Keresztutak

Készülünk a nők 2005. évi ökumenikus világimanapjára 2.

A távol-keleti szigetvilág, számunkra ismeretlen kis országok, egy kontinenseket összekötő földszoros után az idén szinte a szomszédban, Lengyelországban rendezik március 4-i világimanapunkat. Sok mindent tudunk erről a nagy „majdnem szomszédról”, és sok szállal kötődünk hozzá. Ez a kötődés egészen a régmúlt időkig nyúlik vissza, ahogyan az előző számban már olvashattuk. A történelem során sorsunk, küzdelmeink is nagyon hasonlóan alakultak. Az ismertetést az ország földrajzi helyzetének, népességének és területi sajátosságainak rövid bemutatásával kezdjük.

Lengyelország területét és népességét tekintve Európa egyik legnagyobb országa. Kelet-Közép-Európában hidat képez a keleti és a nyugati kultúra között.

Az ország területe 312 700 négyzetkilométer, lakóinak száma harmincnyolcmillió. Határai sokszor változtak a történelem viharai során. Természetes határa északon a Balti-tenger, délen a Kárpátok. Északon Oroszország, Nyugaton Németország, keleten Litvánia, Fehéroroszország és Ukrajna, délen Szlovákia és a Cseh Köztársaság a szomszédja. Felszíne, bár jórészt síkság (71%; az ország neve is a „pole”, azaz „síkság” szóból ered), nagyon változatos. A Magas-Tátra lengyel oldalán van a hegység hegymászó-felszerelés nélkül járható legmagasabb csúcsa, a 2499 méter magas Rysy; ez egyúttal az ország legmagasabb pontja. A Kárpátok hegyvonulata erdőkben gazdag. Különös szépségű a Mazuri-tavak vidéke, ahol mintegy négyezer tó található. Az országot bővizű folyók szelik át; a legnagyobb az 1074 kilométer hosszú Visztula. Ugyancsak nagy folyó az Odera és a Warta. A lengyel–fehérorosz határvidéken van az Európában egyedülálló Bialowiezai Nemzeti Park, ahol szinte őserdei gazdagságú növényvilággal és már-már kihalóban lévő állatfajokkal – bölényekkel és vadlovakkal – találkozhat a látogató.

Az ország éghajlata mérsékelt; a nyár meleg és napsütéses, 20°C fölött van az átlaghőmérséklet, a leghidegebb hónapokban, januárban és februárban 0°C alatti az átlagérték. Legfontosabb ásványkincsei a kőszén, a barnaszén, a kén, a réz és a cink.

Az ismertetést a zászló és a képen látható címer bemutatásával fejezem be. A zászló, amely két mezőre – fehérre és pirosra – oszlik, a 19. század második felétől vált elfogadottá. A fehér szín a függetlenség utáni óhaj kifejezése, a piros pedig az ezért való áldozathozatal jelképe. A címer egy fehér sast ábrázol a vörös mezőben; fején korona van, a tekintete nyugat felé néz. A címer alakja változott az évszázadok során például a kommunizmus idején eltűnt a korona a sas fejéről. A legenda szerint Lengyelország első fejedelme Giesnóban talált rá a fehér sas fészkére, és ezen a helyen alapította Varsó városát a 8. században. Ezért szerepel tehát a címerben a sas, a korona pedig a királyság idejétől kezdve került a fejére.

Lengyel asszonytestvéreink az idei imanap témájául Jézus szavait választották a Hegyi beszédből: „Ti vagytok a világ világossága.” Ő munkálkodjon mindnyájunkban felkészülésünk során, hogy szolgálatunk a sötét világban valóban világossággá legyen!

Keveháziné Czégényi Klára