EvÉlet - Lelki segély

„Hat éve vagyunk házasok, de sajnos eddig még nem köszöntött be hozzánk a gyermekáldás. Házasságunk örömteli, de nagyon hiányzik a gyermek az életünkből. Annak ellenére, hogy az orvosok szerint van esélyem saját gyermek kihordására, férjemmel két éve jelentkeztünk örökbefogadó szülőknek. Nemrégiben értesítettek bennünket, hogy sorra kerültünk a listán, és felajánlottak számunkra egy édes másfél hónapos babát. Tulajdonképpen nagyon boldogok vagyunk – hiszen erre vártunk, ezért a pillanatért imádkoztunk –, mégis megijedtünk. Vajon képesek leszünk-e ekkora felelősséget hordozni? Nagyon foglalkoztat az a kérdés is, hogy szabad-e elmondanunk – és ha igen, mikor mondhatjuk el neki – azt, hogy nem mi vagyunk az ő vér szerinti szülei. Annyi kétség rohant meg hirtelen, hogy nem is tudjuk, mit tegyünk.”

Kedves Márta és Gyula! Szeretettel köszöntöm Önöket Urunk szavával: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” (Lk 9,48b)

Csodálatos és tiszteletre méltó az, amit elterveztek! Ma, amikor annyi gyermek meg sem születhet, mert vér szerinti szüleik nem hajlandók áldozatot hozni értük, különösképp megható az az örökbefogadó szeretet, amellyel elhatározták, hogy magukhoz vesznek egy kitaszított gyermeket. Szeretném bátorítani Önöket: jó úton járnak, és nagyon örülök annak, hogy a szüleik, a leendő nagyszülők és az egész család örömmel fogadta a jó hírt!

Az azonban természetes, hogy az örökbefogadásnak megvannak a maga gondjai. Talán úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy mindazt a nehézséget, szorongást, fáradságot, a növekvő gyermek váratlan változásait, amelyeket minden szülő átél a vér szerinti gyermekeivel kapcsolatban – különösen az első esetében –, az örökbefogadó szülő esetleg azzal a gondolattal éli meg, hogy a gyerek biztosan azért viselkedik ilyen furcsán, mert nem az ő vére… Netán ha a gyerek túl indulatos vagy éppen ellenkezőleg: túlságosan is magába forduló, sírva teszi össze a kezét, és így kiált fel: „Ó, Istenem, mi lehet még ebből?”

Mindezek ismeretében teljesen érthető, hogy megtorpantak a cél előtt. Hirtelen a vállukra nehezedik a szülői felelősség súlya. Míg a várandósság kilenc hónapja alatt az édesanya és az édesapa csodálatos módon szülővé érik, addig Önöknek váratlanul pottyan most az ölükbe egy drága, de törékeny ajándék, egy emberi élet. Minden bizonnyal felkészítik majd Önöket arra, hogy miként kell ápolni a csecsemőt, nyilván érdeklődve olvassák a gyermeknevelésről szóló irodalmat is, de a szülői hivatás mikéntjét úgyis a gyakorlatban tapasztalják majd meg. A szeretetteli hozzáállás, a valódi érzelmekből fakadó érdeklődés, az elfogadás légköre az örökbefogadott gyermekben olyan lélektől lélekig ívelő kötődést hoz létre (nevelő-) szülei iránt, amely már semmiben sem különbözik a vér szerinti kapcsolattól. Ehhez azonban elengedhetetlen annak a bizalmi viszonynak a kialakítása, amelynek alapja az őszinteség.

Igen, a kisgyermeknek kezdettől fogva tudnia kell származása titkáról. Az első hónapokban, sőt években, egészen a gyermek eszméléséig ez csupán annyit jelent, hogy a szülők nem fontolgatják azt, hogy eltitkolják előtte, honnan jött. Ez akarva-akaratlanul is feszültséget szülne a családban. A kisgyermekeknek bámulatos antennájuk van arra, hogy megérezzék, felfogják a körülöttük élő felnőttek gondolatait, érzéseit. Nem kell attól tartani, hogy a felnövekedett gyermek elhagyja nevelőszüleit pusztán azért, mert azok nem a vér szerinti szülei. Ellenben végletesen megronthatja a közöttük lévő harmonikus kapcsolatot az, hogyha a gyermek – vagy esetleg már fiatal felnőtt – megtudja, hogy azok, akiket becsült és szeretett, becsapták őt. Sajnos számtalan esetben egyes „jóakaratú” ismerősök leplezik le az örökbefogadott gyermek előtt a nagy titkot, mély, sokszor gyógyíthatatlan lelki sebeket okozva. A gyermekek nem tudják elhordozni, hogy titokkal éljenek együtt, és ennek a feszültsége – különösen serdülőkorban – elviselhetetlen lesz a számukra, mígnem aztán csavargásban, depresszióban, esetleg kriminális cselekményekben nyilvánul meg.

Ezért amikor majd a származásáról kezdenek beszélgetni gyermekükkel, induljanak ki a valóság jól megfogható mozzanataiból. Sétáljanak el vagy látogassanak el oda, ahonnan elhozták őt. Bátran mutassanak rá az épületre, és mondják meg neki: „Látod, itt találtunk rád, és mindjárt tudtuk, hogy hozzánk tartozol! Olyan boldogok vagyunk, hogy együtt lehetünk, és ez így lesz mindig!” Az Önök nyíltsága, őszintesége a kezdetektől fogva olyan bizalmi alapot ad a gyermeküknek, amelyre felépülhet alááshatatlan kapcsolatuk épülete.

Kedves leendő szülők, Márta és Gyula! Ne aggódjanak, ne rémüljenek meg, és főként el ne fussanak a várva várt, de mégis oly sok kétséget hordozó, csodálatos lehetőség elől! Az Úrtól kérték ezt a gyermeket, és ő áldásaival gazdagítja életüket. Megadja az erőt, a bölcsességet a gyermek neveléséhez. Maradjanak élő kapcsolatban az Úrral! „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid. Mindent rendeltetésének megfelelően készített az Úr…” (Péld 16,3–4a) Imádságban hordozza Önöket:

Szőkéné Bakay Beatrix