A hét témája

Hatvan éve annak, hogy Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944–45-ben, a nyilas terror és a főváros ostroma alatt árvaházaiban ezerhatszáz zsidó gyermek és négyszáz felnőtt életét mentette meg. Tavaly május 28-án volt halálának 30. évfordulója, nevét emléktáblán olvashatjuk. Ki volt ez az ember, aki 32 gyermekotthont irányított, és akinek annyian olyan sokat köszönhetnek?

A soproni evangélikus teológia elvégzése után az európai szociális intézményeket tanulmányozta, majd finn tapasztalatok nyomán kiépítette a népfőiskolák rendszerét. A nagytarcsai népfőiskolára gyakran meghívott népi írókat előadásokat tartani; Kodolányi János, Veres Péter, Erdei Ferenc és Móricz Zsigmond is a vendégei voltak. Nem politizált, de sürgette a földreformot. Ekkor került először konfliktusba Endre Lászlóval, az akkori gödöllői főszolgabíróval, későbbi főispánnal, majd deportáló államtitkárral, aki 1944 decemberében két elfogott kisgyermekkel üzent neki: „Mondjátok meg annak a lutheránus papnak, hogy jól ismerem. Hagyjon fel a zsidók mentésével, mert széttöröm rajta a lovaglóostoromat.”

A német megszállás után a Szent Rókus Kórház öngyilkosokkal foglalkozó osztályán volt lelkész, és az üldözés elől a halálba menekülő, családjukat vesztett emberek látványa megérlelte benne a segítés és tenni akarás vágyát. Erre jó lehetősége nyílt a Jó Pásztor Protestáns Alapítvány élére történő kinevezésével. Felvette a kapcsolatot Friedrich Bornnal, megszerezve a Svájci Vöröskereszt értékes támogatását. Born megbízta a lelkészt a Svájci Vöröskereszt budapesti kirendeltsége úgynevezett „B” szekciójának a vezetésével. Így a Vöröskereszt élelmezte az otthonokat, ellátva a gondozókat és a gyermekeket svájci, illetve svéd védlevelekkel.

Október 5-én nyitották meg az első otthont Sztehlo Gábor nagybátyja, Haggenmacher Ottó nagylelkűen felajánlott Bérc utcai villájában. A nyilas hatalomátvétel újabb tömegeket sodort életveszélybe; ezekben a hetekben naponta két-három otthont is létesítettek. Megszaporodott munkáját Sztehlo a Fillér utca 44. szám alatti irodájából végezte megbízható segítőtársaival. Egyházi megbízatása olyan zsidó származású evangélikus vagy református gyermekek istápolására vonatkozott, akiknek a szüleit elhurcolták, de soha nem kérdeztek semmit a gyermekektől, és az istentiszteleteken való részvétel is teljesen önkéntes volt. Hatalmas munkával és sok leleménnyel biztosították a tűrhető ellátást, a gyerekekkel tanultak, játszottak, színdarabokat adtak elő.

Karácsonyra már harminckét otthont működtettek – főleg Budán – a kapura kiakasztott tábla szerint „vöröskeresztes hadiárvaházként”, de a gyerekek és a nevelők zöme hamis papírokkal bujkált. Ezt sajnos tudták a nyilasok is, ezért állandóan razziákkal zaklatták az otthonokat. Ezeket többnyire sikerült kivédeniük, bár a Vilma királynő úti otthonból elhurcoltak egy körülbelül negyvenfős csoportot. A többiek (2000-en!) túlélték az ostromot.

Persze a félelem megviselte a gyermekek lelkét. Az ő álmaikból született meg a Gaudiopolis, az Örömváros ötlete, ahol nincs kirekesztés, és a szeretet uralkodik. Sokan látták a Fiúk városa című amerikai filmet, Sztehlo pedig beszélt nekik a finnországi közösségekről, a korabeli modern pedagógiai elképzelésekről, amelyeket a háború után megpróbált megvalósítani.

Segített a Weisz-Mauthner család adománya: a Budakeszi úton egy 30 holdas parkban hét épületet adtak át a Pax gyermekotthonnak. Ezekben a nem és kor szerint elhelyezett, legkülönbözőbb származású gyermekekből kovácsolódtak közösségek, 1947 szeptemberében deklarálva a Gaudiopolis Ifjúsági Államot. Ekkor már nagy számban voltak közöttük elesett katonák és hadifoglyok gyermekei is. A gyermekköztársaságnak saját műhelyei voltak, ahol „Gapo-dollárban” fizettek; előadásokat szerveztek és látogattak, amelyeket utána megbeszéltek. Két lapjuk is volt; az egyiket Orbán Ottó, a későbbi költő, a másikat pedig Szőke György, a későbbi irodalomtörténész szerkesztette. Kiváló tanári kar gyűlt össze. Rákosi Zoltán irodalom-, Vargha Balázs rajzórái élményszerűek voltak, de itt tanított Deme László, Mályusz Elemér és más híres pedagógusok is.

1950-ben államosították a gyermekotthont. Sztehlo Gábor Kőbányán lett segédlelkész, majd a diakóniai intézmények munkáját irányította, jól hasznosítva az otthonokban szerzett tapasztalatait. 1952-ben tíz otthont vett át kétszáz gondozottal, tíz év múlva tizenhét otthonban hatszáz embert gondoztak. Családja Svájcba települt, őt azonban munkája itt tartotta, csak 1962-ben ment utánuk. Svájcban még emlékeztek a háború alatti kapcsolatra. 1973-ban megkapta a Yad Vashem Intézettől a Világ Igazai kitüntetést, amelyen ez a szép Talmud-idézet olvasható: „Aki egy életet megment, az egész világot megmenti.” Sztehlo Gábor ezrek életét mentette meg, és tette nevelésével szebbé, értékesebbé…

Róbert Péter