Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 12 - Heti útravaló

Élő víz

Heti útravaló

Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14–15)

Böjt hatodik hetében az Útmutató reggeli igéi az Úristen emberszeretetéről tanúskodnak. A nagyhét nyitányaként virágvasárnap (Palmarum) a pálmaágak az alázatos Király győzelmét hirdetik, akit jeruzsálemi bevonulásakor így üdvözöl a sokaság: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” (Jn 12,13) Az őskeresztény Krisztus-himnusz szavaival mi is elmondhatjuk a legrövidebb hitvallást: „…Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,11) A megváltás műve Isten emberszeretetének bizonyítéka, hiszen „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Az ő vére által leszünk igazakká Isten színe előtt, s így nyerünk üdvösséget. Ennek csak egyetlen feltétele van heti igénk és a dióhéjevangélium (Jn 3,16) szerint: a Jézusban való hit! Jób böjtje (is) célba ér, teljes hitre jut Isten beszéde által: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5) Hová is rejtőzhetnénk el az Úr haragja elől? Büntetése az Emberfiát sújtotta a mi bűneinkért: a kereszten elhagyta őt egy rövid pillanatra, hogy mi – a meggyilkolt Istenfiú kiontott vérének köszönhetően – soha ne legyünk elhagyottak (Ézs 26,20–21). Nagycsütörtökön átélhetjük: „Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr.” (Zsolt 111,4) Az úrvacsora szereztetésének emléknapján Pál arra kér minket: „…valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1Kor 11,26) „…ezt cselekedjétek” – kéri az új szövetség Szerzője akkor is, amikor megmossa a tanítványok lábát: „…mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Jn 13,15). De ez csak az új „szeretetparancs” megtartásával lehetséges. Nagypéntek a bizonysága, hogy az Atya betöltötte ezt a nagy parancsolatot, hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta (a keresztre), hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). A fájdalmak Emberének keresztje háromnyelvű felirattal a halálos ítélet okát hirdeti; a latin felirat négy betűje (i. n. r. i.): Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum. „Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: »Elvégeztetett!« És fejét lehajtva, kilehelte lelkét”, átadta Atyjának (Jn 19,30). „Ezt a szenvedést emberi nyelv ki nem beszélheti. Felülhalad az minden emberi értelmet és elgondolást. Csak azt tudjuk, hogy ami történt, érettünk történt” – mondja Luther. János szerint Jézus abban az órában halt meg a Golgotán, amikor levágták a húsvéti páskabárányokat. „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5,18) Nagyszombaton az élők és elhunytak Üdvözítője – az Apostoli hitvallás szavaival élve – „alászállt a poklokra”. „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz (…), föltámaszt bennünket” (Hós 6,1.2). Hogyan ismerhetem meg ezt az Urat? Csak ha „a keresztfához megyek” (EÉ 208,1).

Garai András