Élő víz

Krisztus mondja: Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik. (Jn 10,11.27–28)

Húsvét ünnepe után a második héten az Útmutató reggeli igéi a jó pásztor és nyája közötti sokrétű szeretetkapcsolat néhány elemét tárják az érdeklődő hívek elé, akik hittel vallják: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” (Zsolt 23,1), mert „az Úr szeretetével tele (az Úr kegyelmével telve a föld – Károli-fordítás) van a föld” (Zsolt 33,5). Miért hű pásztorunk Jézus? Mert mind a külső (farkas), mind a belső (béres) ellenség támadásától megvédi nyáját. Ismerjük-e egészen bensőségesen ezt a jó Pásztort úgy is, mint aki „életét adja a juhokért” (Jn 10,11)? Érvényes-e reánk is Péter megállapítása: „…olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez” (1Pt 2,25)? Páskabáránnyá lett a jó Pásztor, hogy megváltsa a nyáj juhait; csak így teljesíthette be a heti igénkben megfogalmazott ígéretet. Luther is Ézsaiás helyzetértékelésével ért egyet: „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok… (…) De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53,6) „Pásztorod, a Krisztus jön, keres és megtalál. Igéjével és szentségeivel visszavisz nyájához, a keresztyén egyházhoz. Érted adja életét, s megtart az igaz ösvényen, hogy többé el ne tévelyedj. Szó sincs itt a magad erejéről, jó cselekedetedről és érdemedről.” A halála előtt álló Mózes is felelősséget érzett népéért, ezért alkalmas utódot kért Istenétől, „hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj” (4Móz 27,17). A pogányok apostola az evangélium hirdetésének szolgálatában az utolsó helyet vállalva Krisztus követésére hívja így – nem csak – a korinthusiakat: „Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.” (1Kor 4,16) Főpásztori imádságában Jézus személy szerint érettünk könyörög az Atyához; azokért, „akik (…) hisznek énbennem”, „hogy ők is bennünk legyenek, (…) és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél” (Jn 17,20.21.23). Beleremeg a szívünk, amikor jó Pásztorunk utolsó kívánságát olvassuk, mely arra vonatkozik, hogy Isten szeretete és Jézus bennünk legyen! Miután felment a mennybe, nem hagyta nyáját árván; „…ő »adott« némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket (minket) a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére” (Ef 4,11–12), amely maga az egyház. Tanítványain akkor beteljesedett Jézus szava: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.” (Mt 26,31) Búcsúbeszédében Jézus egy másik pártfogót ígér maga helyett: „Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem…” (Jn 14,12–13) Imádságunkban kérhetjük e heti vezérigénk beteljesülését saját életünkre nézve így is: „Megy a pásztor hazafelé a gyöngykapun át. / Juha vagyok: követem a pásztor lábnyomát. / Kitárják a gyöngykaput. Jézus nyája hazajut.” (EÉ 542,3)

Garai András