Kultúrkörök

Egész élete alig több mint harmincegy esztendő: 1773. november 17-én született és 1805. január 28-án halt meg a magyar irodalom egyik legnagyobb lírikus költője. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petőfiig sincs párja.

Debrecenben született. Apai nagyapja református prédikátor, apja, Csokonai József borbély és seborvos korai haláláig maga is tollforgató tudósféle: orvostudományi és történelmi szakkönyvek kéziratait hagyja hátra. Édesapja korán meghalt, így özvegyének, Diószegi Sárának két fiával együtt el kellett hagynia addigi otthonukat. Megélhetésüket csak kosztos diákok tartásával tudta biztosítani.

Csokonai 1780-tól volt a debreceni kollégium diákja. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, „önképzőkört” szervezett. A neves iskola falai közt kezdett verselni is. Szomjazta a tudást, és szomjúságához példás kitartása és rendkívüli memóriája volt. Mire elvégezte az iskolát, tudott latinul, görögül, németül, franciául és olaszul, és foglalkozott már az angol, a héber és a perzsa nyelvvel is. Jártas volt kora irodalmában, filozófiájában, és tájékozott a természettudományokban. Egyszerre ragadta el a felvilágosodás szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a 17. századi francia klasszikusok pátosza. Ugyancsak hatott rá a népköltészet is. Bravúrosan kezelte a versformákat, szüntelenül kísérletezett, újabb nyelvzenei lehetőségeket keresett és talált. Egészen József Attiláig nincs költőnk, aki olyan sok versformával élt volna, mint ő. Tehetségét Kazinczy is felfedezte, vele 1792-től levelezett.

1794-ben a kollégiumban megbízták őt a poétai osztály vezetésével. Kitűnő, korát meghaladó pedagógus volt. Új módszerei – főleg a a diákokkal való személyes foglalkozás – ellenszenvet is váltottak ki idősebb tanáraiból, de a Martinovics-féle jakobinus mozgalomig mégis zavartalanul taníthatott, írhatta verseit, készülhetett nagyobb műveire. Erre az időre esnek első színjátékai is, köztük a kitűnő vígjáték, a Méla Tempefői. 1794-től egyre gyanúsabbá vált a kollégium tanárai előtt. Amikor kirobbant a Martinovics-ügy, és Kazinczyt is elfogták, majd elítélték, a kollégiumban fegyelmit indítottak Csokonai ellen. A vád az volt, hogy megsértette az intézmény szabályait, a valódi ok azonban a radikális hangú költőtől való félelem volt a fenyegetővé vált politikai légkörben. A fegyelmi Csokonai kicsapatásával zárult.

Ettől fogva egész élete kilátástalan küzdelmekben telt. Nekiindult az országnak, hogy megélhetést találjon, hogy megkapaszkodjék valamiben. Sok helyen megfordult. Komáromban 1797-ben találkozott a nagy szerelemmel Vajda Juliannának, egy módos kereskedő leányának személyében, akit verseiben Lilla néven tett halhatatlanná. A szerelem kezdetben reményteljes, a lány szülei csak azt kívánták, hogy a poéta szerezzen magának rendes foglalkozást. Keszthelyen próbált tanári álláshoz jutni, ezért hónapokig Somogy megyei udvarházakban hányódott-vetődött. Ekkor írta Dorottya című vígeposzát, a korabeli vidéki élet körképét. Amíg azonban távol volt, Lillát férjhez adták egy gazdag polgárhoz. A keserű csalódás okozta fájdalomból születtek meg kiemelkedő versei: A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz, illetve Lilla című szerelmi versciklusa. 1799 tavaszán Csurgóra, a református gimnáziumba került helyettes tanárnak. Felvilágosult pedagógiájáért rajongó tanítványaival előadatta a Cultura, illetve Az özvegy Karnyóné című színművét.

1. márciusában letelvén tanári megbízatása, visszatért Debrecenbe. Utolsó éveiben sajtó alá rendezte, újraalakította korábbi verseit. 1804 áprilisában Rhédey Lajos gróf feleségének temetésére hívták Nagyváradra, hogy verses ünnepi búcsúztatót mondjon. A hideg időben hajadonfővel állt a koporsó mellett, meghűlt, tüdőgyulladást kapott. Egészsége többé már nem állt helyre, hosszas betegeskedés után 1805. január 28-án Debrecenben meghalt.

Összeállította: Gazdag Zsuzsanna