Napról napra

Vasárnap

Hagyja el gondolatait az álnok ember, és térjen az Úrhoz, mert kész megbocsátani. Ézs 55,7 (2Tim 2,19; Jn 10,11–16/27–30/; 1Pt 2,21b–25; Zsolt 23) Mindannyian gondolkodó lényei vagyunk Istennek. Isten, amikor hozzánk szól, szívünk legmélyebb részét érinti meg. Sokan ezért félnek az ő szavát hallgatni. Ha Isten szól, akkor azért szólal meg, mert a javunkat akarja, és szeret minket. Ez csendül ki Ézsaiás szavaiból is. Vajon az, aki a fejünkön levő hajszálakat is számon tartja, nem látja-e életünk buktatóit? Soha ne bíráljuk felül az ő szavát – még akkor sem, ha nem értjük –, hanem csendes alázatosságban kérjük: Uram, magyarázd meg nekem, hogy megérthessem!

Hétfő

Megtisztítom őket minden bűnüktől, amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket. Jer 33,8 (1Jn 2,2; 4Móz 27,/12–14/15–23; Zsid 7,1–10) Szinte mindannyiunknak van olyan gyermekkori emléke, amikor egy-egy szabad ég alatt vagy másutt eltöltött nap után édesanyánk így szólt: „Már megint hogy nézel ki?” A mondat mögött ez az igazság húzódik meg: tisztának szeret látni. Urunk is így szeret bennünket, ő is tisztának szeretne látni. Most, igéjét olvasva nem találunk-e valami foltot a szívünkben, amellyel elé kellene állnunk? Ha igen, tegyük meg, hiszen ő szeret, tisztán és feddhetetlenül akar színe elé állítani bennünket Jézus Krisztusban.

Kedd

Népét megoltalmazza az Úr, és Izráel fiainak erőssége lesz. Jóel 4,16b (Mt 25,34; 1Kor 4,9–16; Zsid 7,11–28) Csalóka illúzió, hogy az ember önmagában, egyedül lehet a legboldogabb. Mégis divatos ma szinglinek, azaz egyedülállónak lenni. A másik ember csak arra való, hogy legyen kinek megcsodálnia bennünket, és hogy legyen, aki a kívánságainkat teljesíti. Isten az embert valójában közösségi lénynek teremtette. Ezért kívánunk a lelkünk mélyén valahová tartozni. Mi, keresztények tudhatjuk, hogy van egy csodálatos nép, az Isten népe, amelybe tartozhatunk. Soha nem vagyunk magunkra hagyva, és mindig számíthatunk Isten oltalmára. A hatalmas Isten védelmét élvezni és biztonságban élni: ez csak magasztalást fakaszthat belőlünk. Méltó vagy, Urunk, arra, hogy dicsérjünk!

Szerda

Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján! Zsolt 20,2 (Lk 11,1; Jn 17,20–26; Zsid 8,1–13) Egyik ismerősöm válóperes tárgyalása előtt a következőt mondta: „Tudod, soha nem hittem volna, hogy nem vagyok ura az életemnek, hogy az életem vezetése egyszer is kicsúszhat a kezemből.” Bizony, néha csak az élet nyomorúságai szembesítenek ezzel az igazsággal: nem vagyunk urai az életünknek. Jön a veszedelem órája, és tehetetlenül nézünk minden minket érő eseményt. A keresztény embert sem kerülik el az élet viharai, csak annyi a különbség, hogy mi tudjuk: nemcsak sírni lehet az életünk felett, hanem van, akit megszólíthatunk; és akit megszólítunk, az tud segíteni. Boldog az az ember, akinek van kihez kiáltania a nyomorúság idején, és tudja, hogy kiáltása meghallgatásra talál.

Csütörtök

Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt! 5Móz 6,6–7 (Lk 18,15–16; Ef 4,/8–10/11–16; Zsid 9,1–15) Gyermekként sokat figyeltem az idős embereket: mennyi mindenhez ragaszkodnak, amire valójában nincs is szükség! Ők is tudják, hogy sok mindennek nem vehetik hasznát, mégis ragaszkodnak hozzájuk: ez azért kell, mert emlék, amaz azért, mert még jól jöhet egyszer… Amikor aztán elköltözünk ebből az életből, jönnek a gyerekek és az unokák, és kidobják az egészet. Bárcsak tudnánk legalább úgy ragaszkodni Isten igéjéhez, mint régi tárgyainkhoz! Minden elmúlik, csak az ő igéje nem. Ismételgesd azokat, és forgasd a szívedben!

Péntek

Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Neh 9,6 (Kol 1,23; Mt 26,30–35; Zsid 9,16–28) Jó ötlet lehet a mai elmélkedésünkhöz egy friss zöld levélhajtást venni a kezünkbe, vagy asztali, cserepes virágunkat magunk elé tenni. Kezünkbe fogva idézzük fel hangosan kimondva az igét! Milyen csodát is tartunk a kezünkben, és milyen hatalmas csoda maga az ember! Nézzünk ma így mindazokra, akikkel találkozunk. Mielőtt este lefeküdnénk, gondoljuk végig azt, mivel láttunk ma többet az emberekből, mint tegnap vagy azelőtt! Mondjuk el végül még egyszer hangosan magunknak és valaki másnak az igét és amit megláttunk általa!

Szombat

Az Úr javamra dönti el ügyemet. Zsolt 138,8a (Fil 1,6; Jn 14,1–16; Zsid 10,1–18) Mi életünk legnagyobb ügye? Itt álljunk meg, mielőtt tovább olvasnánk ezeket a sorokat! (…) Mire gondoltunk, testvérek? Isten szerint a legnagyobb ügyünk: élet vagy halál, kárhozat vagy üdvösség. Mit meg nem adnánk egy adott pillanatban az életünkért! Mit meg nem tennénk azért, hogy biztosak lehessünk abban, hogy van üdvösség, és ha erről meggyőződtünk, akkor azért, hogy az a miénk legyen! A lelkiismeret kegyetlen terhe alól nem ugorhatunk ki, az ítélő Isten előtti számadást sem kerülhetjük el. Ez a mi legnagyobb ügyünk. Isten Jézusban javamra döntötte el ügyemet, csak egy kell: az, hogy én is akarjam, amit Isten akar nekem. Akarom?

Sándor Frigyes