Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 13 - Heti útravaló

Élő víz

Heti útravaló

Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18)

Húsvét hetében az Útmutató reggeli igéi Pál és az emmausi tanítványok bizonyságtételeit hirdetik; ők (is) találkoztak az élő Jézussal, aki maga mondja ezt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő…” (Jel 1,17b–18a) Adjuk tovább mi is a húsvéti hírt: „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” (Agenda szerinti fordítás) A hét első napján a három asszony „hiába” kereste a halott Jézust. A küldött adta tudtukra a halál Legyőzőjéről: „Ne féljetek! (…) Feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,6) Pál az ősi hitvallás négy igéjével foglalja össze húsvét titkát: Krisztus meghalt, eltemették, feltámadt, megjelent (1Kor 15,3–5), ezért lehetünk (lehettünk) mi is hívőkké. A feltámadás második ünnepének evangéliumában ma is ezt kérdezi tőlünk az Úr: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” A húsvéti hit Teremtője engedett az emmausi tanítványok unszolásának, és velük maradt. Megtörtént a szerepcsere; a vendég házigazdává lett, s asztalhoz telepedett velük: „Erre megnyílt a szemük, és felismerték” (Lk 24,26.31) őt ott Emmausban. Mindez ma is, velünk is megtörténhet! A korinthusiak tagadták a halottak testi feltámadását, de Pál így érvel: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (…) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül…” (1Kor 15,17.20) Luther mindehhez hozzáfűzi: „Aki ezt a győzelmet szívébe vési – máris üdvözült. Viszont akinek nincs nagypéntekje és húsvétja, egyáltalán nincs annak jó napja egész esztendőben. Sőt egyenesen vége van annak, aki nem hiszi, hogy Krisztus érte szenvedett s támadott fel…” A feltámadás rendjének felvázolását Pál azzal zárja, hogy a három személyben egy Isten lesz „minden mindenekben”, amikor beteljesedik az ő végső uralma, s „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” (1Kor 15,28.26). Az apostol a földi és a mennyei test különbözőségét négy ellentétpárral szemlélteti. A végeredmény: elvettetik az „Ádám-képű”, romlandó test, és feltámasztatik a „Jézus-képű”, romolhatatlan. „És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” (1Kor 15,49) Beteljesül Isten ősi ígérete: „Véget vet a halálnak örökre!” (Ézs 25,8) S „megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája?” (Hós 13,14) Együtt mondhatjuk Pállal a dicséretet: „…hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,57) A húsvéti epistola így fogalmazza meg a feltámadás üzenetét: „…ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott” (1Kor 5,7) – éppen a kovásztalan kenyerek ünnepén. Pál a kivégzése előtt írja: „…Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. (…) Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.” (2Tim 2,8.11) „Jézus él, én is vele!” (EÉ 223,1)

Garai András