Keresztutak

A délkelet-ázsiai szökőár katasztrófája után két nappal indult Srí Lankára a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet két munkatársa. Fekete Dániellel már lapunk második (január 9-i) számában közöltünk egy telefonon készített villáminterjút. A segélyszervezet PR-referensétől már akkor ígéretet kaptunk arra, hogy – hazatértük után – exkluzív beszámolóval is megtisztelik az Evangélikus Élet olvasóit. A kérésnek a helyszínen járt programvezető, Bálint Gábor tett eleget.

Karácsonykor érkezett a hír

December 26-án kora délután hallottuk az első híreket a délkelet-ázsiai tragédiáról. Amikor valamilyen, embereket érintő tömegkatasztrófa történik a világban – akár ünnepnapon is –, minden esetben azonnali megbeszélést hívunk össze. Így történt ez a délkelet-ázsiai szökőár pusztítása után is. A repülőjegy rendelését még vidékről intéztük, illetve akkor, amikor legtöbben a szabadságukat megszakítva igyekeztek vissza budapesti központi irodánkba. Hétfő este már az indulással kapcsolatos részleteket beszéltük meg. Két nappal a katasztrófa után pedig Fekete Dániel kollégámmal úgy indultunk Srí Lankára, hogy az ottani partnerszervezet megkeresése mellett az esti órákra a Biogal Rt. és a magyar kormány felajánlásának – harmincmillió forint értékű gyógyszernek – a kiszállítását is megszerveztük. Nagy segítség volt a Magyarországi Református Egyház tízmillió és a Magyarországi Evangélikus Egyház ötmillió forintos azonnali átutalása. Az adománynak köszönhetően az elsők között tudtunk segélyprogramokat lebonyolítani a helyszínen.

Országok gyászolják lakosaikat

A tizenöt órás repülőút után Jude – a Srí Lanka-i egyházak segélyszervezetének önkéntese – fogadott minket a repülőtéren. „Bár a fővárosban kevésbé keletkeztek károk, a lakosok megrendültek, levertek – meséli –, az autókra és az épületekre mindenhová fehér gyászszalagokat tűztek.” (Srí Lankán a fehér a gyász színe.) Nem sok időnk volt a pihenésre, érkezésünk után néhány óra múlva már a másfél tonnányi gyógyszer vámolását intéztük. Helyi partnerszervezetünk örömmel fogadta a magyar gyógyszereket; másnap már meg is kezdtük kiszállítani ezeket az ország északkeleti területeire – itt végezte a cunami a legnagyobb pusztítást. A fővárosban, Colombóban az élet látszólag a megszokott kerékvágásban halad, csak a lepedőkből hasított gyászszalagok látványa és a segélykonvojok, -munkások jelenléte utal a tragédiára – és az emberek arcán tükröződő szomorúság jelzi a történteket.

Hajnali indulás újévkor

Egy gyors megbeszélést követően partnerszervezetünk vezetőjének egyetértésével úgy döntöttünk, hogy a fővárosban beszerzett, azonnali humanitárius segélynek szánt készletet Tangalléba, az ország délkeleti részén található kisvárosba és a környező menekülttáborokba szállítjuk. Január 1-jén hajnali ötkor indultunk útnak két teherautóval. Az ásványvizet, élelmet, alsó- és felsőruházatot, személyi higiéniás csomagot, étkészletet, szúnyogriasztót tartalmazó segélyszállítmánnyal csak lassan jutottunk előre az ország tengerparti területein.

Ahogy haladtunk dél felé, egyre inkább szembesültünk a pusztítással. A partra és a part menti erdőkbe papírcsónakként kivetett halászhajók, kicsavart pálmafák, kettétört buszok, legyalult házak, felmérhetetlen mennyiségű rom és szeméthordalék látványa fogadott minket. Az út mellett kéregető, hajléktalanná vált emberek százai integettek, hogy álljunk meg, a városokban pedig szinte elviselhetetlen volt az orrfacsaró bűz. Dolgoztunk Csecsenföldön, Afganisztánban, Irakban és más, katasztrófa sújtotta övezetekben, de ilyen mértékű pusztítással eddig nem igazán találkoztunk. Igaz, Srí Lanka nem a világ legszegényebb országa, és a szökőár „csak” a part menti területeken pusztított.

Itt, a szigetországban a legnagyobb tragédia az egyes emberi életek teljes összeomlása. Amikor tízórás út után megérkeztünk Tangalléba, akkor kezdtük csak felfogni, hogy tulajdonképpen mi is történt. Az újságokban, a televízióban látott képek soha nem adják vissza azt az érzést, amely itt keríti hatalmába az embert. A családjukat, munkájukat, otthonukat elvesztett emberek döbbentenek rá arra, hogy mennyire fontos a munkánk. Amikor a vámolás bürokratikus ügyintézését végeztük, vagy a nagykereskedésekben alkudoztunk jobb árért, még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy kiken fogunk segíteni. Tangalle városában és a környező településeken több mint négyezren haltak meg, és több tízezer lehet azoknak a száma, akik menekülttáborokban élnek.

Kuma, egy helyi halász mesélte, hogy a szökőár lerombolta az otthonát, szétroncsolta a hajóját, és most a családtagjait próbálja megkeresni, de a hullaházakban szinte lehetetlen felismerni a tetemeket – nagyon sok a vízi hulla. Elkeseredetten csak annyit kér tőlünk: „Itt senki nem gondolta, hogy ilyesmi megtörténhet. Mondják el a nyugati világnak, hogy ilyen tragédia bármikor bárkivel előfordulhat.” A természeti katasztrófa nem válogat a tekintetben, hogy kit pusztít el. Szegény és gazdag ember egyaránt áldozattá vált e szörnyűségben. Srí Lanka esetében is szinte lehetetlen olyan borzalmat kitalálni, amely ne történt volna meg. Sujeewa, egy szálloda tulajdonosa számolt be arról, hogy egy nagyon jó barátja, aki szintén szállodatulajdonos, a családjával együtt halt meg a keleti parton lévő saját hotelében. Csak a legkisebb fia élte túl a katasztrófát, aki éppen akkor egy szafarin vett részt.

Huszonkét órás munkanapok

Öt menekülttábort jártunk végig, mindenhol hajléktalan, csüggedt emberek fogadtak minket. Teljesen groteszk, ahogyan a gyerekek örültek az érkezésünknek: mosolyogtak és nevettek, amikor megláttak bennünket. Ekkor már több mint tizenkét órája talpon voltunk, és még a tízórás visszaút is előttünk állt, mégis be kellett tartanunk a segélymunka alapelveit: a szükséghelyzetbe került embereken nemre, nemzetiségre és vallási meggyőződésre való tekintet nélkül kell segítenünk. Ezért osztottunk egy anglikán, egy metodista, egy buddhista és két állami táborban. Ismét hajnalodott, mire visszaértünk a fővárosba.

Nemzetközi együttműködésben

A kiérkezésünket követő első öt nap a végsőkig megfeszített munkával telt. Az azonnali segítségnyújtást és a gyógyszerek szétosztásának megszervezését nemzetközi és helyi koordinációs megbeszélések követik. Miközben Colombóban egyeztettünk a segélyezés további lépéseiről, a szervezet budapesti központjának vezetése a magyar Külügyminisztériummal folytatott tárgyalásokat. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Humanitárius és Fejlesztési Osztályának igazgatója, Keveházi Klára eközben a kialakult helyzetről, a tervekről és az együttműködésről tárgyalt Genfben az ACT-International (egyházi hátterű segélyszervezetek nemzetközi szövetsége), illetve harminc más segélyszervezet képviselőivel.

A helyszínen ezalatt Fekete Dániel kollégánk koordinálta a segélyszervezet Srí Lanka-i tevékenységét. Már megérkezett egy sátrakat és közel tízezer vízfertőtlenítő tablettát tartalmazó újabb szállítmány, és a napokban küldtünk a térségbe negyven, családok elhelyezésére alkalmas sátrat. A menekülttáborok folyamatos ellátása érdekében a helyszíni beszerzéseket követően azonnal a katasztrófa sújtotta térségbe szállítottuk a mindennapi élethez nélkülözhetetlen segélyárut. Eközben folyamatosan tárgyaltunk az ENSZ és a helyi adminisztráció képviselőivel, valamint partnerszervezeteinkkel a további segítségnyújtás lehetőségeiről. A nemzetközi humanitárius segélyezésben az egyik legfontosabb tényező a gyors és jól szervezett, összehangolt munka. Ezt több mint egy évtizedes működésünk alatt nagyon jól megtanultuk, munkánkat nemzetközi szinten is elismerik.

Azonnal indítható, hatékony segélyprogramok

A közvetlen segítségnyújtás mellett a térségben az egyik legnagyobb donorszervezet, az ACT-International kötelékében az újjáépítéshez szükséges felméréseket is megkezdtük. Terveink szerint lakóházakat és közintézményeket fogunk felépíteni, felújítani. Természetesen a rekonstrukciós munkálatok mellett programjainkban különösen nagy gondot fordítunk az otthontalanná vált emberek, valamint a gyermekek és a nők helyzetének javítására, illetve részt veszünk a pszichoszociális segítségnyújtásban is.

A magyarországi adománygyűjtő kampányunkból (újjáépítési jegyek) befolyt összeget a megsemmisült otthonok újjáépítésére fogjuk fordítani. Felméréseink szerint egy egyszerű és a helyi kulturális sajátosságokhoz igazodó családi ház felépítése körülbelül 250 ezer forintba kerül. Az építőanyagot és a szakmunkát mi biztosítjuk, az otthonukat és munkájukat vesztett emberek így részt vehetnek saját házuk felépítésében. Hosszú távú újjáépítési segélyprogramunkat nagyban előrelendíti a magyarországi protestáns gyülekezetek által a közelmúltban meghirdetett adománygyűjtés is, mely által még több emberen tudunk segíteni, s adományozóink szeretetét, szolidaritását is „el tudjuk vinni” a természeti katasztrófa következményeitől szenvedőkhöz.

Bálint Gábor