Evangélikusok

Március 17-én lesz százharminc éve, hogy a Vas megyei Rábabogyoszlón megszületett Prőhle Károly. Egykori tanítványai – akik még hallgatták előadásait, igehirdetéseit, olvashatták jegyzeteit, vizsgázhattak a Hit világa című könyvéből – egyikeként hadd emlékezzem ismét rá. Ismét, hiszen tíz évvel ezelőtt is írtam róla, bölcs, Európa-szerte ismert és magyar evangélikus egyházunknak jó nevet szerző professzorunkról, illetve szolgálatáról.

Alakja, szigorú, de jóságos tekintete, biztos, alapos tudása máig elevenen él bennem. Mivel most nem lelkészeknek, kartársaknak, hanem az Evangélikus Élet olvasóinak írok, egyházi sajtómunkájára emlékeztetek. Ő volt az 1933–34-es munkaévben indított Keresztyén Igazság – a nevéhez méltó evangélikus értelmiségi periodika – főszerkesztője; a lap munkatársai dr. Karner Károly, dr. Sólyom Jenő, dr. Wiczián Dezső voltak. Mind egyházi életünkről, mind kulturális helyzetünkről kitűnő, éles képet kapunk ma is, ha a lap sorait olvassuk. Prőhle Károly, aki a Rábaköz kicsi falvaiban, majorjaiban nevelkedett (apja gazdatiszt volt), az egyházban otthonra talált, egyszersmind a nagyvilág széles horizontjának ismerője lett. Egyik testvére pozsonyi lelkész volt, gyermekei szintén egyházunk keretei között találták meg életük hivatását, és családtagjaikkal együtt egyházunk aktív tagjai voltak. Jelzésértékű ez is: a tudós professzor a gyakorlatban is hívő keresztény egyháztag maradt.

Ha meg akarjuk ismerni magatartásának és gyakorlati tanításának „lényeg-magvát” (ez az ő kifejezése), akkor az egyházias teológia meghatározást kell komolyan vennünk. Lehet, hogy a definíciója ma már elavultnak hangzik, de mondanivalója eleven bennem még ma is. Prőhle a legmaradandóbban talán a Keresztyén Igazság főszerkesztői Beköszöntőjében fogalmazta meg azt, hogy mi a célja a kiadvánnyal. Kímélni kívánt bennünket az egyesületi jellegű pietizmustól, és ugyanakkor óvott a hitvallásainktól elszakadt „kultúrprotestantizmus rég elposványosodott vizeitől” is, amely szerinte egyházunk megújulásának inkább kerékkötője, semmint előmozdítója. Kemény szavak ezek. Határozott állásfoglalás. Ma újra érvényesek, sőt útmutatók lehetnek utat kereső fiatal teológusainknak vagy gyülekezeti tagjainknak, elsősorban egyházunk értelmiségi rétegének. Jó, ha tudjuk: Prőhle Károlytól nem kell féltenünk műveltségünket, európai kultúránkat, gondolkodó értelmünket, hiszen ő európai műveltségű, a filozófiát jól ismerő teológiai professzor volt; Kantot, Schleiermachert és más idealista és materialista filozófusok munkáit is kitűnően ismerte és magyarázta. A mi nemzedékünk még hitvédelmet (apologetikát) is tanult tőle, amely a 20. század világnézeti – és hatalmi – harcában eligazítást jelentett.

A Keresztyén Igazság valódi értelmiségi folyóirat volt: mert foglalkozni örök emberi és aktuális társadalmi kérdésekkel egyaránt. Figyelt az éppen zajló kulturális eseményekre; szemmel tartotta az akkoriban krízisben lévő német evangélikus egyházban zajló küzdelmeket; foglalkozott az éppen akkor éledő és hozzánk is elérkező új reformátori teológia lutheri ágával, anélkül hogy Luthert bálványozta volna; ápolta az egységtörekvéseket; és ha szerényen is, de túllátott a német evangélikusság nálunk megszokott szellemi körén, és angolszász meg skandináv területre is volt rálátása. Mindenekelőtt azonban bátran vállalta, hogy egyházunk életforrásánál kell felfrissülnünk, a tiszta keresztény igazságnál, az Igénél, az evangéliumnál, és így kell újra felhasználnunk egyházunk különleges karizmáit, sokszorosan bevált kincseit mai, korszerű formában.

Ha valaki rálel – parókián vagy gyülekezeti könyvtárban – a Keresztyén Igazság bekötött példányaira, porolja le, vegye kézbe, tegye íróasztalára, és kezdje olvasni! Meg fog lepődni! Kincsesbányára talál. Prőhle Károly főszerkesztő és munkatársai – beleértve Urbán Ernőt is – írásai alapján érdemes ma is tájékozódni.

Tudom, hogy nagyot változott a világ Prőhle Károly aktív élete óta. Fegyelmezett magatartást és fegyelmet igénylő tanári módszereit nem lehet mai, szabad és gyakran szabados ifjúságunk oktatásában használni. Ki az a professzor, akinek hasonló tekintélye és példát adó elismertsége volna? Hálás vagyok, hogy én még ismerhettem őt, az „érett eszű bölcset”.

Végül hadd álljon itt főszerkesztői Beköszöntőjének utolsó néhány sora: „Nem csüggedünk, bármi nehéz is a jelen, és bármit hozzon is a jövő. Mert rendületlenül bízunk a keresztyén igazság, az Ige, az Evangéliom, az élő Krisztus győzhetetlen és győzelmes erejében.”

Dr. Hafenscher Károly