Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 09 - A várakozás előnyei

Élő víz

A várakozás előnyei

Phillips Brooks egykori bostoni lelkipásztor, mikor megkérdezték, hogy mi az oka szembetűnő izgatottságának, így válaszolt: „Én nagyon sietek, Isten viszont nem.”

Megjegyzése egy cikkre emlékeztetett, amelyet a National Geographic 1996 márciusi számában olvastam A jég császára címmel. A cikkben egy hihetetlen megállapítás szerepelt a császárpingvinekről. „Az Antarktiszen uralkodó élettelen télben ezek a fejedelmi madarak könyörtelen hóviharok, nyomasztó sötétség közepette nevelik fel fiókáikat, gyilkosan hideg hónapok alatt, mikor a hőmérséklet mínusz 70 Fahrenheit-fokra is visszaesik” – szakértők biztosítottak róla, hogy ez nagyon hideg!

Az anyapingvin egy tojást rak a jégre. Azután azonnal elindul élelmet keresni, és meglátogatni barátait, de azt még megvárja, míg társa, a császár elfoglalja helyét a tojáson, és azonnal teljes felelősséget vállal a tojás és tartalma melengetéséért. A császár kotlik a tojáson kilenc teljes hétig, kitartva a legszigorúbb időjárási viszontagságok között, amelyek a földön csak uralkodnak. A hím pingvin ösztönösen várakozik, nem igazán tudva, hogy mire, csupán az ösztöne súgja neki, hogy ezt tegye. Mintegy négyszázezer császárpingvin teszi ezt minden évben. Csak ülnek, ülnek és ülnek azon a kislabda nagyságú tojáson hatvanöt napig. Ez alatt az időszak alatt – a cikk szerint – testsúlyuk harmadát, de akár felét is elveszítik.

A madár kitartása kifizetődik. Végül imádott császárnője visszatér. „A kikoplalt apa tekintete előtt az anya megeteti a fiókát mindenféle finomsággal, anélkül, hogy az apának egy falatot is adna. Neki meg kell keresnie saját »fast food lelőhelyét«, amely akár ötven-száz mérföldnyi távolságra is lehet, a jégföldeken túl. Semmi »viszlát ölelés« vagy csók a császárnak.” És hogy mennyi a madár maximális „cirkálósebessége”? Fél mérföldet tesz meg óránként. Jó ideig nem jut még vacsorához.

Lehet, hogy mi nem tudjuk átélni a császárpingvin viszontagságok közepette tanúsított kitartását, de mindannyian tudjuk, hogy mit jelent saját aktuális jégkupacunkon és tojásunkon „kotlani”. Ezek lehetnek nagyon jó ötletek, tervek vagy kreatív tevékenységek. „Tojásunkat” csak szükséges idő ráfordításával kelthetjük ki.

Van egy csodálatos alapelv, amelyet megtanulhatunk ezektől a varázslatos madaraktól: állhatatosságot gyakorolnak, mert nem tudnak jobbat. Úgy gondolom, ezt az elvet nagyon jól kifejezi a következő bibliai idézet: „Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.” (Zsid 10,36–38; Károli-fordítás)

Olyan társadalomban és világban élünk, amely nagy értéket tulajdonít annak, ha valaki mindig elfoglalt. Minél többet sietünk egyik helyről a másikra, minél több projektet szervezünk egy időben párhuzamosan, minél hatékonyabbak vagyunk – többet gondolkodunk –, bizonyára annál jobb üzlet- és szakembernek kell lennünk. Ez jónak és igaznak hangzik. De ha órát veszünk a császárpingvintől, megérthetjük, hogy ez nem szükségszerűen igaz. Óvakodjunk az elfoglaltság sivárságától!

Egyszer láttam egy fiatal férfit, aki több helyre sietett, a feje láthatóan projektekkel és ötletekkel volt tele. „Hová mész?” – kérdeztem tőle. „Nem tudom – felelte –, de oda kell érnem nagyon gyorsan.” Másvalaki ezt így fogalmazta meg: „Minél gyorsabban megyek, annál inkább lemaradok.” Ne hagyd, hogy ebbe a csapdába csábítsanak! Az elfoglaltság nem szükségszerűen azonos a termelékenységgel, különösen akkor nem, ha az esztelen, és eléri azt a határt, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás.

Robert D. Foster (Monday Manna, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának hírlevele)