek is: a katolikus egyházközség részéről Mezei Ferenc, míg az evangélikusoktól a hatodévét itt töltő Kopf András lépett a szószékre. A versek és énekkari számok mellett a szólóének is helyet kapott: Makkai László népdalénekes 18. századi vallásos népénekeket adott elő nagy átéléssel.

Ifj. Káposzta Lajos

Regionális hozzárendelés: Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség