Evangélikusok
A fotóművészetben is jeleskedő tudós lelkészunoka
Közelkép dr. Gráf Lászlóról
A szállingózó karácsonyi üdvözlőlapok között december közepén fotókiállításra invitált egy meghívó. A kiállítás Kosztolányi Dezső egyik legszebb versének, a Hajnali részegségnek a címét viseli. A lágymányosi Duna-parton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara déli tömbjének aulájában láthattuk dr. Gráf Lászlónak, a Biokémiai Tanszék tanszékvezető professzorának az utóbbi hónapokban készült színes fotóit.
A téma adott volt, mondhatni „ablakhoz jött”: szemben, a pesti oldalon az új Nemzeti Színház és a most épülő kulturális tömb monumentális épülete látható, lent a Duna víztükre, fent a mindig más színpompába öltöző reggeli égbolt. A szeptember és december között készült fotók megszületésének pontos dátuma leolvasható a képekről, de a napfelkelte helyének változása alapján is követhető az idő múlása. A képsorozaton a nap szimbolikusan körbeíveli, fényglóriába fonja a két épületet, a színjátszás és a kultúra központjait. A képeken – ebben a hajnali világításban – az egyedüli élőlények a madarak: sirályok, varjak és a folyó felett elhúzó vadludak.
A kora reggel már a dolgozószobájában találja Gráf Lászlót. A professzor elkezdi kutatómunkáját, miközben ablakából felvételeket készít. A kiállítás mottója a következő: „A kutatásnak két egymással ellentétes stratégiája van: vagy a jelenség nyomába szegődünk, vagy a kiindulópontról egy tapodtat sem mozdulva, nagy türelemmel és bizakodással várjuk, hogy ránk találjon a csoda.” A képek készítésekor Gráf László ez utóbbi módszert követte.
Érdeklődése – szakmáján kívül – kiterjed minden különleges, érdekes és szép tárgyra: tenger mosta kőre, faragott botra, népi használati eszközre vagy akár egy hangulatos festményre. Ezeket nagy szenvedéllyel gyűjti. A különböző országokban készített fotóiból az elmúlt évek során több kiállítást is rendezett. A fényképezés csak a hobbija, hiszen a vegyészi diploma megszerzésétől üstökösként ível felfelé tudományos karrierje. A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem ösztöndíjasa volt, majd 1985-ben ugyanennek az egyetemnek a docense lett. A New York-i Neurokémiai Központ tudományos főmunkatársa és az egyetem kísérleti pszichiátriai tanszékének docense. Hosszú a sora elért eredményeinek, másfél száz tudományos közleménye jelent meg, és a világ számos országában tartott előadásokat kutatási területéről. 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki, és 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
A dolgozószobájában beszélgettünk. Engem különösen az érdekelt, hogy miből meríti az erőt ehhez a sokirányú aktivitáshoz. Gráf László emlékeiből idézett.
Bonyhádi evangélikus esperes nagypapájával különlegesen jó volt a kapcsolata. Valószínűleg ő táplálta unokájába – nem erőszakkal, de sok szeretettel – az élet értelmében való hitet, a felfedezés vágyát és az optimista gondolkodást. Az ideális korkülönbség miatt a gyermek Gráf László a nagyapa eszméit kritika nélkül befogadta.
Dr. Schlitt Gyula a három unokája közül talán Lászlóban látta leginkább álmainak megvalósulását és folytatását. A bonyhádi lelkész jogi és teológiai doktorátust szerzett, több nyelven beszélt, rendszeresen tartott németül istentiszteletet. Felkészülés nélkül is tudott bizonyos témákról beszélni, melyekkel lenyűgözte híveit. Nagyon érdekelte az irodalom, a drámák; könyveket írt, kedvenc költője Petőfi volt, de Ady verseit is idézte. Politikával is foglalkozott, és életszerető, vidám, agilis embernek tartották. Gráf László több beszédére is emlékszik. Például az év végi aforizmákra: fél órán keresztül kifogyhatatlanul beszélt az elmúlásról: elszállt egy falevél, elolvadt egy hópehely, elment egy testvérünk… Hitt az emberben, a tehetségben, az alkotás erejében. Ha a professzor töpreng valamin, nagyapja emléke sokszor felötlik benne. Az Istenben való hit szerinte nincs ellentétben a természettudományokkal, mert ha olyan határokat feszegetnek a tudósok, amelyeken már nem tudnak áttörni, nem marad más magyarázat, mint a természetfölötti, vagyis az isteni.
Az elmondottakból kitűnik: Gráf László követte esperes nagyapja szellemiségét, tudását továbbadja diákjainak, és gyerekeiben – orvos fiában és egyetemista leányában – is tovább él a hit és a tudás megszerzésének vágya.
Németh Andrea