Élõ víz

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket

Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élõ reménységre… (1Pt 1,3)

Húsvét ünnepe után az elsõ héten az Útmutató reggeli igéi az ige és Szentlélek által történõ újjászületésrõl szólnak. A mai fehérvasárnap bevezetõ keretverse is ezt üzeni: „…mint újszülött csecsemõk a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre…” (1Pt 2,2) Nem csak az óegyházi a katekumenoknak volt szükségük erre az eledelre, akik a húsvéti megkeresztelésükkor kapott fehér ruhát fehérvasárnap tették le, az elsõ úrvacsoravételüket követõen. Szüksége van erre minden megerõsítésre szoruló konfirmandusnak ma is. Két-három évszázada ez a vasárnap a konfirmáció hagyományos idõpontja egyházunkban. Az óegyházi evangélium e hármas mondanivalója a mindenkori tanítványok húsvéti hitét erõsíti: feltámadott Urunk megjelenése, missziói parancsa és Tamás hitre jutása – „Én Uram, és én Istenem!” Jézus háromszor köszönti így bezárkózott tanítványait: „Békesség néktek!”, s kijelenti: „…boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,28.19.21.26.29) A jelen lévõ Péter késõbb így ír: „…õbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsõült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pt 1,8–9) Akik ezt vele(m) együtt – már múlt idõben – mondhatják, „dicsõítsék az Urat, hirdessék dicséretét” (Ézs 42,12)! Nehogy Jób barátaihoz legyünk hasonlóak; s „Jób pedig imádkozzék értetek. Mert (…) nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób. (…) Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelõtt.” (Jób 42,8.12) Péter így folytatja heti igénk „helyes beszédét”: ti szeressétek egymást, „mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élõ és maradandó igéje által” (1Pt 1,23). Luther ehhez hozzáfûzi: „Ahol az ige gyökeret ver, ott van a Szentlélek, s új embert teremt, aki egészen más; gondolatban, szóban és cselekedetben. Így egészen átalakulsz!” Fõpapi imádságában Jézus ezekért az egészen átalakult, újjászületett tanítványaiért könyörög szent Atyjához, akit csak itt szólít meg így, s azt kéri az övéinek: „Szenteld meg õket az igazsággal: a te igéd igazság. (…) …én õértük odaszentelem magamat, hogy õk is megszentelõdjenek az igazsággal.” (Jn 17,17.19) Nem tévedés; Jézus temetésérõl olvasunk (Lk 23,50–56) ama nagypéntek után két héttel? Ez az ige ma megkérdez minket, hogy Pállal együtt részt vettünk-e már óemberünk temetésén?! A keresztség az óember temetése és az új ember feltámadása az életre (l.: Róm 6,3–11). Az új élet Teremtõje felemelt hangon mondja ma is: „…aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. (…) Én pedig tudom, hogy az õ parancsolata örök élet.” (Jn 12,46.50) És „Szent Atyja is megszólalt (…) / »Ez kedves egyszülött Fiam! / Õbenne örvend szívem. / Õt hallgatva mindannyian, / Õt kövessétek híven / Az örök élet útján!«” (EÉ 295,2)

Garai András