Élő víz

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8)

Böjt második hetében az Útmutató reggeli igéi az ember bűnéről és Isten irgalmas szeretetéről tanúskodnak. A gonosz szőlőművesek példázatát a szeretett Fiú önmagáról mondta el. Az emberektől meggyalázott, de Istentől felmagasztalt szegletkő, Jézus a mi sorsunk, mert a Fiú elküldésével az új szövetség népe jött létre. Isten „másoknak adja a szőlőt”. Ezért kétezer éve elmondhatja a kereszténység: „…az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben…” (Mk 12,9.11) Heti igénk szerint az Úr Szolgája engedelmes volt mindhalálig, s „a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért” (Róm 5,6). Pál a személyes hittől a reménységig, majd a szeretetig jut el. Krisztus bűnösöket megmentő, „megbotránkoztató” szeretete Isten ingyen való, emberileg érthetetlen kegyelmén alapszik. Luther szerint „az Úr Jézus tehát egyrészt a világ legnagyobb és egyetlen »bűnöse«, mert hiszen mindnyájunk bűne rajta van, másrészt pedig az egyetlen igaz és szent, mert hiszen senki sem lehet Isten előtt igaz és szent, hanem csak Őáltala”. Jeremiás szenvedett népéért, s prófétai szolgálatában is Jézus egyik előképe: „Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam… (…) Most azért (…) hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára! (…) De (…) ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket” (Jer 26,12–13.15) ugyanúgy, mint a gonosz szőlőmunkásokat! A bűnt gyűlölő, istenfélő és kitartóan feddhetetlen Jób a „második menetben” sem vétkezett, s ezzel számunkra is követendő példát adott: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2,10) Ellenpélda: az átmeneti vízhiány miatt Izrael fiai „így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?” (2Móz 17,7) Pál szerint az Úr Jézus, a lelki kőszikla követte Izraelt; az, akiből az élő víz forrásai fakadnak ma is. S a bűnös ember ma sem tehet mást, mint hogy az ősi zsoltár szavaival így kiált fel: „Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak.” (Zsolt 25,6) S Isten emlékezik (reminiscere) mindezekre (is), s János által minket is emlékeztet: „…ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért…” (1Jn 2,1.2) A reformátorokkal együtt vallom azt, hogy a keresztény ember ezen a földön egyszerre igaz és bűnös. „De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják” (Lk 9,45) a Fiú szenvedésének szükségességét; és azt sem, hogy az tesz igazán naggyá valakit, ha a legnagyobbat, Istent fogadja be Jézus által. Pál háromszor is elmondja, hogy senki sem igazul meg a törvény betartása által, ezért elengedhetetlen a Jézus Krisztusban való, élő hit, amely csak eszköze, de nem alapja az igazi célnak: az Isten színe előtti megigazulásnak. Az alap egyedül Krisztus, s így valósulhat meg a hit csodája: „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” (Gal 2,20) „Jézus, üdvösségem…” (EÉ 357,4)

Garai András