Élő víz
Idő
„Rohan az idő” – énekelte szüleim gyermekkorában Koncz Zsuzsa –, de híres számának mondanivalóját mintha nekem címezte volna. Az én időm is rohan, és szívesen megállítanám reggelenként, amikor csörög a vekker, és akkor is, amikor az iskola a reggeli csúcsforgalom közepette végtelenül távolinak tűnik. Megállítanám, amikor már a vasárnapi családi ebéd desszertjénél tartunk – és közeleg az újabb rekordhosszúságú mosogatás.
Persze van, amikor az idő mintha megállt volna… Legalábbis így érzem, amíg a hosszú sor legvégén várakozom a friss kenyérért, vagy amíg a megállóban állva majd odafagy a lábam, mire végre megérkezik a busz.
Konfirmációm napján a nagypapámtól egy aranyórát kaptam emlékbe, amelyet azelőtt évtizedekig ő hordott. Nagy becsben tartom az órát, csak vasárnapokon és egyéb ünnepi alkalmakon viselem. A közel fél évszázados szerkezet egészen sajátságos módon mutatja az időt: néha kissé siet, máskor pedig pár percet késik. Ez nagyon jó érzés; mivel ilyenkor nem tudom, hogy mennyi a pontos idő, egy kissé úgy érzem magam, mintha egy időn kívüli világba kerülnék általa, ahol nincsen sem kapkodás, sem késlekedés, sem tétlen várakozás… Az idő ismeretének hiánya azonban csak átmeneti megnyugvást ad, hiszen amint megtudom, hogy mennyi a pontos idő, egyből kiderül, hogy továbbra is az idő foglya vagyok.
Jézus Krisztus azonban reményt tud adni mindazoknak, akik az idő rabságában élnek: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)
Nagy kegyelem, hogy az Úristen a rohanó világ sebesen kattogó másodpercei közepette is tud állandóságot, megnyugvást és végtelen békességet adni – mindannyiunknak.
Chladek Tibor