A hét témája

Neves emberek, államférfiak életük alkonyán általában emlékirataikban örökítik meg élményeiket, életük fontos eseményeit. Ezek az emlékek idővel letisztulnak. Bizonyos távlatból szemlélve tisztábban látszik a múlt. Az emlékiratok feltárják az események hátterét, általuk megismerhetjük egy-egy kor történetét.

A közelmúltban jelent meg áldott emlékű Kapi Béla püspökünk hatalmas emlékiratkötete. (Lámpás az oltár zsámolyán – Kapi Béla püspök feljegyzései életéről és szolgálatáról. Szerkesztette és a jegyzeteket összeállította: Mirák Katalin. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium [Líceum] és Kollégium kiadása, Sopron, 2004.) Súlyos munka, nagy könyv, mert itt az emlékeknek is súlya van; az emlékirat hűséges és hiteles vallomás.

Kapi Béla elindulása és hite szempontjából hatalmas erőt és fontos örökséget jelentett neveltetése, a szülők életének példája. A gyermekek a soproni tanítóképzői otthonban láthatták értük sírva imádkozó szülőjüket; egy életre szóló példa ez egy fogékony lelkű ifjú számára. Az ifjú Bélát sem kerülték el a kísértések, de mint megvallotta: Jézus mentő, megtartó keze erősebb volt…

Pályaválasztása dolgában is Istenre bízta magát. Segédlelkészként szolgált a nemesdömölki (Celldömölk) gyülekezetben, püspöki titkár volt Gyurátz Ferenc püspök mellett Pápán. Gyülekezeti lelkészként Körmenden, majd püspökként Szombathelyen szolgált, végül Győr volt szolgálatának utolsó állomása. Roppant gazdag élettörténete és munkássága szorosan összefüggött egyházunk és hazánk történetével a 20. század első felében. Személyes kapcsolatban állt az ország vezetőivel, politikusokkal, kormánytagokkal.

Külföldi tanulmányútjára már úgy indult el, hogy „egy drága szőke lány – Hegedüs Katinka – képét” hordozta szívében. Nagyon tiszta és boldog volt a családi életük. Bár keresztülmentek nehéz időszakokon – az ínség, a szűkölködés, a betegség és a gyász évein – is, tapasztalták, hogy Isten hű szeretete soha nem fogy el. Isten hat gyermekkel áldotta meg házasságukat, s utóbb még jobban elterebélyesedett a Kapi családfa.

Kapi Béla hosszú püspöki szolgálatának egyik titka az imádság volt. Ez a kapcsolat adott erőt, oltalmat és tanácsot a Kapi családnak és a családfőnek. A rengeteg utazás, a sok és sokféle szolgálat fáradsága, az emberekkel és az emberekért vívott kemény harcai sem törték meg a püspököt.

Körmend nagyon a szívéhez nőtt. Az ott töltött évek embert faragtak belőle, és a lelkipásztorrá válás időszakát jelentették a számára. Tíztalentumos szolga volt. Az egyházkerületben, a gyülekezetekben és az iskolákban is szigorú rendet tartott. Az iskola- és nevelésügyet különösen a szívén viselte; tudta, hogy a jövő egyházáról van szó.

Istentől kapott tehetsége írásművészetében is megmutatkozott: remek stílusban, szépen fogalmazott. Egyháztörténeti témájú regényei egyházi szépirodalmunk jelentős darabjai. A belmisszió püspökeként Harangszó című hetilapunk alapítója és szerkesztője volt, de ő indította útnak – egyebek mellett – a Protestáns család és iskola című folyóiratot is. Az iskolásoknak megszervezte a kis gyülekezetek mozgalmát, amellyel az volt a terve, hogy a gyerekeket belenevelje a „nagy” gyülekezet élő közösségébe. Békesség című imakönyve bizonyára sokak szívébe elvitte Jézus békességét.

A nehéz történelmi időkben, álmatlan éjszakák töprengései során egyre tisztábban látta, hogy az egyház „a szervezett gyülekezetek” és „az imádkozó gyülekezetek” két csoportjára oszlik. A gyülekezetek presbiterei talán becsületesen, lelkiismeretesen megjelennek a zöld tanácskozóasztalnál, de hiányoznak az úrvacsorai asztaltól…

Püspöki szolgálata alatt két világháború és ezek szörnyű következményei szakadtak Európára és benne magyar hazánkra; keletről a kommunizmus, nyugatról a nemzetiszocializmus. Mindkét hömpölygő áradat egyházellenes volt, és az egyház megsemmisítésére tört. Az egyház püspöke nem hallgathatott e veszélyekkel teli időben, hanem síkra kellett szállnia a jog és az igazság védelmében. Hazánk, egyházunk sorsáról, jövőjéről volt szó. Egyetlen eszköz állt a rendelkezésére: Isten Igéje, a Biblia. Szolgálatának harminckét éve alatt számtalan cikket írt, nyilatkozatokat adott ki, székfoglalót mondott, pásztorlevelet jelentetett meg, lelkipásztori levelet fogalmazott meg, deklarációt tett közzé és memorandumot szerkesztett. Ezek azonban nem bürokratikus akták voltak, hanem megannyi igehirdetés.

Veszélyes históriás útra küldte az egyház Ura a harminchat éves korában megválasztott püspököt. Az idegen államhatalom részéről bizalmatlanul figyelték működését. Élete és szabadsága is veszélyben volt. Az ország helyzete az erőszakhatalom alatt szinte elviselhetetlenné vált.

Láthatjuk, hogy jézusi, prófétai sors adatott neki. Lelkészként és püspökként is mindent Jézus nevében cselekedett. Teológiai alapállásként vallotta: „Nem kívánok megelégedni vallásos színezetű világnézettel, csiszolt filozófiai rendszerrel, mert egyetlen örök evangélium éltet: Isten bűnbocsátó, megtartó kegyelme…” (Kétkötetes igehirdetés-gyűjteményében is bizonyságot tesz arról, hogy a kegyelem élet, és az élet kegyelem.) Világnézeti vallásosság helyett a személyes Krisztus-hit felébresztését tartotta küldetése céljának, szinte püspöki programjának.

Élete kedves emlékeként gondolt vissza amerikai útjára. 1928-ban New Yorkban Kossuth-szobrot avattak. A nagy nemzeti bizottságal az egyetemes egyház küldte ki őt. Az áldásos és tanulságos, sok szép élménnyel gazdag út lehetővé tette számára, hogy bepillantson az „Újvilág” lüktető, egészen más életébe.

A második világháború és az azt követő időszak sok szomorúságot hozott Kapi Béla számára is. Ilyen volt a zsidókérdés fájdalmas problémája, Túróczy Zoltán püspök népbírósági pere, a német gyülekezeti tagok igazságtalan és embertelen kitelepítése, Ordass Lajos püspök ügye, a vesztett háború megannyi kínja, anyagi és szellemi pusztítása… Bizony sok-sok „felülről való” bölcsességre volt szükség ezekben az időkben.

Szolgálatát megbecsülték a nemzeti kormányok uralma idején. Az ország kormányzója a titkos tanácsosok rangos sorába emelte. Mégis azt tekintette a legnagyobb kitüntetésnek, hogy élete hajszolt idejében, a csalódások és a meg nem értés közepette is hallotta a Gazdának, az Úrnak a szavát: „Jól vagyon, jó és hű szolgám…”

Sokan nagy tekintélyű „egyházfejedelemnek” vélték; nem volt az. Kegyelemre szoruló, alázatos szívű, tisztelni és nagyon szeretni való ember volt…

Isten hazahívó szent akarata szerint 1957. április 2-án ő is sorra került; nem sokkal felesége után őt is elhívta az Úr.

Emlékiratai címlapján így vall magáról: „Amíg égett: az evangélium világosságát vitte szerte… Mióta lángja kialudt: emléke hárfáján Isten kegyelméről mond halk éneket.” A belső borítón pedig ez áll: „Felejthetetlen drága feleségem emlékére. Szeretettel gyerekeimnek, unokáimnak és családjuknak emlékül és okulásul”.

Okulásul mindnyájunknak, akikhez csak eljut ez a könyv. A mai nemzedéknek okulnia kellene belőle, mindenekelőtt egyház- és hazaszeretetet kellene tanulnia Kapi Béla példája nyomán. „Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4)

Sümeghy József