A vasárnap igéje

Böjt 3. vasárnapja (Oculi) – Ézs 43,22–25

„Szolgád lettem bűneid miatt – ezt mondja az Úr.” (Westermann: ATD 19., 107. o.) Nincs itt valami tévedés? Nem mi vagyunk az Úr szolgái? Nem nekünk kell az Úrnak szolgálnunk?

Nincs tévedés! Be kell látnunk: felborult a normális rend, mert Isten – a názáreti Jézusban – szolgai formát vett fel. Az Atya úgy döntött, hogy vétkeink és bűneink miatt a keresztre kell küldenie egyszülött Fiát. Ő Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit, személy szerint mindannyiunkét. Oculi vasárnapján – amely a „szemek vasárnapja” – azért emeljük rá tekintetünket, hogy tudatosuljon bennünk: minden értünk történt; azért, hogy megmeneküljünk.

Deutero-Ézsaiás – az az ismeretlen nevű próféta, akitől Ézsaiás könyvében a 40. fejezettől az 59. fejezet végéig terjedő rész származik – bennünket is tükör elé állít. Vajon nem hamis-e az istentiszteletünk? Nem gondolkodunk-e mi is éppen úgy, mint Izrael népe tette a babiloni fogság előtt? Ők is így érveltek: „Hiszen mi téged szolgálunk, neked mutatunk be áldozatokat; mindent úgy teszünk, ahogy elő van írva Mózes törvényében…” De semmivel sem többet! Éppen a legfontosabb hiányzik: a szív szeretete és bizalma. Isten megérezte, és megérzi ma is, ha nem igaz módon zajlik az istentisztelet. Őt nem lehet becsapni képmutató szeretettel, ötletszerű jópofáskodással, néha-néha egy kevés imádkozgatással. Ő nemcsak tartalék akar lenni az életünkben, akit hívhatunk, ha baj van, máskor pedig jobb, ha veszteg marad, hanem életünk minden egyes napjának Ura szeretne lenni. Az Úr állandóan készenlétben áll, és a javunkat akarja szolgálni. Ő szolgál, hogy nekünk életünk legyen.

Minden istentiszteleten ott állunk Isten színe előtt: énekelünk, megvalljuk hitünket, imádkozunk. Beismerjük bűneinket, mint a vámszedő, vagy – mint a farizeus – dicsekszünk azzal, amit elvégeztünk. Erre válaszol Isten. Folyamatosan szemmel tart minket, és nem abban gyönyörködik, ha néha nagy kegyesen megjelenünk előtte, és előírjuk számára, hogy most éppen mit is tegyen velünk. Isten legfőbb elvárása az, hogy ő legyen az egyetlen Isten az életünkben! „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és Benne bíznunk.” (Luther: Kis káté, A Tízparancsolat magyarázata)

Deutero-Ézsaiás rámutat arra, hogy Isten azt szereti, ha szavaink és cselekedeteink szoros összhangban vannak egymással. Ha Istent dicsérjük, szívünk hálával és örömmel legyen tele, és ne fásultsággal. Ha Istent valamire kérjük, legyünk tisztában azzal, hogy ő azt meg tudja adni, vagy meg tudja cselekedni, de mi nem írhatjuk elő neki, hogy mit tegyen. Isten szent színe előtt állva bűnbánatra és alázatra, ugyanakkor hegyeket megmozdító (mustármagnyi) hitre van szükségünk. Így minden napunk Istennek tetsző istentisztelet lehet.

Sokszor – eltelve önmagunkkal – csak soroljuk, hogy mi minden jót tettünk már az életben. Isten ezzel szembeállítja bűneinket, vétkeinket, mulasztásainkat, szeretetlenségünket, türelmetlenségünket, és rádöbbent minket arra, hogy ő semmivel sem tartozik nekünk. Semmi más alapja nincs annak, hogy Isten mégis megkönyörül rajtunk, megbocsátja bűneinket, és vétkeinkre többé nem emlékszik, csak hogy önmagáért cselekszi ezt velünk. Ő jó Atyaként visel gondot népéről. Isten hű az ígéreteihez – nem mintha azok megkötnék a kezét, hogy másként ne cselekedhessen, hanem mert igaz voltát abban mutatja meg, hogy adott szavát megtartja.

Isten azt ígérte népének Deutero-Ézsaiás próféta által, hogy megvigasztalja őket, kiszabadítja a fogságból, újra Istenük lesz, és ők újra az ő népe lehetnek. És ami a legfontosabb: megígéri, hogy ő maga lesz az, aki megszabadítja népét bűneitől. Elküldi egyszülött Fiát, aki engedelmes szolgaként végigjárja a szenvedés útját, és a halált is megízleli, hogy ártatlan vérével lemossa rólunk mindazt, ami terhel bennünket.

Oculi vasárnapján nézzünk fel hittel Isten megfeszített Bárányára, és akkor megértjük, sőt megtapasztaljuk, hogy egyedül Jézus Krisztus érdeméért kaptunk bűnbocsánatot, hogy általa, vele és benne új életet élhessünk. Tekintsünk hittel a keresztfára, és meg fogjuk látni, milyen jó az Úr! Akkor többé nem esik majd nehezünkre, hogy örömmel és tiszta szívvel szolgáljunk neki, tudva, hogy ő ebben gyönyörködik.

Imádkozzunk! Hálát adunk neked, mennyei Atyánk, hogy soha nem feledkezel meg rólunk. Köszönjük, hogy sorsunkat a kezedben tartod. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusra, a szent és ártatlan Bárányra tehetjük le bűneinket. Moss meg minket az ő vérével, hogy egészen az övéi legyünk! Ámen.

Koskai Erzsébet