Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 11 - Szentmise és ökumenikus ima a Felvonulási téren

Keresztutak

Szentmise és ökumenikus ima a Felvonulási téren

Római katolikus szentmisére és ökumenikus imára került sor március 6-án, vasárnap délben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében a budapesti Felvonulási téren, a traktorokkal demonstráló gazdák, illetve az odalátogató fővárosiak számára a járművek mellett a demonstráció idejére felállított nagy sátorban.

A szentmisét Osztie Zoltán plébános, a KÉSZ elnöke mutatta be, az azt követő ökumenikus imákat pedig Bereczky Zoltán református, illetve Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész mondta el. Osztie Zoltán Isten áldását kérte „a magyar földért, a nemzetért küzdő” gazdákra, megemlítve személyes élményeit, amelyek alapján „tudja, hogy mit jelent a gazdáknak az anyaföld”.

A lelkészek a szeretet és az igazság erejére vonatkozó téziseket idéztek a Bibliából. A ceremónia a Himnusz, a Szózat és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Forrás: MTI