A közelmúlt krónikája

„Miért jó bábozni?” – tettem föl a kérdést a iv. országos evangélikus bábverseny több résztvevőjének is. A gyerekek zavartan vonogatták a vállukat. Nem könnyű ám megfogalmazni.

– Szeretjük a hittant tanító nénit, jó vele dolgozni – mondja egy kislány. – A közösség miatt; itt vannak a barátaink, összetartozunk – említi egy másik. – A hittanóra érdekes, és a bábozáshoz nem kellett sok szöveget megtanulnunk, mégis mutatós – válaszolja egy fiú. – Számomra könnyebb fellépni csapatban; egyedül bátortalan vagyok, együtt viszont erősítjük egymást, és ez nagyon sokat jelent nekem. Így én is ügyes tudok lenni – toldja meg a következő megkérdezett.

– A báb és a paraván mögé el lehet rejtőzni. Védettséget, oltalmat jelent, biztonságérzetet ad a zárkózottabb gyerekeknek – sorolja a bábozás előnyeit egy csoportvezető. – Könnyebben szólalnak meg, merészebben vállalnak ilyen szerepet. Ezenkívül sok segítőre is szükség van, akiknek nincs szövegük. Az ő dolguk a bábok mozgatása, a díszletrendezés. Ebben a szerepkörben a kevésbé jó képességű gyerekek is sikerélményhez juthatnak.

– Én csak egy szülő vagyok; mi megvarrtuk, festettük a bábokat és a hátteret, a többihez nem értek – pironkodik egy mosolygós, fiatal nő. – A tisztelendő asszony megírta a darabot, az egyik tanítónő megrendezte, mi pedig elkészítettük a díszletet, a bábokat. A gyerekek rengeteg munkát fektettek bele az előadásba. A szabad idejüket feláldozva tanulták meg és gyakorolták be a jelenetet. Ennek az összefogásnak köszönhetően indulhatott el a versenyen ez a szórványgyülekezetből érkező, jó kis csapat – árulja el a titkot.

– Hihetetlen, hogy mennyire összekovácsolta a szereplőket a közös cél. Az egymással sokat civódók is segítették, támogatták egymást. Megható jelenet volt a próbák során, amikor két, addig rossz viszonyban lévő gyerek a terembe belépve békejobbot nyújtott egymásnak a közös munka érdekében. A gyerekek talán észre sem veszik, de másképp viselkednek egymással most, mint a kezdetekkor. Ha valaki elfelejti a szövegét, vagy téveszt, már nem ledorongolják, hanem súgnak neki a többiek, és igyekeznek kimenteni őt a nehéz helyzetből, vigasztalják. Mi, akik együtt dolgozhattunk ezért a darabért, már nyertünk. Egy remek, összetartó csapat a miénk, és ez nem múlik el nyomtalanul – vallja egy másik bábcsoport vezetője.

– A gyerekek jobban megértik, átélik egy bibliai történet tartalmát, ha belehelyezzük őket. Közelebb kerül hozzájuk az ige üzenete; már csak ezért is megéri dolgozni. Ezek az élmények egész életükre megmaradnak – feleli Döbrentey Ildikó. S hogy igaza van, azt egy kislány ragyogó szemmel tett vallomása erősíti meg:

– Én azért szeretek bábozni, mert így sok mindent kipróbálhat az ember. Én lehettem például Noé, és Isten rám bízta, hogy mentsem meg a világot. És megmentettem. Szerintem jó gyakorolni, hogy Isten bíz az emberre ezt-azt. Hátha rám is bíz majd valamit.

Ebben biztos vagyok, hisz feladatot mindenki kap, de ahhoz már bátorság kell, hogy ezt észrevegyük, és meg is valósítsuk. Ha ez sikerült a bábjátékverseny közel százhatvan résztvevőjének, akkor – úgy vélem – nem csak a bábcsoportok nyertek.

Füller Tímea