Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 12 - A zsidóság evangélizálása

Keresztutak

A zsidóság evangélizálása

A zsidóság és az evangélium – ebben a témában gyűlt össze Révfülöpön mintegy ötven testvérünk a Krisztusban, akik a zsidó evangélizációban végeznek kiterjedt munkát Oroszországtól kezdve Németországon át Angliáig, Norvégiától Magyarországon át Izraelig. A különböző missziós csoportokat és szervezeteket tömörítő LCJE (Lausanne Consultation on Jewish Evangelism) ezúttal Magyarországon, az evangélikus oktatási központban rendezte meg három-négy évente esedékes konferenciáját. Az alkalmat D. Szebik Imre elnök-püspök nyitotta meg, jó alapot adva a szeretetteljes hangvételhez.

A március 10–13. között lezajlott nemzetközi konferencia elsősorban nem teológiai jellegű volt, bár az Ószövetséget a messiási zsidóság szempontjából vizsgáló, délelőtt elhangzott bibliatanulmányok magas színvonala erre utalhatott volna. A témát mégis inkább gyakorlati oldalról közelítették meg az előadók. A reggeli és az esti áhítatokon egy messiási zsidó (nem zsidó keresztény!) házaspár vezette a dicsőítést, megtanítva a résztvevőket néhány olyan énekre és szertartásra, amelyet a mai Izraelben élő messiási zsidók használnak istentiszteleteiken.

A konferencia gerincét azok a beszámolók alkották, amelyekben a különböző szervezetek képviselői ismertették, hogy országukban milyen körülmények között zajlik a zsidóság körében végzendő evangélizáció, s hogy annak milyen sajátos nehézségei, illetőleg milyen áldásai vannak. Majdnem minden előadó kitért arra, hogy a kereszténység ma is türelmetlen, sőt néhol antiszemita felhangokkal bíró hozzáállást tanúsít a zsidósághoz és a messiási zsidósághoz. Pedig mint keresztényeknek kötelességünk lenne az evangélium szellemében, az evangéliumot képviselve és erről bizonyságot téve közeledni a zsidósághoz. Tartozunk a zsidóságnak az evangéliummal.

Minden ilyen konferencia végeztével megfogalmaznak egy állásfoglalást, amelyet mintegy közös hivatkozási alapként írnak alá a jelenlévők. A most született, hamarosan magyarul is megjelenő hitvallásnak az a központi gondolata, hogy szükség van a zsidóság körében folytatott evangélizációra, és hogy növekednie kell a zsidóság iránt érzett felelősségnek a keresztény közösségekben. Ezt az álláspontot képviseli a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért is. A szolgálat magyarországi képviselete a Gisle Johnson Institutt, amelynek e sorok írója is munkatársa.

Endreffy Géza