Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 13 - Az egyház és a zene szeretete

Egyházunk egy-két hete

Az egyház és a zene szeretete

Virágvasárnap többszörösen is ünnepi istentisztelet zajlott a Nagytarcsai Evangélikus Egyházközség templomában: D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke, valamint a gyülekezet lelkésze, Baranka György ekkor szentelte fel a templom felújított orgonáját.

Az istentisztelet felütéseként a nagytarcsai–péceli vegyes kar Bálint József vezényletével Harmat Artúr Virágvasárnapi passió-turbák című művét adta elő. A kórusmű érdekessége, hogy az énekkar a passióból csak a tolongástól, zűrzavartól hangos tömegjeleneteket (turbák) énekelte, a darab többi részét Baranka György az oltár elől olvasta fel.

Az istentiszteleten Szebik Imre Zof 3,14–17 alapján hirdette Isten igéjét.

A gyülekezet felújított orgonájának szentelése alkalmából megtudtuk, hogy a nagytarcsai gyülekezet példás adakozása révén két hónap alatt összegyűlt a munkálatokhoz szükséges másfél millió forint. A tavaly – válaszként a kántorok észrevételeire – önkéntesen adakozni kezdő néhány gyülekezeti tag elszántságát látva a presbitérium úgy határozott, hogy a 2004. év úgynevezett borítékos adományát az orgona felújítására fordítja. Így az ezeregyszáz fős nagytarcsai gyülekezethez tartozó valamennyi család adománya hozzájárulhat a közösség zenei életének magasabb színvonalon való műveléséhez és az egyház Urának méltó módon történő ünnepléséhez. Ezzel a nagytarcsai gyülekezet Jézushoz való ragaszkodásáról, iránta és egyháza iránt érzett szeretetéről tett bizonyságot.

Horváth-Hegyi Olivér

Regionális hozzárendelés: Nagytarcsai Evangélikus Egyházközség