Egyházunk egy-két hete

A Deák téri Evangélikus Szabadegyetemen, amely 2005-től az Evangélikus Értelmiségi Műhely örökébe lépett, Fasang Árpád zongoraművész tartott előadást február 16-án. Az előadó Franciaország példáján keresztül beszélt a nemzetállam eszméjéről, a nemzet és az állam szétválasztásáról, a népek szerveződésének új modelljeiről, integrációról és asszimilációról, valamint Európa jövőjéről.

A nemzetállam eszméje francia találmány, a francia forradalom szülötte. Franciaország nagyságát a nemzetállami keretek között tudta megélni, ám napjainkra kiderült: félő, hogy ha nem szakít időben a mára már egyetemességét teljes mértékben elvesztő, a történelmi múlt felett nosztalgiázó, egyre anakronisztikusabb államszervezési elvvel és gyakorlattal, akkor bukását is neki fogja köszönhetni – kezdte előadását Fasang Árpád, aki négy éven keresztül Magyarország UNESCO-nagykövete volt Párizsban. Majd kiemelte: A nemzetállam mítosszá válásával több olyan elv is dogmává merevedett a francia közgondolkodásban, amely mind ez idáig nem képezhette vita tárgyát. A hagyományos felfogás szerint egy államon belül csak egy nép létezhet, következésképp egy országban nemzeti kisebbségek sem létezhetnek, valamint az „egyetlen nyelv” elvének kell érvényesülnie. Az állam, nép, nemzet szentháromság egy és oszthatatlan, s aki e dogmának az érvényességét megkérdőjelezi, az az állam, a nép és a nemzet ellensége. A nemzetállam paradigmája önmagában is kérdéses, mert míg a nagy francia politikusok, gondolkodók szerint Franciaország egyetemes missziója abban állt, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavait hirdesse szerte a világban, és mindenütt támogassa a nemzetállamok megvalósulását, mára kiderült, hogy ez az árukapcsolás teljességgel tarthatatlan. Azaz a több évszázados minta paradigmaváltásra szorul.

Ebből az ideológiai zsákutcából kell a franciáknak valahogy megtalálniuk a kiutat – hangsúlyozta az előadó. Az új modell egyik alappillére a volt francia külügyminiszter, Eduard Balladur A különbözőség jövője című könyvének egyik fejezetcíme lehet: „Az egyformaság diktatúrája, a különbözőség szabadsága”. Az egyformaság eszméje mélyen beleivódott a francia közgondolkodásba – Balladur gondolata éppen ezáltal válik rebellissé sokak szemében. Ám az emberek többsége nem viseli el az egyformaságot, elutasítja, hogy lemondjon egyéniségéről, a tradíciókról; „minden egyes ember megköveteli annak jogát, hogy önmaga maradhasson”.

Az új paradigma másik alappillérét Stéphane Pierré-Caps-nak, a Nancyi Egyetem jogászprofesszorának programadó gondolata képezi. A professzor így ír A többnemzetű állam: Közép- és Kelet-Európa kisebbségeinek jövője című könyvében: „…ha nem akarjuk, hogy egész Európát lángba borítsák a nemzetiségi konfliktusok (…), el kell választanunk a nemzetet az államtól. Végtére is nem ebben áll valójában – csak más megközelítésben – a maastrichti Európa terve?”

A világ közepe tarthat-e önvizsgálatot? – tette fel a kérdést az előadó. Íme, ez az új francia kérdés. De miben is áll a probléma lényege? Nicolas Sarkozy, a magyar származású volt belügyminiszter A köztársaság, a vallások és a remény címmel 2004-ben megjelent könyvében így vélekedik: „A probléma lényege: Franciaország multikulturális, többetnikumú, többvallású országgá vált, és ezt a franciáknak nem mondták meg. Franciaország muzulmán alkotóeleme realitás, amelyet integrálnunk kell, vagyis azt a maga jellegzetességeivel kell elfogadni, amely gazdagítja a republikánus olvasztótégelyt. Az integráció nem asszimiláció; ez utóbbi rákényszeríti a most érkezettet, hogy lemondjon a maga identitásáról azért, hogy őt is el- vagy befogadják.”

Fasang Árpád a következőképpen foglalta össze gondolatait: a demokratikus jogállam nem előre kialakított modell, azt fejlődésük egy adott pillanatában – a tehetségük vagy közös életvitelük szerint, és a résztvevő közszereplők stratégiájának megfelelően – a társadalmak alakítják. Ezzel szemben a nemzetállam nem a politika és a demokrácia szüleményként létrejött egyetemes modell. Ellenkezőleg, az 1789-es francia forradalmi legendában gyökerezik, a maga sokszínűségével a nyugati kultúra és történelem terméke. Az előadó megjegyezte: a személyi autonómia elve (az 1993. évi kisebbségi törvény) Magyarország közvetítésével került ismét a köztudatba; Magyarország is lehet példa. Ám Európa gondjait nem lehet Franciaország nélkül megoldani.

Orosz Gábor Viktor