Egyházunk egy-két hete

Ne gondoljon a kedves olvasó semmiféle új, megbotránkoztató televíziós programra. E cikk címével csupán a papnék és papnők múlt szombaton a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében tartott csendesnapjára szerettem volna felhívni a figyelmet, amely alkalom a példaadás természetességéről, illetve annak terheiről is szólt.

„Légy példája a hívőknek” – szólított meg a kedves meghívólevél. Legyek példa… Felmerül a gondolat: vajon jól csinálom? Elégedettek velem? Ezek a szorongató kérdések is előkerültek ezen a szombaton, s a választ a legkifejezőbben talán Fatalin Helga lelkésznő fogalmazta meg kezdőáhítatában (Fil 2,15 alapján): a papnélét olyan, mint az oltárhoz vezető, sokszor takarított templomi szőnyeg. Mindig frissen várja a gyülekezetet, és nem bánja, ha néha sáros lábak taposnak rajta, mert tudja, hogy itt valami történni fog, aminek ő is részese. Van funkciója, küldetése a lelkészfeleséglétnek is; olyan ez – fogalmazta meg a lelkésznő –, mint amikor a frissen takarított padba beülnek. Olyankor nem látszik a pad, de ott van, és tart. A kitartáshoz, a nagy „szakítószilárdság” eléréséhez szükséges erőt pedig Jézus Krisztus adja.

Mandátumunk van, s ebben mások vagyunk, mint a többi ember – hirdette az áhítattal egybehangzóan Ittzés János püspök, a három egyházkerület vendégként meghívott püspökei közül az elsőként felszólaló. Előadásában a lelkészcsalád és a gyülekezet kapcsolatáról hallhattunk. A lelkész feleségére, családtagjaira akaratlanul is több teher, feladat, elvárás hárul, de erőt nyerhetünk e plusz feladatokhoz, ha vertikális síkon is – Istennel is – napi kapcsolatot ápolunk – mondta.

A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület vezetőjét követően Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke tárta elénk konkrét példákon keresztül a lelkész és családja kapcsolatát. Szemléletes kép s a lelkészcsalád életének megtestesítője a parókia – mondta. A görög eredetű szó jelentése: „ház melletti épület”. Ideiglenességet, átmenetiséget fejez ki, hiszen a „ház melletti épület” – ha úgy tetszik, felvonulási épület – egy másik „épületért” van: a templomért és a gyülekezetért. Addig van csak értelme, amíg a másik épület áll. Talán ellentmondásos, de a lelkészcsaládoknak ezekben a „felvonulási” épületekben kell otthont, állandóságot találniuk, a papnéknak itt kell stabilitást teremteniük. Lehetséges-e ez? – tette fel a kérdést a püspök. Hiszen a gyülekezetnek nyitottságra, állandó készenlétre van szüksége, arra, hogy bármikor becsöngethessen a lelkészéhez, s bármit meg is nézhessen a parókián. Sokszor hallhattuk már intésként: a parókia falai üvegből vannak. Vagyis a gyülekezet szinte bekamerázza a parókiát, mint egy valóságshow-ban. Lehetséges-e ebben az átmeneti stabilitásban élni? Vagy éppen hogy Jézus-szerű? Hiszen neki sem volt állandó lakása, s mégis minden este volt hol álomra hajtania a fejét, és volt mit ennie – folytatta az előadó. Milyen ez az élet? Gyökértelenség vagy talán éppen szabadság jellemzi? Meg kell találnunk a gyülekezet és a lelkészcsalád egészséges egymás mellett élésének módját. Úgy éljen a gyülekezet és a lelkészcsalád, mint két, egymást metsző kör, melyeknek vannak egymástól független, de egymást metsző közös pontjai is – zárta gondolatait Gáncs Péter.

Az előadás-sorozat harmadik, egyben utolsó előadását D. Szebik Imre püspök tartotta. A püspök a lelkész és a társadalom kapcsolatáról szólt, kiemelve azt, hogy meg kell tanulnunk túllátni a saját kerítésünkön, hiszen az egyház nem egyenlő a saját gyülekezetünkkel. S tudni kell segíteni egymáson, a nagyobb gyülekezetnek a kisebben. (Erre mutatott példát, hogy a csendesnap offertóriumát a résztvevők a nyáregyházi gyülekezetnek ajánlották fel.)

A csendesnap istentisztelettel zárult, melyen 2Tim 2,8–13 alapján Szőkéné Bakay Beatrix azt hirdette: a feltámadás öröme tesz bennünket képessé arra, hogy fel tudjuk ajánlani időnket és talentumainkat, s életünkkel hirdessük az igét.

Cselovszkyné dr. Tarr Klára